Ünnepi vers, ami nem vers
A Csillagszóró címmel megjelent vers(részlet) vélhetően a T. Aszódi Éva által szerkesztett Nefelejcs című kötetben vált közismertté. Ez valójában egy hosszabb költői mű része, ami nem is feltétlenül vers, hiszen egy gyerekeknek szóló, karácsonyi meseműsor összekötő szövegeiről van szó. A Magyar Rádió felkérésére készítette egy általa szerkesztett-válogatott műsorhoz.
Rendkívül izgalmas összeállításról van szó: az ünnep lényegét a gyerekek nyelvén, a világirodalom gyöngyszemei segítségével tárta a hallgatók elé. Távoli időszakok, vagy messzi tájak (például Afrika) ünnepét idézi, kiemelve, hogy mi az a „valami”, amit karácsonykor az egész világon évszázadok óta ünnepelnek – és milyen az a hangulat, ami ilyenkor a világ különböző tájain élőket-ünneplőket összeköti. Az összekötő szövegekben Nemes Nagy Ágnes lírájának sajátos eszközeivel az ünnep előtti pillanatokat, azoknak költői szépségét igyekezett érzékeltetni.
CSILLAGSZÓRÓ
A barlangvasutat mindig szerettem.
Egy sárkány húzta a Városligetben.
Legalábbis sárkány volt a feje,
zöldből, aranyból minden pikkelye,
a sárkánytestben meg apró padok,
ott kuporogtunk a sötétben,
amíg a sárkány sínen ballagott,
mind sötétebb lett, vaksötét,
és a falból egyszerre csak
kiléptek a mesék.
Felgyúlt a fény, öblöt vetett a barlang,
s Hófehérkét láttuk, a Halhatatlant,
sohasem láttam olyan hófehéret,
mint akkor, ott, a vaksötét után.
Aztán fal jött, majd újabb báb-mutatvány,
Jancsi, Juliska és mézeskalács,
s újra sötétség és szívdobogás,
és fény és fal és fény és fal megint,
olyan volt ez a vonulás,
mint egy szüntelen leküzdött veszély,
olyan volt, mintha évszakok között
vonulna lassan ez a sárkány,
és kétoldalt kísérné végtelen
a gyönyörűség és a félelem.
És épp ma délután
az utcán jártam, s láttam, hogy borul
a téli ég barlangja kőre, útra,
az emberkígyó hullámzott a járdán –
barlangvasút volt az az utca,
s láttam kétoldalt a kirakatok
nagy fényeit, amint kiugranak,
láttam talpig selyemben bábukat,
s bársonyra téve óriási tál
fénylett, mint egy ezüst, barlangi nap.
És kiugrottak az illatok is,
és üdvözöltek: Jónapot!
Frissen pörkölt kávé vagyok.
Én meg olajban táncolok,
de tudhatod: lángos vagyok.
S kopár vadgesztenyék alatt,
ahol kezdődik a sötét,
egy zöld lámpás fényében áztak
jószagú szelíd-gesztenyék.
S mikor leszállt az éjszaka,
az aszfaltra telepedett
egy fenyőerdő illata.
S oly régi volt, s oly hirtelen jött
e réges-réges-régi szag,
mint nagy fenyőfaoszlopokon át
őskori távirat.
S fönt a neon-betűk kigyúltak,
s végig égtek egymás után,
mint a csillagszóró a fán.
Megint kigyúltak és megint letűntek –
nem is tudom, mi szebb: az ünnep,
vagy az ünnep előtti délután.
A teljes szöveg itt olvasható: http://epa.oszk.hu/01000/01050/00132/pdf/EPA01050_holmi_2014_12_1535-1540.pdf
