Kezdőlap Digitális eszközök

7 pedagógus, 7 kérdés, 7 válasz – „Az, hogy tanítványaink „kíváncsi elmékké” válnak-e, rajtunk is múlik.”

Az idei kifejezetten nehéz, kihívásokkal teli év végéhez közeledve egy interjúsorozattal készülünk Olvasóinknak, ahol gyakorló pedagógusok, szakértők mesélnek munkájukról, tapasztalataikról az óvodától egészen a felsőoktatásig. Munkájuk inspirálóan hathat mindannyiunk számára, amire most még jobban szükségünk van, mint valaha. Sorozatunk mai részében Tarné Éder Mariannával, az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanítójával beszélgettünk.

Minden évben lelkesen és példaértékűen zajlik iskolátokban a Codeweek. Mesélnél, mi történt idén?

Ebben a tanévben is rengeteg programot valósítottunk meg a Kódhéten, és még most novemberben is zajlik olyan esemény, amit majd fel fogunk regisztrálni a felületre. A munka tulajdonképpen már májusban elkezdődött, amikor kollégáimmal kitaláltuk és megírtuk pályázatainkat a Meet and Code felhívására. Idén 4 rendezvényünk is elnyerte a tetszésüket, ezért támogatták azokat. (A beszámoló után érkezett az a jó hír is, hogy a Kódolás a legkisebbeknek eseményünket a magyar képviselet tovább juttatta a nemzetközi versenybe.) Nehézséget okozott a megvalósításban az, hogy online eseményt támogattak csak. A „Kódold át az éjszakát!” rendezvényre, mely már bázisintézményi jógyakorlattá is vált, nagy izgalommal és teljes erőbedobással készültünk. Ugyanúgy hívtunk külső és belső szakértőket, ahogy eddig is, és a kínálat ebben az évben is remekre sikerült. Sajnos a rendezvény elveszítette azt a varázsát, hogy az intézmény falai között, szuper programok mellett, egész éjjel „bandázhattak” a gyerekek. Az érdeklődés emiatt és az elszomorító járványhelyzet miatt megcsappant. Mi, felnőttek azonban nagyon lelkesen és a megszokott színvonalon tartottuk az egyes szekciókat a jelen lévő tanulóink örömére.

A többi programnak (szabadulószoba, kódolás a legkisebbeknek) volt offline része, ezt közvetítettük az „éterbe”, így valósult meg az online esemény. A Tanítsd kódolni édesanyádat! program győztesei értékes ajándékot kaphattak a Meet and Code pályázat jóvoltából.

Kép: Tarné Éder Marianna
Kép: Tarné Éder Marianna

Számos, a tanórákon megvalósított kódolási tevékenység is szerepel az Újpesti Csokonai programpalettáján. Így értük azt el, hogy október végére 94 eseményt regisztrált az iskola a Code Week honlapján. Leading teacherként ennek különösen örültem.

Még több részlet a programokról:

Mit gondolsz, sikerült valamit személyes vagy intézményi szinten mégis profitálni ebből a nehéz élethelyzetből, amiben most vagyunk?

Egy sikert látok, azt, hogy kollégáim egységesen kezdték el használni az iskolai Microsoft Office 365 és a Teams felületét. Sokan megszerették ezt a lehetőséget, gyakorlatot szereztek a használatában. Munkaközösségi „életek” zajlanak itt, egy helyen tároljuk a dolgainkat, a tudásmegosztás szempontjából ez nagyon fontos dolog. Természetesen online óráink is itt zajlanak, középiskolásaink ezen a rendszeren keresztül tudják egymást segíteni és tartani a kapcsolatot. Nekem ez személyesen is fontos, hiszen Microsoft Schowcase Incubator iskola lettünk ebben az évben, ez a program nagyon kedves a szívemnek. A „többit” felejtsük el!

Kép: Tarné Éder Marianna

Van-e olyan idézet, gondolat, ami a pályád legnehezebb pillanataiban is motivál?

Egyszer alkottam magamnak egy idézetet, ezt azóta is így vallom: „Az, hogy tanítványaink „kíváncsi elmékké” válnak-e, rajtunk is múlik.”

