Talán nem gondolnánk, de Bálint Ágnes közismert naplóregénye eredetileg egy gyerekeknek szóló, karácsonyi rádióműsor része volt: 1963 (!) decemberében ugyanis a karácsonyi szünidő „tiszteletére” a Magyar Rádióban a szokásosnál több műsort sugárzott a fiatal hallgatóknak egy ifjúsági és gyermekrádió fesztivál keretében: két hét alatt egyebek mellett három mesejátékot, három regény dramatizált változatát és öt rádiójátékot adtak. Utóbbiak közé tartozott Bálint Ágnes Gombóc, avagy egy szeleburdi család karácsonya című műve is. A kirobbanó sikert követően megszületett a Szeleburdiék nyaralnak, az Ünnepi ebéd Szeleburdiéknál. Később különféle összevont változatok születtek (például Gombócka és a Szeleburdi család a szintén a rádióban, majd a Szeleburdiék karácsonya a televízióban) és a nézők megismerhették a család hétköznapjait is (Sikerélmény avagy egy szeleburdi család hétköznapjai). Így aztán amikor a Móra Ferenci Könyvkiadó új sorozatot indított (Sirály Könyvek), nem volt kérdéses a folytatás. Annál is inkább, mivel a szerkesztőség (Petrovácz István vezetésével) „egy nem széles körű, de elég meggyőző közvéleménykutatás eredményeként” alakította ki az első év (1968) címlistáit. Később folytatás is született (Hajónapló, 1974), majd két film (A szeleburdi család, 1981 és Szeleburdi vakáció, 1987). A fenti adatokból is kiderül: lényegében évtizedenként újra és újra felfedezték a Szeleburdi-történeteket. 2020-ban a huszonharmadik kiadás látott napvilágot.
Vajon mi lehetett a siker titka? A humor? A kalandok? A természetesség? Mindez együtt és még valami. Egyfajta sajátos lelkesedés és lendület. Ahogy a Hajónapló című folytatás egyik elemzője megfogalmazta: „A könyv felnőtt olvasóját halálos irigység fogja el, amiért ő már sohasem lehet Faragó Laci, aki Radóval kettesben hajóskapitány egy roncshajón (egy egész nyáron), ahová minden rászoruló idős, beteg, fáradt felnőttet, öreg szülőt és nagyszülőt, rokont és szomszédot fel lehet csábítani a nyolcvannégy éves dédikéig, aki az események hatására végül még a tolókocsijának is búcsút mond. Fordulatokban tehát nincs hiány. A Hajónapló gyerekolvasói – szerintem – azonnal elhatározzák, hogy nyárra, ha törik, ha szakad, szereznek egy bárkát, tutajt, csónakot, vontatót, vagy tengerjárót, mindegy, de így vagy úgy vízre szállnak. Megmutatják azt, hogy bárkinél jobb hajószakácsok, fedélzetmesterek, hajóácsok és gátépítők. Végtére ez sem utolsó eredmény. Elhatározásuk tetté érlelődéséig pedig örülhetünk annak az újrafelfedezésnek, hogy legigazibb kaland a humanitás, amelyhez a lelkesedés és az elszánáson kívül jó adag szabálytalan humorra is szükség van, hogy ne váljék unalmassá.”
