Október utolsó hete a tévékészülékek kikapcsolásának hete. Ennek szervezői sok mindenre szeretnék felhívni a figyelmet – elsősorban arra, hogy tévé nélkül is van élet. Ha egy hétig nem nézzük, akkor:
- önfegyelmet gyakorlunk
- tervezni tanulunk
- csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat
- tudatosabban odafigyelünk napirendünkre, tevékenységeinkre és emberi kapcsolatainkra is
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért éppen a tévét kapcsoljuk ki a jelzett héten (és miért nem a rádiót, az internetet – vagy éppenséggel a mobiltelefonokat), illetve mi történik akkor, ha a következő héten szeretnénk bepótolni mindazt, amit az előző héten elmulasztottunk. Fontos leszögezni, hogy nem az a cél, hogy démonizáljuk a televíziót – annál is inkább, mivel akkor még mindig jelen van számos eszköz arra, hogy elfeledkezzék valaki a külvilágról. De igenis fontos, hogy tudatosan lépjen be valaki a virtuális valóságba – és tudatosan lépjen ki onnan a megfelelő keretek betartásával.
Érdemes tudatosítani azokat az Egyesült Államokból származó adatokat is, melyek szerint ott egy felnőtt életéből egy év alatt átlagosan két hónapnyi (!) idő telik tévézéssel. Egy átlagos amerikai gyerek évente húszezer reklámot és nyolcezer gyilkosságot lát a tévében… Érdemes tehát azon elgondolkodni, hogy ezeket az élményeket lehetne-e mással „kiváltani”. Annál is inkább, mivel a készüléken továbbra is rendelkezésre áll a (ki)kapcsológomb – ennek használatát pedig sok esetben az alternatívák hiánya és a szokások akadályozzák.
A fentiek ismeretében a tévékikapcsolási hetet büntetés vagy önmegtagadás helyett érdemes kihívásnak tekinteni. Nem az a lényeg, hogy mit „nem szabad” – sokkal inkább az, hogy mit „szabad (érdemes) másként”.
Például az eddigi rutinjainkat megtörve érdemes előre terveznünk a hetünket (felkészülni „esőnapra” és készenlétben tartani tartalék ötletet is). Ez már önmagában is fontos lépés, hiszen arra késztet, hogy tudatosan tervezzük meg az együtt töltött időt.
Néhány kapcsolódó ötlet:
- Kirándulni egy erdőbe.
- Színházba, moziba menni.
- Kiállításra menni.
- Meglátogatni egy osztálytársat.
- Koncertre menni.
- Meglátogatni egy közeli kisvárost és sétálni az utcáin.
- Meglátogatni a nagymamát.
- Egy különleges játszóteret.
- Ellátogatni egy sportrendezvényre.
- Könyvet olvasni.
- Képregényt szerkeszteni.
- Kézműveskedni.
- Várost nézni, városi sétán részt venni.
- Társasjátékot játszani.
- Kártyázni.
Kétségtelen, hogy a televíziózás többnyire otthoni program. Joggal merül fel a kérdés: mit tehet az iskola/óvoda e téren? A hazai intézményi honlapokat látva úgy tűnik, egyre több helyen tartják fontosnak a kezdeményezést – felhívják rá a figyelmet, népszerűsítik. Emellett ötleteket, tippeket osztanak meg, segítenek a tervezésben (akár közös programokkal is) – lehetőséget biztosítanak a közös tervezésre és élménymegosztásra is.
