A játék (valamilyen formában) bizonyára sokak számára ismert: a csoport (osztály) minden tagja felírja a nevét egy cédulára, egy dobozban ezt összekeverik, aztán mindenki húz magának egyet. Senkinél sem maradhat a saját neve, és senkinek sem szabad elárulnia, hogy hozzá kinek a neve jutott. Érdemes csak ezután elmagyarázni a játékot: mindenki jóságos manócskája (vagy őrangyala) lesz annak, akinek a nevét kihúzta. Ez azt jelenti, hogy bizonyos időtartam (egy-két hét, de akár egy nap) leforgása alatt társa számára valami kedvezőt kell cselekednie, de anélkül, hogy ez a cselekedet feltűnő lenne. Hogy ki kinek volt a manócskája, az majd később derül ki. Alapfeltétel, hogy a jócselekedet(ek) ne kerüljenek pénzbe és az őrangyalok ne árulják el védencüknek, hogy ők az őrangyalaik (manócskáik).
Ennél a játéknál fontos, hogy beszélgessünk arról, mi is lehet a pénzbe nem kerülő jócselekedet. A játékot vezető felnőttnek célszerű egy titkos listát is készítenie az őrangyalokról (a cédulahúzás után egyénileg mindenki elárulhatja neki) és a húzás utáni időszakban célszerű is vissza-visszatérni a játékra. Például újból és újból rákérdezni arra, hogy ki vett már észre manótettet és ki sejti már, hogy ki volt az ő őrangyala (manócskája).
Ez a játék alapformája, természetesen számos egyedi „házszabály”, külön megállapodás színesítheti. Tény, hogy a játék alapformája szerint ennek lényeges eleme az „ajándékozásmentesség”. (Természetesen létezhet ilyen szabálymódosítás, itt azonban az alapformát ismertetjük.) Fontos ugyanis, hogy itt az egymásra figyelés „belső tartalmait” valósítsuk meg.
A játék során ugyanis a gyerekek társaik önértékelését erősítik meg sajátos, személyre szóló figyelmük által. Itt ugyanis (bár meghatározott keretek között történik a játék) teret kapnak az egyéni ötletek és az előre ki nem számítható helyzetek is. A megadott keretek ugyanakkor szabályozzák, hogy ebben mindenki részesüljön és akár olyan kapcsolatok is kialakuljanak, amelyek spontánul nem. Sőt, az időtartam korlátozása segíthet az ilyen típusú viselkedéssel kapcsolatos ellenérzések leküzdésében (ha például valaki egy általa kevésbé ismert/kedvelt személyt húz ki, nem kell onnantól kezdve „mindörökké” pártfogolnia és lehetőséget kap arra is, hogy saját habitusának megfelelő mértékben segítse társát). Ez a „védenc” önértékelését is segítheti, hiszen érezheti benne az önálló személyes döntést anélkül, hogy ez nyomasztó lenne számára. (Hiszen előfordulhat, hogy számára nem szimpatikus a „manócska”.) Ez a játék tehát észrevétlenül tanít az ilyenkor óhatatlanul szükséges egyéni határok betartásáról is.
Az „őrangyalozás”, „manócskázást” egyaránt használhatjuk közösségépítésre és ünneplésre. (E kettő jó esetben eleve összefügg.) Érdemes kipróbálni a következő, karácsonyváró időszakban.
