The Boy Who Loved Math/The Improbable life of Paul Erdős (magyarul: A fiú, aki imádta a matekot) – ezzel a címmel jelent meg Deborah Heiligman gyerekkönyve Erdős Pálról. A szerzőt saját matematikarajongó fia „fertőzte meg” a magyar matematikus történetével. Érdemes felfigyelni rá, hogy Heiligman külön kiemeli a könyvben, ERdős gondot fordított arra, hogy gondolatait, eredményeit közzétegye – annak érdekében, hogy a matematikusok közösen gondolkodjanak egyes matematikai problémákon. Nem elszigetelten dolgozott tehát, hanem társasjátéknak tekintette a matematikát.
Erdős Pál életéről és munkásságáról számos legenda és anekdota kering ma is – világszerte. Ezekben többnyire az a legszebb, hogy van is alapjuk: nem mindennapos, hogy egy elsőéves egyetemista bizonyítást adjon a Csebisev-tételre és az sem, hogy (jóval később, már elismert tudósként) valaki pénzdíjakat tűzzön ki problémafelvetésre – Erdős Pál rendszeresen ezt tette – ezzel is elősegítve mások problémalátásának képességét. Huszonöt éves korára már világnagyságok társszerzőjeként publikált Szándékosan emeltük ki az Erdős-pályakép néhány olyan vonását, amelyek rámutatnak arra, miért lehetett éppen ő az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola névadója – amellett, hogy diákkorában maga is aktív és eredményes résztvevője volt a Középiskolai Matematikai Lapok (KöMaL) feladatmegoldó versenyének.
Mindezek mellett korántsem volt elefántcsonttoronyba zárt szobatudós: tagja volt az úgynevezett Anonymus Csoportnak – vagyis annak a 20-as, 30-as években középiskolás matematikusgenerációnak, akikből később híres problémamegoldók és/vagy nemzetközi hírű professzorok lettek. A csoport jellemző módon onnan kapta a nevét, hogy rendszeresen találkozott a Városligetben található Anonymus-szobornál, vasárnaponként pedig a budai hegyekbe kirándultak. Jellemző a csoport hangulatára és Erdős Pál humorára, hogy ő nevezte el a Happy End-problémát (“bárhogyan veszünk fel öt általános helyzetű pontot a síkban, mindig kiválasztható közülük egy konvex négyszög négy csúcsa”), amelyet 1932 őszén vetett fel Klein Eszter a csoport tagjainak.
Ezek a művelődéstörténeti érdekességek arra utalnak, hogy a matematikai problémamegoldáshoz érdemes fiatalkorban kezdeni – és az sem árt, ha jókedvű, inspiratív közösségben teszi ezt valaki. Ezt felismerve, s tudatában annak, hogy a műszaki és természettudományok iránti érdeklődés csökkenése erősen veszélyezteti a kutatói, mérnöki és oktatói utánpótlást, 2001-ben megalapította az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozót. Ennek működtetését 2016 szeptembere óta a Matematikai Tehetségekért (MaTe) Alapítvány végzi. A műhelymunka fő célja a hatékony matematikai gondolkodási folyamatok gyakoroltatása, vagyis a kreativitás fejlesztése, és ennek során a program irányítói nagy hangsúlyt feketetnek a csoportmunkára is. Ez utóbbiak közé tartoznak a versenyek is, melyek fókuszában a koncentrált munka és az együttműködő versengés képességének fejlesztése áll.
