A Néprajzi lexikon szerint a mondókák „a gyermekek körében használatos, erősen ritmikus, dallamos hanglejtésű vagy sokszor énekelt” versikék. „Témakörük kiterjed a gyermekélet minden mozzanatára; szerepük a gyermekek társas érintkezésében igen nagy.” Egyik nagy csoportját a természeti környezettel összefüggő mondókák alkotják. Ezek közé tartoznak a napot, holdat, esőt és havat hívogató szövegek, a gyűjtögető játékokhoz fűződő rigmusok. Vannak virágébresztők, állathívogatók, rovar leültetők, rovar röptetők, állatriasztgatók, állatcsúfolók is. Jól érzékelhető, hogy ezek milyen sok szállal kötődnek az aktuális évszakhoz – és milyen sokféle szempontot kínálnak a környezet megismeréséhez.
TAVASZVÁRÓ RIGMUSOK
Süss ki, nap, fa alá,
Bújj el, hideg, föld alá!
Szürke veréb, sárgabegy
a tavasz megérkezett.
Cin-cin cinege
itt a tavasz, örülsz-e?
Gyere, tavasz, várva várlak,
hozz zöld ruhát fűnek, fának!
Állatokkal kapcsolatos mondókák
BÉKA
Mit varrsz? Mit varrsz?
Papucsot, papucsot.
Kiknek? Kiknek?
Uraknak, uraknak.
PACSIRTA
Tavasszal ezt csicsergi: Hagytam hat osztagot, teli pajtát, semmi sincs.
Amikor kukacot fog: Kitépem, kitépem.
Amikor magasba repül: Veszel szűrt? Veszel szűrt? Leesett az üstököm!
RIGÓ
Fütyül a rigó, fütyül a rigó,
Huncut a bíró.
FECSKE
Csicsűri, csácsomi,
Fityeri, fátyoli,
Teli pajtát hagytam,
Üresen találtam,
Csicsűri, csácsok.
VADGALAMB
Kata, süss kukut,
Nekem kettőt, neked hármat,
Kisgyerekeknek semmit.
(Kuku = tojás, régiesen, gyereknyelven)
Káldi János
Madárkérlelő
A világ még csupa hó.
Füttyents tavaszt, víg rigó.
Tündöklik a föld jege.
Dúdolj Napot cinege.
Didereg a csupasz táj.
Roppants jó hírt, gyors harkály.
Fázó veréb, pici síp,
rügyet kiálts, kis csirip.
Bodnár István
Csordul a fán
Felhasad a ködnek sátra,
készül a nap bronz ruhája.
Gatyás galamb lagzit csapna,
Csordul a fán fényes gyanta.
Bolyhos erdő pázsit ágyán
őzbak lépdel. Fut a fácán.
Táncol a méh, víg a kedve.
Tárva a rügy, bimbó festve,
Cserebogár zsizsereg,
hátán páncél köpenyeg.
Motoz a szél. De ravasz,
Bíbelődik a tavasz.
MAJTÉNYI ERIKA
TAVASZI MONDÓKA
Téli szél,
be morcos voltál,
dúltál-fúltál,
hogy tomboltál!
Lám, az öcséd
kedves kölyök,
zsebre teszi a kezét,
füttyös kedvvel úgy lődörög
erdőn-mezőn szerteszét.
Hej, szél
téli szél,
te még ma is süvítenél,
felkavarnád a havat,
befújnád az utakat,
de már késő,
zord, hideg szél!
Kizöldültek
rétek, dombok,
s ott,
ahonnan elszeleltél,
vidám kedvünk
szárnyat bontott.
BODOR PÁL
FEHÉR MADÁR, TAVASZI SZÉL
Hűvös tollú, hideg röptű
fehér madár, tavaszi szél,
hógolyóból ha kikeltél,
jég-fészkedre vissza nem térsz
hógolyóból ha kiköltött,
melenget a Nap magához,
mosolyogja suhanc röptöd,
teljes fénnyel besugároz,
mi a testvér, jó sugarak
közébük be nem fogadnak,
s addig szállsz az égi hídon —
nyár ragyog majd szárnyaidon.
