Az egész éves taposómalom rutinjához képest nyáron felbomlanak a hétköznapokat keretező határok. Eddig menni kellett, most meg lehet állni, pihenni és egymásra nézni. Nyáron kicsit kieresztjük a gőzt, a gőzzel együtt pedig kijönnek a belső feszültségek, váratlanul előtörhetnek az addig nyomás alatt tartott érzelmek. A vakáció elején simán lehet, hogy a gyerek nyűgös, hisztizik, földhöz vágja magát, a párunknak semmi sem elég jó, mindenen megsértődik, dühbe gurul, vagy szimplán átalussza a családi programokat.
Ilyenkor felismerhetjük, hogy mennyire erőltetett volt az addigi menet. Nem azt látjuk a másikban, amit szeretnénk, már nem is igazán ismerjük, ki áll velünk szemben. A hétköznapok távolságot húznak közénk, betervezett, kiszámított lépésekre, rohanásokra redukálják a családi életet.
A feszültségek robbanását meg lehet előzni, ha például a vakáció alatt is olyan szoros tempót tartunk, hogy esély se legyen a nyomáscsökkenésre – ez viszont nem építő megoldás. Továbbvisz viszont, ha hosszabbra, lazábbra és szerényebb elvárásokkal tervezzük a pihenést, hogy maradjon idő az egymásra hangolódásra, a közös élményszerzésre is. A harmadik lehetőség a prevenció: a hétköznapokba gyakrabban beillesztett tudatos pihenés és lelassulás.
„Elhoztalak Olaszba’”
A közösen átélt családi élmények érzelmi hőfoka megsokszorozódik, boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá teheti a családon belüli kapcsolatokat, fokozza a család „érzelmi immunrendszerét”. Egy-egy jó sztorira együtt visszaemlékezni és együtt nevetni évekkel később is erőt adhat. Az élmények nem csak a fejlődő gyerek identitásának alakulásában játszhatnak fontos szerepet, hanem a felnőttekében is. Sőt, a családi identitás, a családi élettörténet részeként is szerepelhet egy-egy olyan esemény, mely a hétköznapi komfortzónákból kilépve történt. Ugyanakkor azzal sem szabad belevágni a családi nyaralásba, hogy ez lesz életünk legjobb utazása és majd milyen szuperül egymásra hangolódunk!
Ideális nyaralás nincs.
A hónapokig tervezgetett, összespórolt, mindenki kedvére készülő nyaralás nyomást gyakorol és könnyen generál csalódást. Az „elhoztalak Olaszba’, aztán nem érzitek jól magatokat, hálátlan banda!” kezdetű érzelmi zsarolás például nem családi kötődést megerősítő emlékként marad majd meg.
A közös élmények mindemellett nem feltétlen jelentik azt, hogy mindig mindenkinek ugyanazt kell csinálnia. Érdemes nyaralás előtt tisztázni a szülőknek egymás közt először, aztán akár a gyerekekkel is, hogy ki mit vár a közös nyaralástól. A kommunikáció és a kompromisszumkészség kulcskérdés egy pozitív kimenetelű nyaralásban. Irreális elvárás mondjuk az egyhetes, három kisgyerekes nyaralás alatt napokig délig aludni, ahogyan kiszámíthatóan a hosszú tengerparti pecázások sem férnek majd bele. Valószínűleg nem a családi nyaralás alatt fogjuk kiolvasni az Outlander-sorozatot és nem is itt készülünk félmaratonra, de a reálisabb, spontaneitásnak is teret adó tervezéssel
juthat időnk a család minden tagjára külön-külön és együtt is, sőt, még a párunkra és magunkra is.
Idén a gyerekek nyaralós elvárásainak megismerésére meséket vettünk elő, kíváncsian tapasztalva, hogy a mesék nagyon is ritkán (vagy idealizáltan) foglalkoznak a közös családi nyaralással. Ez egyrészt azt sugallja, hogy a családi nyaralás műfaja meglehetősen modern jelenség. Másrészt a legtöbb mesehős kortársakkal bandázik, önállóan, a saját kis gyermeki világából fedezi fel a világot. A BOOKR Kids Mesetárból az Itt a nyár, csuda jó a Balaton! kivétel, de Pöttyös Panni például a nagymamájával nyaral, a két Lotti pedig hetekig táborozik a családjaiktól messze.
