Kedves József, ha 3 mérföldkövet kellene kiemelnie a szakmai életútjából, melyek lennének azok?
Alapvetően zenész vagyok, csellista, életem egyik meghatározó alapja pont a muzsikus létből adódik, hiszen ez meghatározza gondolkodásomat. Jelenleg is aktív muzsikus vagyok, a Wiener Hofburg Orchester szólamvezető csellistájaként. A zenét elsősorban egy érzelmi kommunikációs eszköznek tekintem, melynek segítségével kapcsolatot tudunk teremteni ember és ember között. Másik fontos hivatásom a pedagógia. Bécsben 6 évig foglalkoztam koncertpedagógiával, amit hazaköltözésem után Magyarországon 13 éve folytatok. Feleségemmel együtt – aki szintén muzsikus, hegedűművész, – valamint egy zongorista kollégánkkal mintegy 120 hazai és határon túli óvodával van kapcsolatunk, rendszeresen megyünk hozzájuk interaktív hangversenyeket tartani. Ezek legfontosabb része az, hogy az óvodáskorú gyermekeknek szinte bármilyen zenét értelmezhetővé lehet tenni, ha annak megtaláljuk a módját. Így a klasszikus zene teljes mértékben beilleszthető az óvodai mindennapokba.
Jelen interjúnk legfőbb apropója „A népzene és kreativitás összefüggései óvodáskorban” című írása. Mi adta a hátteret ehhez?
A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának Egyetemi oktatójaként is az ének-zenei nevelés fejlesztő hatásaival foglalkozom, szűkebben a zene személyiségre és kreativitásra gyakorolt hatásaival. Komoly mérföldkő volt az életemben, amikor a Pécsi Tudományegyetem „Oktatás és társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskolájába felvételt nyertem. Kutatási területem a zenei kreativitás fejlesztése. Jelenleg disszertációm védésére készülök.
Oktatóként egyik kiemelt feladatunk a végzős hallgatók szakdolgozatainak konzulensi feladatainak az ellátása, mely egyúttal a tehetséggondozás kiváló terepe is lehet egyúttal. A megjelent írás alapja is egy ilyen munka, Kovács Orsolya kiváló egykori növendékem, népzenész tollából, mely azután egy közös kutatásban teljesedett ki.
Szerzőtársával együtt kitérnek arra is mi az az érzelmi kreativitás, ami nem függ össze az érzelmi intelligenciával. Kifejtené ezt kérem? És akkor mindehhez hogyan kapcsolódik a népzene?
A tanulmányban megjelenő „érzelmi kreativitás” viszonylag új, csak az elmúlt években került előtérbe ez a fogalom. A kreativitás kutatásában számos irányzat és kérdés foglalkoztatta és foglalkoztatja ma is a kutatókat. Viszonylag újabb eredménynek tekinthető a szociális, társas, kulturális hatások érvényesülése, valamint annak a felismerése, hogy a homogenitás feltételezése helyett célszerűbb a kreativitás többféleségéről beszélni, analógiaként az intelligenciatípusokhoz hasonlóan kreativitásokról beszélni. A megváltozott szemlélet egyik legígéretesebb fejleménye és kutatásunkhoz leginkább illeszkedő szemlélete a James Averill nevéhez fűződő érzelmi kreativitás koncepciója. Az érzelmekről, azok mozgatórugóiról többnyire az érzelmi intelligencia kapcsán szokott szó esni. Ahogy a megismerési és gondolkodási megnyilvánulások lehetnek kreatívak, úgy az érzelmi reakciók és viszontválaszok is, hiszen az egyén érzelmi reakciói is igen nagy változatosságot mutatnak. Az ember képes arra, hogy élete során újabb, egyéni formákat találjon érzelmei kifejezésére. Az ilyen egyéni, újabb, eddig nem használt érzelmi reakciókat tekinthetjük az érzelmi kreativitás megnyilvánulásainak. Az újszerű megnyilvánulások pedig nem csak a közösség számára lehetnek újszerűek, hanem az egyén személyére vonatkoztathatóan is azok esetleges korábbi, más életszakaszban hasonló kihívásra adott érzelmi válaszreakcióihoz képest. Az EC három komponensből áll össze, ezek: az újdonság, hatékonyság, hitelesség. Ezt a három kritériumot doktori kutatásomban kiegészítettem egy negyedik fogalommal, a készültséggel/felkészültséggel. Az érzelmi kreativitás fogalma az érzelmek és a kreativitás összefüggését hangsúlyozza, de kiemeli, hogy az érzelmi válasz is rendelkezhet a kreativitás ezen alapvető kritériumaival.