Melyik az az applikáció, ami nem hiányozhat a digitális tolltartódból?

Sok ilyen van. Azok számára, akik sokszor kipróbálják és használják is az újabb és újabb appokat, már unalmas is lehet, de én még mindig, minden nap használom a ClassDojo-t, a Symbaloo-t. Újdonságképpen nyáron „rászoktam” a Wakelet alkalmazásra, ami tematikus linkgyűjtésre, sőt kollaborációra is kiváló. Offline oktatásban is szeretem használni a Microsoft Teamset és a OneNote-ot. Tanítványaimmal, akik most 3. osztályosok szinte minden nap belépünk osztálycsoportunkba, gyakran találnak ott az órán elvégzendő feladatot. Tanulási naplót vezetünk a felületen, hogy az otthon lévők is tudják követni az iskolában történteket.

Milyen új digitális eszközt próbáltál ki az elmúlt héten?

Most kezdek el face-to-face ismerkedni OzoBottal. Sokat tanultam már róla, néha kézbe is vettem, de most szeretném majd a harmadikosokkal kipróbálni. Szépészeti szempontból is nézve, ez a robot kifejezetten elnyerte a tetszésemet, tanítványaimnak is azonnal megtetszett. Kíváncsi vagyok, hogy milyen kognitív lehetőségek rejlenek benne.

Gratulálunk az országos eTwinning versenyen elért sikeretekhez. Mesélnél kicsit, milyen projektet sikerült megvalósítani?

Erről nagyon nehéz röviden mesélni. Úgy indult, hogy 2019-ben megpályáztam egy helyet a European Schoolnet nyári iskolájában, ahol remek kollégákkal találkozhattam, akik különböző európai iskolákból érkeztek. Az egyik csoportfeladat az volt, hogy alkossunk egy közös, nemzetközi projektet, amiben sok-sok kódolási tevékenység van. A négytagú tanárcsapat már akkor megegyezett abban, hogy a téma a Globális Célok lesz, ezt próbáljuk közel vinni a tanítványainkhoz a kódolási tevékenységek segítségével. Abban is megegyeztünk, hogy ehhez az eTwinning felületét fogjuk használni. Mi, 2.b-sek voltunk a legkisebbek, de remekül helyt álltunk. Ehhez persze az kellett, hogy a projektgazda olasz tanárnő (Stefania Altieri, akinek hálásak vagyunk) mindig figyelt arra, hogy a kisebbek is bevonódjanak. A tevékenységeket hónapokra bontottuk, mindig egy adott Globális Célt választva. A nagyobbak gyakran készítettek a kicsik által is játszható játékokat Scratchben vagy feladatokat Geniallyban, Learning appsben. A másodikosok maguk is kódoltak Scratchben, készítettek Pixel kódfejtős karácsonyi képeslapokat, amiket azután el is küldtünk az olasz gyerekeknek.

A magyarországi döntő és az ott elért 1. helyezés a gyerekek munkájának köszönhető, hiszen ők fogalmazták meg azt az összefoglalót, amit az én „titkárnői” segítségemmel bemutattak a döntőn.

Nagy volt az örömük, hogy elsők lettek. Annyira nagy, hogy a szeptemberben indult Coding to save the Planet 2. projektbe is beneveztünk.

Az eTwinning nyertesek. Kép: Tarné Éder Marianna

Melyik volt az idei évben a kedvenc Modern Iskola cikked és miért?

Kicsiket tanítok, ezért sokat segítenek azok a tematikus cikkek, amik alsó tagozatos gyerekekkel megvalósítható tevékenységekről szólnak. Nagyon tetszettek például a Márton napi ötletek, ezek közül egy – kettőt meg is csináltunk az osztályban.

Marianna blogja itt érhető el.

Az interjút készítette: Tóth Éva főszerkesztő

Előző cikkMegjelent a Harvard professzor sikerkönyve: új módszertani kézikönyv a hatékony digitális oktatáshoz!
Következő cikkEgy különleges mesekönyv