„A gyerekek környezeti nevelési, életre készítési folyamatának a lehető legjobb helyszíne a természeti környezet. A természetben realizálódó természet közeli pedagógia érve, hogy aki csak könyvekből vagy a televízióból ismeri az élőlényeket, aligha fog könnyeket ejteni utánuk, még ha valaki meg is tanította neki, hogy ezek mennyire fontosak az emberiség fennmaradása szempontjából. Csak attól várható el, hogy mindez fontos legyen számára, hogy hétköznapi cselekedeteivel is fennmaradásukért tegyen, akit a természet szépségei érzelmileg és testközelben is megérintenek. Ezért kell a gyerekeket többet kivinni a természetbe, és ne mindig csak didaktikai céllal, hanem engedjük meg, hogy érezzék milyen az erdő részének lenni, élvezhessék a patak csobogását, az erdő csendjét vagy a madarak énekét. Mutassuk meg a természet egészlegességét” – olvasható a szakirodalomban.
Ennek megfelelően számos szempont szerint csoportosíthatjuk a természetben töltött iskolai alkalmakat:
- Feladat szerint: ismeretanyag bővítése, attitűdformálás, környezetvédelmi akció stb.
- Didaktikai szempont szerint: tananyag feldolgozását megelőző, azt feldolgozó, vagy ismétlő, alkalmazó stb.
- Tantárgyak szerinti: környezetismeret, technika stb.
- Résztvevők szerint: osztály, évfolyam, családtagokkal stb.
- Időtartam szerint: órarészlet az udvaron, séta egy tanóra időtartamában a közeli parkban, egésznapos kirándulás, több napos erdei iskola.
A séta, kirándulás, erdei iskolai program, teljes értékű, személyes élményre alapuló tanulmányi és pedagógiai munka, mely éppen ezért rendkívül gondos előkészítést igényel. Ez alapvetően két részből áll: egy szervezési részből, melynek során megtervezzük és megszervezzük a kirándulást: például az utazás módját, a hátizsákok tartalmát, vagy akár a segítők körét. A tartalmi tervezés és szervezés megkívánja a helyszín kiválasztását és megismerését, annak eldöntését, hogy mi a tervezett út fókusza, mit szeretnénk megismertetni a gyerekekkel, milyen módszerrel, milyen feladatokat fognak megoldani és ehhez milyen feladatlapot használnak. Érdemes felvenni a kapcsolatot a „helyi erőkkel”: zoopedagógussal, múzeumpedagógussal, helyi túravezetővel – sőt érdeklődni a helyi programok (múzeumpedagógiai foglalkozások) iránt.
A séták, kirándulások idején célszerű élni a helyzet adta lehetőségekkel más módon is: például az itt természetesen adódó páros- vagy kiscsoportos munkaformával. Érdemes olyan feladatokat adni, amelyről a gyerekek még a helyszínen be tudnak számolni (akár szemléltetve az elhangzó információkat).
Visszatérve az iskolába, fontos az élmények, tapasztalatok közös feldolgozása is: ezek közé tartozik az élmények felelevenítése, esetleg maradandó produktum (installáció, egyéb díszítmény) készítése.
Forrás: Ádám Ferencné – Boldis Anna Kornélia: A környező világ megismerésének módszerei
