Az egyesület célja, hogy a felnövekvő generáció megfelelő önismerettel és alkalmazkodóképességgel tudjon reagálni a munkaerőpiac dinamikus változásaira, és megtalálja a helyét, hogy felnőttként elégedett és kiteljesedett életet élhessen. Honnan ered az igény ennek a kezdeményezésnek?
Nyolc évvel ezelőtt, amikor megszületett a Konnekt ötlete, két fontos célt tűztünk ki magunk elé. Szerettünk volna foglalkozni a középiskolásokkal, és hidat kívántunk építeni a generációk között. Ennek a korosztálynak az egyik legnagyobb kihívása a pályaorientáció. Láttuk, hogy a diákok gyakran sztereotípiák és elvont célok alapján választanak pályát, és nincsenek kellően tisztában saját képességeikkel, vágyaikkal és lehetőségeikkel. A munkaerőpiac gyorsan változik, és a szülők, tanárok és diákok nehezen képesek előre látni, hogy 3-5 év múlva mi vár az érettségizőkre.
Az egyéni középpontú megközelítés ebben az életpálya-döntésben nélkülözhetetlen lenne. Sokan, akiknek nincs megfelelő önismeretük és helyzetképük, elhagyják pályájukat, vagy egész életüket rossz pályán töltik, csupán azért, mert a középiskolában senki sem segített nekik tudatosan választani. Ebből láttuk, hogy milyen nagy lehetőségek rejlenek abban, ha egy fiatal felnőtt segíti a diákot ebben a folyamatban, és mennyire fontosak az összekapcsolódások: egy-egy beszélgetés egy szakmabelivel, egyetemistával, aki első kézből ad információkat az egyes irányokról. Így született meg a mentorprogramunk.
Milyen készségek terén kell jelenleg a legtöbb támogatást adni a mai generációnak?
A mi küldetésünk a pályaorientáció és az útkeresés támogatása. Ennek jegyében olyan készségekre összpontosítunk, amelyek közvetlenül hozzájárulnak ehhez. Ezek közül elsődlegesen – és amiben a legtöbb segítség szükséges – az önismeret, majd a kommunikáció, változáskezelés, siker-kudarc kezelés, célkitűzés és döntéshozás.
Milyen tevékenységekből áll a munkátok?
Az Egyesületünk az alapítás óta különféle tudatos pályaorientációt segítő programokat fejlesztett ki az ifjúsági célcsoport számára:
- Mentorprogramunk: Nyolcadik éve segítjük az 9-12. osztályos diákokat egyéni mentorálással az útkeresésben. A programba fiatal felnőttek jelentkeznek önkéntes mentornak, akik három hónapon keresztül segítik a diákokat a saját útjuk felfedezésében. Az egyénre szabott programok, mint az önismereti beszélgetések, intézmény- és szakmalátogatások, tematikus előadások célja, hogy a diákok által meghatározott irányok mögött valós tapasztalatok és válaszok legyenek.
- Konnekt LIVE pályaorientációs fesztivál: Itt több mint 60 szakmabelivel beszélgethetnek középiskolások, egyetemisták és felnőttek. Inspiráló előadások mellett szabadon ülhetnek le beszélgetni a különféle szakmák képviselőivel.
- HovaTovább? pályaorientációs workshop: A tréning célja, hogy motiválja a diákokat a tudatos pályaorientációban és módszereket adjon a legjobb út megtalálásához.
- Újratervező Program: Egy három hónapos önismereti fókuszú program azoknak a felnőtteknek, akik szakmai tekintetben érzik, hogy nem a helyükön vannak, és változtatni szeretnének.
Hogyan tudjátok segíteni a pedagógusok gyakorlatát, és van-e lehetőség például az iskolákba való meghívásra?
Igen! A HovaTovább foglalkozásunkat kérés esetén mindig elvisszük az iskolákba (palyaorientacio@knnkt.org). Emellett szeretnénk a tanárokat módszertani anyagokkal támogatni, például feladatokkal és játékokkal, amelyek könnyen beilleszthetők az óráikba. 2024 januárjától havi hírlevelet fogunk küldeni ilyen tippekkel.
Milyen visszajelzéseitek vannak azoktól a diákoktól, akik korábban részt vettek valamelyik programotokban?
A Konnekt LIVE rendezvényünket imádják a résztvevők. Nagyon jó visszajelzéseket kapunk a hangulatról, a program minőségéről, és arról, hogy mennyi emberrel tudnak találkozni egy nap alatt, és milyen mély beszélgetéseket tudnak folytatni. A Mentorprogramunk résztvevői számára nagyon egyedi, hogy mindenki másra fókuszál a programban. Célunk, hogy minden diák részt vegyen az általunk meghatározott fázisokon, de az ő szükségleteikre szabva – ehhez a mentor segítségére vagyunk. Tehát mindenki foglalkozzon önismerettel, kutasson az egyes irányokról, szervezzen felfedező találkozókat, és tűzzön ki közös célokat. A jó mentor-mentorált kapcsolat a program után még évekig fennmarad kevésbé kötött formában.
A Konnekt Egyesület következő eseménye, a Konnekt LIVE – az útkeresők fesztiválja több mint 70 szakmabeli beszélgetést, 10 előadást, 6 workshopot és egyéni tanácsadást hoz egy helyre 2023. November 25-én, Budapesten. A belépés diákoknak és tanároknak ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részletek a honlapon!