– Az újdonság (eredetiség) azt jelenti, hogy az adott válasz újszerű, szokatlan. Olyan érzelmi válasz, ami eltérő, vagy nem konvencionális. Milyen érvek alapján tekinthető egy érzelmi válasz eltérőnek? Egy olyan összehasonlítás mentén, melynek alapja lehet a személy korábbi viselkedése, vagy azon csoport szokásai, általánosan standardként bevett viselkedési, reagálási normái, melyhez a személy tartozik. Azonban az egyén képes újszerű, szokatlan érzelmek megtapasztalására is.
– Az érzelmileg kreatív válasz velejárója, hogy hatékony. Ennek értelmében értéket képvisel saját és mások számára is. Előnyhatásokkal kell bírnia az egyén vagy a közösség számára. Ugyanakkor szeretném megjegyezni, hogy egy érzelmi innováció eredményeit nem feltétlenül üdvözli a társadalom kitörő lelkesedéssel. Ez azonban felvet egy megoldandó elméleti problémát: ha álláspontunk szerint egy érzelmileg kreatív válasz hatékony, akkor annak hatékonyságát, létjogosultságát a kreativitás rendszerelméletének értelmében el kell fogadnia egy szakértői körnek is.
– A hitelesség, autentikus mivolt könnyen összetéveszthető az eredetiséggel és újdonsággal. Valójában azonban arra vonatkozik, hogy az adott érzelmi válasz a sajátunk, és nem mások értékeinek, hiedelmeinek másolata. A válasz összhangban van az illető saját belső életével, gondolataival, eszmeiségével, reakciója személyes élményekből merít.
– A készültség/felkészültség értelmezésemben azt jelenti, hogy az ember megérti az érzelmeket, és hajlandóságot mutat arra, hogy mások érzelmeit felfedezze. Az egyén képes arra, hogy megértse és elemezze a saját és a mások által közvetített érzelmi válaszokat. Így az érzelmileg kreatív válasz jelentheti egy már létező válasz hatásos alkalmazását, de megnyilvánulhat egy érzelmi kifejezés módosításában is. Ez viszont feltételezi a kreativitás rendszermodelljével való koherenciát, hiszen annak értelmében megelőző tudás nélkül nincs kreativitás, az egyénnek előbb el kell sajátítania az adott rendszer elemeit, esetünkben az érzelmi megnyilvánulások és reakciók lehetséges tárházát, melyeket eredeti formájuktól eltérő módon átalakítva és módosítva tud alkalmazni.
Milyen szerepe van ebben a folyamatban a pedagógus személyiségének?
Zene-értelmezésemben nincs különbség népzene és klasszikus zene között. Mindkettő hasonló mértékű fejlesztési potenciállal bír a zenei nevelésben. Mindkettő alkalmas jelen esetben a kreativitás és az érzelmi kreativitás fejlesztésére. A kulcs véleményem szerint két oldalról közelítendő meg. Egyrészt a pedagógus lehetőségei, adottságai nagyon fontosak, legfőképpen pedig az, amit nagyon nehéz megfogalmazni! Egy olyan személyiség, mely hihetővé, követendő példává teszi a gyermek számára azt, amit át akarok adni. Így „pedagógiám” egyéni, egyedi és utánozhatatlan lesz. Másrészt, talán a legfontosabb kritériumként, a minőség kérdése. Lehetőségünk van arra, hogy bármilyen zenét bevigyünk a gyerekekhez „lelki tápálék” gyanánt. Azt gondolom, hogy pedagógusként a felelősségünk óriási, hiszen mi vagyunk az egyik legfontosabb közvetítő a művészet és a gyermek között. Úgy vélem, hogy a mi feladatunk egy olyan pedagógiai helyzet megteremtése, ahol nem állunk a gyermek és a muzsika közé, hanem azt a lehetőséget alkotjuk meg, melynek során egyéni és személyes élményhez tudjuk juttatni a kicsinyeket.
