Hogyan zajlott a drámai hatású előadás egy évvel ezelőtt?
- Az előadást az iskola sportpályáján rendeztük. Egy közúti baleset szimulációját láthatták a nézők, az előzményeket röviden (alkoholfogyasztás), majd a teljes mentési folyamatot a balesetet követően. Szorosan együttműködtek a mentők, a rendőrség, a tűzoltók, a katasztrófavédelem, bemutatva, hogy mely szervnek mi a pontos feladata, és hogyan zajlik a mentés. A balesetben lévő színészek 15-16 éves ugyancsak diákok voltak, ami miatt nagyon élethű volt, de ebben segített a maszkmester is. A frontális ütközésben két személyautó balesetének szimulációját közvetlen közelről láthatták a diákok és kísérőik. A közel egy óráig tartó előadáson pisszenést sem lehetett hallani, minden korosztály (általános iskolások és szakközépiskolások) nagyon figyelte az eseményeket, melyben a mentést végzők utasításait is kihangosították a nézőknek. Ez bepillantást engedett valamennyiük munkájába, ami jó alkalom volt a pályaorientációra is. (Ld. az alábbi rövid videót a megrázó baleset -szimuláció összefoglalójáról)
Miért fogadták be a rendezvényt, mit gondolnak az biztonság edukációs munkáról?
- Amikor megkeresett minket a Biztonság Hetén való együttműködés miatt gödi Rotary Club, arra gondoltunk, ez az egyik legjobb módja, hogy a nálunk tanuló kamaszok hiteles információt kapjanak azzal kapcsolatban, hogy az ittasan, vagy drogos befolyásolás alatt való vezetésnek milyen mértékű anyagi, sőt emberi következményei lehetnek. Ez a fajta nevelési munka sosem lehet teljesen befejezett, ezt bizonyítja, hogy valamennyi évfolyam számára több héten át jelentett beszédtémát, különösen azért, mert a szereplőket akár még személyesen is ismerték.
Az Önök iskolája nem mindennapi közösség, miben mások?
- A gödi Piarista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium jelenleg közel 200 tanulóval működik. Az ún. „1.0”-ban kifutó rendszerben asztalos, ács, kőműves, kőfaragó, szerkezetlakatos és karosszérialakatos diákokat oktatunk. A három éves szakmai képzés után a tanulók két év alatt, nappali tagozaton szerezhetnek érettségit. A szakgimnáziumban faipari területen szakmai tárgyakkal bővített érettségit tesznek négy év alatt.
A „2.0”-ban idén az országban egyedülálló módon, miniszteri engedéllyel a szakképzésre előkészítő évfolyamot indítottunk, ahol 3 csoportban 47 fő tanul. Az iskolába az oktatott szakmák és a piarista jelleg okán jelenleg csak fiúk járnak.
Milyen előkészítést igényelt Önöktől a feladat?
- Nagyon komoly együttműködésben valósult meg a projekt, aminek mi a helyszínt biztosítottuk az előadás napján és a két héttel korábban rendezett főpróba idején is. Ezen kívül a meghívott vendégek és diákok számára kellett a nézőtér kialakításában részt vennünk.
Milyen érdeklődés kísérte az előadást?
- Túlzás nélkül is lehet állítani, hogy hatalmas. Már az előkészületek során megjelenő szervek (rendőrség, mentő, tűzoltók, katasztrófavédelem) érdekelték a fiainkat. Az előkészítő ellenére sokkolta kissé őket a szimuláció, de a következő órákban, napokban fel tudtuk dolgozni az élményt.
Hogyan fogadták a diákok és később milyen pedagógiai eszközökkel dolgozták fel ezt az ismeretet, attitűdöt, érzelmi hatást?
- A tanulók nagyom megdöbbentek, hiszen ritkán látható ennyire kézzelfogható módon a tetteink következménye. Igyekeztünk előkészítő órát tartani, ugyanakkor a személyes bevonódás a vártnál is nagyobb volt. A szimuláció utáni órákat a feldolgozásra szántuk, segítségül hívva a pszichodráma és a beszélgetés, feldolgozás eszközeit.
Az idei esemény mennyiben módosul, mikor lesz és nyitott-e?
Idén szeptember 21-én, pénteken lesz a baleseti szimuláció. Az eseményre a rendező gödi Rotary Club már meghívta az érintett általános iskolák képviselőit. Az idei előadás is nagyon hasonló lesz, természetesen a tavalyi résztvevők visszajelzéseit beépítve a forgatókönyvbe. Hisszük, hogy erről nem lehet eleget beszélni.
Az esemény hátteréről:
A Magyar Biztosítók Szövetsége (a továbbiakban: MABISZ) kezdeményezésére indult a Biztonság hete című program 2017-ben, melyet regionálisan, Budapest több kerületében, és Pest megye számos városában rendeztek meg 2017. szeptember 18. és 22. között és ez folytatódik idén is. A témahéten a biztosítás világnapjához, illetve a TISPOL (European Road Police Network) -kb. Európai Közúti szolgáltatot teljesítő Rendőrök Hálózata )által meghirdetett ún. EDWARD Day-hez (European Day Without a Road Death–magyarul kb. Európai Nap az Utakon történő elhalálozások elkerülése érdekében) kapcsolódóan a gyerekeket, fiatalokat is érintő kockázatokra, azok helyes kezelésére és a biztonság különböző aspektusaira hívják fel a figyelmet, teljes mértékben társadalmi céllal.
Több, mint 5000 látogató!
A Biztonság Hetét idén másodszor rendezik meg. A rendezvénysorozatot a MABISZ kezdeményezte, idén pedig az Európai Mobilitási Héttel együttműködésben lesznek az események. A 2017-es, első eseményen több mint ötezer látogató vett részt. Budapest 5 kerületében és Pest megye 6 városában találkozhattak akkor a helyi általános iskolák gyerekei és tanárai a mindennapok biztonságát szolgáló-segítő és a közlekedési, otthoni baleseteknél érintett szakmai szervezetek képviselőivel. A rendezvény sikerét mutatja, hogy egy év alatt országos programsorozattá nőtte ki magát, így idén még a tavalyinál is több pedagógus és diák részvételére számítanak.
- BIZTONSÁG HETE A MODERN ISKOLÁN
- A Modern Iskola, mint a rendezvény kiemelt médiapartnere a rendezvényt különös figyelemmel kíséri. Kövesse cikkeinket és vegyen részt ön is a témahét programjain, használja ki a projekt által biztosított ingyenes oktatási anyagokban rejlő lehetőségeket és segítsen egy biztonságosabb jövő építésében!
(x)
Kapcsolódó cikkeink:
Építsünk együtt egy biztonságosabb jövőt – Játékosan! – Biztonság Hete 2018