Elgondolkoztam, hogy mi a mai világban – legalább a nyaralás alatt – mennyire engedjük szabadon kalandozni, barátkozni, felfedezni a gyerekeinket. Meg tudják-e élni azt az autonómiát és gyermeki kíváncsiságot a folyamatos felnőtt jelenlét és felnőtt instruálás mellett is?
A családterápiás elméletek strukturalista irányzata szerint a gyermeki alrendszer viszonylag jól körülhatárolható módon válik el a szülői a rendszertől. Ha az alrendszerek közti határok nem ridegek, de nem is teljesen átjárhatóak, akkor a család stabil és biztonságot adó egységként tud működni. Felmerül kérdésként az is, hogy mennyire tudjuk a házastársi alrendszert megélni nyaralás alatt, amíg a gyerekek önállóan játszanak? Például ha az egyik szülő egyedül viseli a nyaralás tervezésének, szervezésének, lebonyolításának mentális és anyagi terhét, míg a másik szülő átcsúszik a gyermeki alrendszerbe és csak fogadja a döntéseket, kiszolgálást, ott a házastársi alrendszer is sérül és előbb vagy utóbb bevonz valamilyen tünetet.
A gyerek vagy testvérek dolgait folyamatosan kontrolláló, monitorozó szülő is folyamatosan ki-be és átjár a diffúz határokon. Egyes elméletek szerint a szülői túlóvás akár olyan destruktív hatású is lehet, mint az elhanyagolás.
Többszereplős történetek
Eddig azokról a helyzetekről írtam, mikor a szűk, úgynevezett nukleáris család jut el közös nyaralásra. Azonban amíg a szünetet nem lehet kipipálni egy-két hét családi programmal, sajnos a szülői szabadságokat igen. Jön az óvodai ügyelet, napközis vagy ottalvós tábor, az ismerős családokkal összeállva gyerek-összevonásos programok – és a nagyszülők.
A nagyszülős programok kinek természetesek, kinek nem. Sok olyan családot ismerek, ahol a nagyszülők nem vállalják az unokák több napos programoztatását. Olyan helyzeteket is ismerek, ahol a szülők nem engedik a nagyszülőkkel a gyerekeket, mert nem tudnak megegyezni alapvető nevelési elvekben: legyen szó akár az egészséges étkezésről akár az altatásról. És olyan családok is vannak, akik a szünidő egy részét együtt töltik különböző nagycsaládos formációkban.
Több olyan kisgyerekes anyuka kliensem is van, aki már április-májustól a nyaraláson szorong. Vagy azért, mert egyedül kell megoldaniuk egész nyáron az óvodából-iskolából kiszabaduló gyerekek vakációját, vagy azért, mert anyósékkal nem találja a hangot, akik ilyenkor számára túlzott közelségbe kerülnek a tóparti nyaralóban. Számos stresszhelyzet alakulhat ki a generációk, nagycsaládok együttléte során. Segíthet ilyenkor, ha a házaspár össze tud zárni és egyikük sem vesz fel gyerekszerepet a saját a szülei mellett, ehelyett inkább a párját támogatja.
Rítusok, hagyományok
A családunkban hagyománnyá vált, hogy július végén egy hetet a gyerekeink a tóparti nyaralóban töltenek a nagymamával és a dédivel. Ott, ahol anno mi is és ők is a gyerekkoraikat töltötték. Mi ilyenkor intenzívebb koncertre vagy túrára megyünk kettesben a férjemmel. Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek felhizlalva és csomó új kacattal jönnek majd haza, de hiszek benne, hogy a többféle szokás, ember, családi működésmód megismerése a fejlődésüket szolgálja.
Egy éveken átívelő szokásrendszer kialakítása sokat tud segíteni a nyaralásnál, de az ünnepeknél is. Ha van visszatérő forgatókönyv, mondjuk mindig ugyanoda utazunk, vagy mindig ugyanakkor, akár ugyanazzal a társasággal, az ki tud küszöbölni sok bizonytalansági és stressz faktort – gyereknek és szülőnek egyaránt. Így lesznek biztos pontok ebben a kéthónapos időmasszában és ha a helyszínen/időponton/társaságon nem kell aggódni, nem olyan erős a döntéskényszer sem. A kialakított szokások és rítusok így képesek segíteni a család érzelmi stabilitását és kötődését is.
Forrás: https://bookrkids.com/tulelesi-tanacsok-szunidore