A zenei nevelés fejlesztő hatása egy sokat vizsgált terület, rengeteg tanulmány szól az érzelmi, értelmi fejlődésről, sok kutató mutatta is a szociális képességek fejlődését is. Jelen esetben egy kicsit más megvilágításba szeretném helyezni a témát. Fontos kérdés, hogy létezik-e ellenőrizhető kapcsolat a zenei nevelés által kiváltott hatások, illetve az intelligencia között. Ezzel kapcsolatban kiemelendő, hogy hagyományos eljárásokkal vizsgálva az intelligencia a zenei nevelés hatására nem változik, ugyanakkor megnő az intelligencia és a kreativitás korrelációja, valamint csökken a verbális és a nem verbális intelligencia közötti aránytalanság. Az értelmi intelligencia nem fejleszthető jelentős mértékben, ugyanakkor kimutatható, hogy a zenével intenzíven foglalkozó gyermek teljesítménye hozzáfejlődik saját intelligenciaszintjéhez. Kulcskérdés számomra az is, hogy a zenei nevelés révén megszerzett tudás átvihető-e az élet egyéb területeire, olyanokra, melyek nem állnak kapcsolatban a zenei műveltséggel, vagy egyéb, a muzsikához köthető területtel. Elsőre a zenei műveltség, a zenei ismeretek és egyéb területek között fennálló kapcsolat nem egyértelmű, de gondoljunk például a zene aktív műveléséhez szükséges hangszerjátékra.
Egy hangszer eredményes műveléséhez a tehetség, a zenei hallás és a szorgalom mellett mindenképpen szükség van olyan finommotorikai képességekre, a szem-kéz koordinációjára, az izmok, idegek együttes kontrolljára, egyfajta „kézügyességre” melyek az élet számos más területén is előnyhatásokkal bírnak az egyén számára. A sikert az életben az intelligenciák széles skálája (lingvisztikus, vizuális, zenei, logikai-matematikai, testi-kinetikus, intraperszonális, interperszonális) adhatja.
Korunk oktatásának egyik legnagyobb feladata olyan tudás átadása, mely sokoldalú, és sokféleképpen hasznosítható. Tehát az tekinthető hasznos tudásnak, ami az élet számos területén hasznosítható.
Zeneművészként, zenepedagógusként úgy látom, első és legfontosabb célunk és feladatunk a zene értő szeretetének a megtanítása, hogy a zenét és tágabb értelemben a művészetet természetes közegként éljék meg a gyermekek, mert csak így válhatnak kiegyensúlyozott, egészséges idegrendszerű és lelkületű felnőttekké, magasfokú kreativitással, fejlett értelmi és érzelmi intelligenciával. Saját művészetpedagógiai tapasztalatom szerint viszont az hozhatja meg a legjobb eredményt, ha a művészetet komplex egységként kezelve lehetőséget biztosítunk a képzőművészet, a zene, a szabad mozgás és az egyéni irodalmi alkotások között. A kulturális evolúcióban a gének megfelelői a mémek, melyeket információegységként minden embernek újra és újra el kell sajátítania, mert ezek a kultúra, mint érték továbbadásához nélkülözhetetlenek. Ilyen értékek a nyelvek, számok, dalok, törvények, tradíciók. Ezen értékek továbbadásával nem csak a kultúra továbbadását és tovább élését segítjük elő, hanem a már vázolt elméletek, kutatások és tapasztalatok alapján a zenetanulás, vagy a művészettel való intenzív és gyakori kapcsolat olyan fejlődési pályára állíthatja a gyermeket, ami a transzferhatás révén olyan képességeket, készségeket és hasznosítható tudást nyújtanak, melyek az élet számos területén és kihívásaiban előnyhatással bír számukra.
