Érdemes felfigyelni rá, hogy ezen a napon kifejezetten az elfogadást „ünnepeljük”. Vagyis azt, hogy képesek vagyunk úgy hozzáállni egy dadogó személyhez, hogy megértőek, türelmesek vagyunk vele, nem tartunk tőle indokolatlanul nagy távolságot – és nem akarunk kérés és hozzáértés nélkül, saját elgondolásunk szerint változtatni a helyzetén.
De akkor mit tegyünk, tehetünk?
A következőkben Schmidtné Balázs Eszter logopédus néhány kapcsolódó tanácsát mutatjuk be Képeskönyv a dadogásról és más dolgokról című könyve nyomán. (A kiadvány az általános tudnivalók közlésével abban kíván segítséget nyújtani azért, hogy a dadogással kapcsolatos kellemetlen, sokszor kínos érzéseket elkerüljük, vagy legalább tudjunk mit kezdeni velük.) Érdemes megfigyelni, hogy a tanácsok egyike sem köthető szorosan a gyerekek beszédéhez…
Optimizmus és bizalom – az önmagát beteljesítő jóslat ellen
„Jusson gyakran eszünkbe, hogy egyetlen ember sincs a világon, aki soha nem dadogott volna.” (Sőt számos olyan példát ismerünk, amikor a dadogás érintettje bizonyos területeken – éneklés, sőt versmondás vagy színpadi szereplés közben – képes volt gördülékenyen, sőt akár másoknál szebben is beszélni.) Vagyis érdemes úgy tekinteni a dadogásra, amely javítható, korrigálható – és semmiképpen se korrigáljuk, figyelmeztessük előre a gyereket: „Vigyázz, hogy mondod!” „Nehogy elrontsd a verset!”
Türelem
„Aki dadog, időt kér.” Fontos, hogy igyekezzünk minél kevésbé feszülten, türelmetlenül és sürgetően megnyilvánulni a dadogással szemben. Pedagógusként is fontos, hogy szánjunk elég időt a meghallgatásra, vagy a megfelelő szituációban a beszélgetésre. „Az odafigyelés, a meghallgatás, a ráfordított idő egyben elismerése annak, hogy az ügy és ezzel együtt a gyermek személye fontos, foglalkozni kell vele.”
Nyugalom
„Feltétel, hogy belülről jöjjön.” Fontos, tehát, hogy meggyőződésből fakadjon – és ne mesterséges elfojtásból. Ennek fontos lépése, hogy a pedagógus tisztázza, tudatosítsa magában a saját (dadogással kapcsolatos) álláspontját. Gondolja át, mikor, milyen körülmények szükségesek a nyugodt közös munkához, mennyiben tudja azt ő segíteni. (Például hogyan szólítja meg a dadogással küzdő gyereket, mi az a helyzet, amikor bizonyosan nem tud rá kellő időt szánni, hogyan kommunikáljon vele.)
Egy korábbi interjúban a következőképpen nyilatkozott a logopédus: „Talán meglepő, ám a legtöbb gyerek nem tudja, hogy dadog, vagy ha tudja, nem ez zavarja. Attól rémül meg, hogy szülei túlzottan kétségbeesnek a beszédétől. […] Persze sok esetben el is múlik, ha a környezet jól reagál minderre. Nem szabad megijedni! Nyugodtan, türelemmel ki kell várni, amíg kimondja a gyerek, amit akar.”
Forrás:
- Schmidtné Balázs Eszter Képeskönyv a dadogásról és más dolgokról
- Lovass Ildikó: Javítható beszédhiba a dadogás