Eszter így mesél hivatásáról: „Mindig is az volt a célom, hogy gyerekek között legyek. Több, mint 3 éve már, hogy a Zuglói Pöttöm Park Óvodában megtaláltam a helyem óvodapedagógusként, második otthonom lett és egy pillanatnyi kétségem sincs, hogy nem is megyek máshova, ha csak nagyon nem muszáj. Első napomon úgy éreztem magam, mint Bambi a jégen. Kis-nagy csoportot kaptam. Bevallom emberes feladatnak bizonyult differenciálni a két korcsoport között, és sose voltam magamban biztos, hogy jó e az amit és ahogyan csinálok.De az idők folyamán kapott visszajelzések alapján azt érzem, hogy igenis jó vagyok abban, amit csinálok. Amikor a reggeli kómában a kisgyermek az ölemben ébredezik, amikor anyától való elválás után én vagyok a bázisa, amikor a játékba belefeledkezve véletlen anyának hívnak, amikor a kis titkaikat, az őket ért bánatot, szomorúságot velem osztják meg. Amikor a gyermeki őszinteségükből és tiszta látásmódjukból tőlük tanulok.
Facebook oldaladon rengeteg hasznos ötletet osztasz meg az érdeklődőkkel. Honnan jön ez a sok kreatív gondolat?
Elsősorban úgy gondolom szerencsém van, mert anyukámtól örökölhettem, Ő igazi művész, tele csodás ötletekkel, amit grafikusként és lakberendezőként valósít meg. Másrészt mindig nagy örömmel bújom a különböző kreatív oldalakat, csoportokat és merítek ötleteket, amiket a saját ízlésemre alakítok át, hogy olyan igazi „Eszter nénis” legyen.
Bemutatkozásodban ezt írod: „Óvónőként rengeteg csoda pillanatban van részem”. Mesélnél a kedvenc csodádról és a legutóbbiról?
Hú, hát ez nehéz, mert minden napnak megvan a maga csodája. Nem nagy dolgokra gondolok itt elsősorban, hanem az összes pici sikerre, előrelépésre a gyerekek részéről, a sok szeretetre, amit tőlük kapok egy nap alatt, legyen az egy rajz, vagy egy ölelés. Minden nap egy csoda velük.
Csoda pillanat, amikor elérem, hogy önállóan segítsenek egymásnak, hogy minden nap fejlődjenek valamiben, hogy minél bátrabban merjenek ötletelni.
Ha választanom kell, akkor azt nagy csoda-pillanatként éltem meg, amikor az első csoportomba járó (már ismétlő nagy) autista kisfiú elfogadott, mi több, azt mondta „Te vagy a legjobb óvónéni a világon!” Ez akkor és most is örömmel tölt el.
Egy kedves közös ismerősünk úgy jellemzett téged, mint egy „plusz rakéta ha az óvodai munkáról, kreativitásról van szó”, érezni, hogy a napi gyakorlatod az óvodában a teljes mértékben szeretet- és gyermekközpontú. Ez mennyire ösztönös vagy tudatos nálad?
Ez kedves 🙂 Úgy érzem, hogy előbb ösztönös, aztán válik tudatossá. Ezt úgy értem, hogy sok helyzet van, amit utólag végig gondolva fedezem fel, hogy ó ez pedagógiailag is bevált/beválhat és onnantól tudatosan alkalmazom.
Érzem és hallgatom, hogy én erre születtem. Nem tudok mást elképzelni, mint, hogy értük legyek, értük tegyek nap mint nap. Ez tölt fel, még akkor is, ha a folyamatos pörgéssel le is merítem magam. Az ő szeretetük, örömük, sikereik visznek előre.
Valamint én is egy nagy gyerek vagyok, így könnyű az ő szemszögükből szemlélni a világot és abba beleilleszkedve munkálkodni. 🙂
Milyen új ötletet használtál a múlt héten, ami működött és hasznos lehet másoknak is?
Nagy kedvenc tevékenységem a mese. Amúgy is álomvilágban élek és a mese az, ahol aztán bárhová elrepülhetsz. Így minden hetemen nagy szeretettel választom ki a mesénket.
Ez a múlt héten Márton naphoz kötve Grimm Aranylúdja volt. Mivel szeretem a meséket látványosan előadni, így kipattant az ötlet: árnybáb! Igen ám, de ezt még sose próbáltam.
