- Meséljetek kicsit, honnan jött az ötlet, hogy irodalmi klasszikusokat visztek pólóra.
Csányi Peti: Az ötlet még a középiskolás éveim közben jött. Az irodalomtanárom hatására elkezdtem egyre többet olvasni, főleg verseket és elsősorban Ady Endrét és József Attilát. Ugyanakkor az is nagy hatással volt rám, hogy ekkortájt (2013-14) volt feltörőben a Slam Poetry műfaj és az Akkezdet Phiai hiphopcsapat is – vagyis kvázi egyszerre olvastam „klasszikus” költészetet és jártam olyan eseményekre, amelyek ugyan szintén a klasszikusokból merítettek, de teljesen a mának megfelelő előadásmódban tálalták az üzenetüket.
Azt hiszem, hogy ennek a klasszikus és modern kedveredésnek a hatására ötlött fel bennem a Vates ötlete először, már a középiskolás éveim végén (2015). Az alapötlet annyi volt, hogy utcai ruházatot csinálni a legismertebb magyar költőinkből és ezáltal a mának megfelelően népszerűsíteni őket.
Szóval a projekt sikerében már az ötlet felmerülésekor hittem, illetve abban is, hogy ez a vállalkozás tényleg fontos értéket tudni adni a vásárlóknak. Viszont én akkortájt fejeztem be a gimnáziumot, és a továbbtanulás volt a fő célom. Aztán, ahogy az egyetemet befejeztem és a nagyvállalati életet kipróbáltam, akkor jöttem rá, hogy én valamilyen saját projekt megvalósításában tudom csak magamat megtalálni. Így nyúltam vissza a Vates ötletéhez: még mindig szentül hittem, hogy ennek a projektnek a sikere csak a megvalósításon múlhat.
A megvalósításhoz pedig először is társra volt szükségem, így kerültem kapcsolatba Bárány Bencével, aki grafikus tervező és slammer. Ő felelős a ruhamintáink tervezéséért. Slammerként pedig ideális társ egy ilyen projekthez, hiszen van érzéke a klasszikus és modern stílusok keveredéséhez.
- Mi alapján választjatok ki az idézeteket es a koltoket?
Az első kollekciónk május legvégére készült el. Itt a fő szempont az volt, hogy a legismertebb költők arcképei kerüljenek fel a pólóinkra, így aztán Petőfi, Radnóti, Babits, József Attila, Ady, Kosztolányi mind-mind kihagyhatatlanok voltak számunkra.
Kosztolányi esetében az Akarsz-e játszani? című versből raktunk idézetet a pólóra azért, mert ez a vers nagyon összehangban van Kosztolányi személyiségével. Babits esetében is azért a „Miért a végét nem lelő idő?” idézet került a pólóra, mert talán képes megfogni a filozófus-költőként számon tartott Babits egyéniségét. A Petőfis pólónkon a „Vándorlok csüggedten az örökkétartó jelenben…” idézet szerepel, ez az idézet pedig tökéletesen megfogalmazza, hogy egy olyan művész, mint Petőfi
örökké a jelen számára aktuális lesz.
- Kik a célközönség?
Mi először a fiatalabb, 16-28 éves korosztályt tűztük ki célközönségnek, mert számukra aktuálisabb vagy épp frissebb a klasszikusok tanulása. Illetve mivel mi is fiatalok vagyunk, a fiatal korosztály megszólítását gondoltuk könnyebb célnak kitűzni. Ennek ellenére örömmel látjuk, hogy a vásárlói kör teljesen egyenlően oszlik meg a 14-65 éves korosztályok között.
- Mik a visszajelzesek, a munkátok alapján nőtt a magyar költők népszerűsége a fiatalok körében?
Alig 6 hónap után 14 ezer ember követ minket a közösségi médiában és heti 40-50 ezer embert ér el a tartalmunk. Ugyanis túl azon, hogy pólókat adunk el, mi mindezt egy művészeti mozgalom részeként tesszük. Nap, mint nap magyar költők és írók idézeteit osztjuk meg, és ez a hirtelen növekedés és nagy elérés nem lenne lehetséges anélkül, hogy a követőink nem osztanák meg a tartalmunkat. Úgyhogy igen, azt gondolom, hogy valóban sikerült elindítani egy folyamatot, amivel a költészetet tudjuk népszerűsíteni.
- Kaptatok már visszajelzéseket pedagógusoktól is?
- Melyik a kedvenc munkátok és melyik a közönségkedvenc?
Nekem az Adys és Petőfis póló a két kedvenc. Az Adys póló nagyon jól megfogja Ady fejedelmiségét, a Petőfis pólónak pedig szuper a színvilága. A Bencének a Bromance (Kosztolányi & Karinthy) a kedvence, a minta modern stílusa miatt.
Az abszolút közönségkedvenc a Six of the Greatest pólónk, amelyen szerepelnek Babits, Ady, Kosztolányi, Móricz, Radnóti és Csáth Géza egyszerre – talán ez a ’hat az egyben’ tetszhet a vásárlóknak annyira… Ezt a pólót követi a Kosztolányis és Adys pólónk.
- Átlagosan milyen árban mozognak ezek az alkotások?
4990 és 6990 ft közötti árban mozognak a pólóink.
- Mik a terveitek a jövőre nézve?
Készül a második kollekció, ahol az idézetek kerülnek középpontba. Ez a kollekció remélhetőleg szeptember végére elkészül, ezenkívül pedig két nagyobb kollaboráción dolgozunk, melyekről egyelőre nem tudok megosztani részleteket.
A hosszútávú terv egyértelműen egy nemzetközileg is jól menő, divatos magyar márka felépítése. Ehhez majd idővel a magyar művészettől nyitni fogunk másfelé is, viszont a művészetből való inspirálódást mindenképp meg fogjuk tartani. Egyfelől mi is imádjuk a művészetet, és itt nem csak az irodalomról beszélek. Másfelől pedig talán a művészet nyelve az, ami generációkon átívelően és bármilyen (politikai, kulturális, faji, nemi, stb.) identitástól függetlenül valóban képes megszólítani és összehozni embereket. Szóval a művészet fontos mindenki számára, ha másért nem, akkor azért, mert a művészet legfontosabb üzenete az a világra való nyitottság és az egymás perspektíváján keresztüli tanulás. Mi pedig ezt az üzenetet fogjuk továbbvinni a jövőben is.