A harmadik életévben a tágabb környezet megismerése, új jelenségek megértése már nem csak cselekvések, hanem a beszéd útján is lehetségessé válik a gyerekek számára. Sokat beszélgetnek felnőttekkel és társaikkal is. Gyakran kérdeznek, így számos összefüggést ismernek fel. Ezért gyakori, hogy az ily módon megszerzett tudásuk a játékban is érvényesül: például nemcsak önmagáért épít valamit, hanem céllal teszi azt (kerítést, garázst épít – amely feltételez egy házat, vagy autók jelenlétét, használatát).
A korábbi írásunkban már említett utánzásos játékok tovább fejlődnek: a gyerekek figyelme és érdeklődése egyre inkább a tágabb környezet tárgyai és jelenségei, valamint a környezetében lévő emberek (akár idegenek) cselekvése, élete irányába fordul. Általában azokat utánozza, akik valamiért nagyon fontosak számára vagy nagy hatást tettek rá. (Ez utóbbi csoporthoz tartozhat bármely számára kellemes vagy kellemetlen élmény, esetleg furcsa, érthetetlen, de éppen ezért izgató jelenség, tapasztalat. Akár egy mérges bácsi vagy néni az utcán – de természetesen a szülők, testvérek és más családtagok is.) A szakértők szerint „az utánzás, megismétlés, a cselekvés más változatainak megjelenítése segít a különböző személyekhez, szerepekhez kapcsolódó tevékenységek rögzítésében, megtanulásában. Jó, ha minél változatosabb a szerepjátékok eszköztára, hiszen így többféle szerep megjelenítésére, eljátszására van lehetőség. A gyermek érzelmei, élményei, érdeklődése határozzák meg elsősorban a játéka tartalmát.”
Ekkor azonban a szerepek még „következetlenek”: felcserélhetők, sőt párhuzamosan többen játszhatják ugyanazt a szerepet. (A néhány évvel idősebbek már kiosztják a szerepeket és ahhoz mindenkinek ragaszkodnia kell.)
A társas viselkedés terén is nagy változás történik ekkor: a gyerekek „felfedezik” a velük egykorú játszótársakat. Először még csak egymás mellett ugyanazt csinálják, vagy ugyanazon az építményen dolgoznak, de egymástól függetlenül. Ekkor még elsősorban az együttmozgás, az egymás mellettiség adja még az együttesség élményét. Általában közös vagy hasonló tapasztalatok, „forgatókönyvek” képezik az együttjátszás és a beszélgetések alapját. Ezért „vannak dolgok, amiket ki sem kell mondani, elég jelezni (vagy még azt sem), mert azok a forgatókönyvnek részei így az együttjátszók eleve tudják, hogy hol mi következik. Az egyes alkotóelemeket beleértik az eljátszott helyzetbe. Az a mindennapos megfigyelés is, hogy a bölcsődébe járó gyermekek jobban együtt tudnak játszani, a forgatókönyvekkel magyarázható, hiszen több közös eseményben, élményben van részük.”
A sorozat korábbi részei itt és itt olvashatók.
Forrás: Korintus Mihályné Dr., Dr. Nyitrai Ágnes, Rózsa Judit: Játék a bölcsödében