Aztán sok töprengés és tervezés után megvalósítottam. Úgy érzem nagy siker lett. Mind az én csoportom számára mind óvoda szinten.
Csodálatos dolog ez az árnybáb, mondom ezt úgy, hogy a bábozás mint műfaj nem az én asztalom. De az, hogy árnyakkal lehet életre hívni egy mesét, az varázslatos. Nincsenek színek, nincsenek felesleges dolgok, csak adott egy sziluett, amivel el kell játszani egy karaktert úgy, hogy az felismerhető valamely tulajdonságáról. Mennyire izgalmas?! Hasznos, mert dolgoztatni kell az agyat rendesen pl. az alakok megformálásához, a gyakorlatban való megvalósításhoz (hogyan is tudok egyedül pl az aranylúdban, egyszerre 7 szereplőt mozgatni, helyszínek változását megmutatni 2 kézzel…? Ugye? Agytorna 😀 ) Másrészről mi másról is szól a mese, mint a fantázia végtelen birodalmáról. Hát, az árnybábban ez csodálatosan megvalósul.
Mit gondolsz, sikerült valamit személyes vagy intézményi szinten mégis profitálni ebből a nehéz élethelyzetből, amiben most vagyunk?
Személyesen azt mondom, hogy mindenféleképpen. Mondom ezt úgy, hogy édesanyámmal lassan egy éve nem tudtam találkozni, mert Londonban él. Ő az egyik legjobb barátom, így borzasztó nehéz.
De mégis azt mondom, hogy tudtam profitálni. A karantén alatt rengeteg videót készítettem. Ezeket elsősorban a bocsaimnak (maci csoport az enyém) szántam. Aztán gondoltam nagy közönség elé tárom, így a kuckómba is feltöltöttem. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, ami a 4 fal közé zárva, gyerekek és interakció nélküli óvónéniként a mindent jelentették.
Megtanultam kamera előtt „viselkedni”. Mivel meséket is olvastam, valamint a zárt, szülőknek létrehozott ovis csoportba is készítettem videókat, megbarátkoztam a videós-hangommal és már nem jövök zavarba, ha felém fordul a kamera. Eleinte még fura volt telefonra beszélni, azt se tudtam, hogy kezdjek neki. Megtanultam vágó programot használni, videókat szerkeszteni. A kreatív oldalam csak úgy lubickolt az új dolgok felfedezésében. És ami a legfontosabb, hogy talán még jobban megerősödtem abban a hitben, hogy nekem a gyerekek között a helyem! Fájó volt a hiányuk…
Blogodon kéred a követőidet, hogy reflektáljanak a munkádra, hogy „lássam jó irányba haladok e”. Hogyan tudod a mindannapokban értékelni a saját gyakorlatodat? Van valami bevált módszered?
A gyerekek visszajelzései, reakciói az én legjobb mércéim.
Elég makacs és önfejű vagyok, így nem szeretek segítséget kérni, elfogadni. Ha valamit eltervezek, akkor azt én szeretem kivitelezni, hogy a végén érezhessem, hogy az az én munkám volt, és bevált-e vagy sem. Azt érzem, ha segítséget fogadnék el, kételkednék abban, hogy a siker teljesen az enyém, vagy az elfogadott segítség hozta e meg.
A blogomon is olyan dolgokat osztok meg, ami úgy gondolom hasznos lehet pedagógusoknak, szülőknek egyaránt. És az ő reakcióikból, leveleikből is látom, hogy jó e az amit csinálok vagy sem. Bár a közösségi média ilyen szempontból másodlagos, a legfontosabb a gyerekek visszajelzése.
Természetesen jól esik a kollégák, barátok, család és a kuckóm követőinek a visszajelzése is! De nagyon kritikus vagyok magammal. Mindent egybegyúrok, kiterítem a saját kritikus szemem elé és ebből építkezem.
Melyik volt az idei évben a kedvenc Modern Iskola cikked és miért?
Mint említettem a mesék birodalmát nagyon szeretem, így a népmese világnapjára szánt cikk volt az. Sok hasznos, kreatív dolgot lehetett belőle meríteni.
Az interjút készítette: Tóth Éva, főszerkesztő
