A források szerint az 1843. évi szeptember hó 9-én tartott „országos ülés” elnöke úgy nyilatkozott a káromkodásról, hogy Magyarországon „ezen gyalázatos szokás a törököktől vétetett át s azok idejétől fogva kezdtek ezen országban az istenkáromlások elharapózni”. Ezzel szoros összefüggésben állapítja meg egy kapcsolódó tanulmány, hogy „e tényállítás valószínűsége mellett szól az a körülmény, hogy törvénytárunkban a káromkodást büntetni rendelő első törvény a török hódoltság első évtizedeiben – 1563-ban – hozatott.” Ugyanakkor más kutatások azt is igazolják, hogy Magyarországon 1523 és 1797 között százharmincöt jogszabály született a káromkodás témájában. A jogi ítéletek a józan állapotban, rosszakarattal, szánt szándékkal mondott, s vállalt káromkodást büntették, és az elkövetőket a gonosztevők, gyilkosok közé sorolták. Az elsősorban átokformákban létrejött szitkozódások (például az ördögteremtette és az ebadta) megítélése is a hatóságokhoz tartozott. Igen változatos büntetéseket vont maga után a pénzbüntetéstől pálcán át a kivégzésig (!)
Nem véletlen, hogy hivatalosan is igyekeztek gátat szabni a szitkozódásnak – még a harcoló katonák körében is. (Noha a tábori körülnómények között, csaták légkörében nem volt ritka az effajta szabadosság.) Így Thököly Imre Edicta Militariában az ördögadta, teremtette típusú káromkodásokat rendeleti úton ítélte el (de csak pálcával büntette). Még ismertebb az a Rákóczi-szabadságharc idején, 1705. augusztus 29-én, Nyitrán kelt pátens, amelyben a fejedelem a solti táboron 1704. június 4-én kibocsátott rendeletének káromkodással kapcsolatos kitételei bővebben fogalmazódtak meg. Nem véletlenül, hiszen amint a pátens fogalmaz: „a sok […] botránkoztató és még a levegő-eget-is pestis módjára megfertőztető káromkodás és szitok, hogy mindazok tartatnak nagyobb tisztességben, kik ama rettentő átkozódást külömbféle nyalka szókkal megcefrázhatják, és azzal […] nyelveket koptathatják, s egész vitézségeket is abban tartják, a mint más keresztény nemzetek előtt csúffá és mesévé löttünk az ilyen istentelen vétkes szokásért.”
A kutatások azt is igazolták, hogy Rákóczi részben a káromkodás miatt tette kötelezővé a lelkipásztorok hadseregbe való beállítását, azaz a tábori lelkészség intézményét, mivel ezen bűnnek oka a „buzgóságtalansággal” és az istentiszteletek „közönséges elmulatásával” kapcsolatos.
Érdemes tehát átgondolni, vajon miért tiltotta meg Rákóczi katonái körében a mosdatlan beszédet, amelyet nem tartott méltónak egy „nemzetközi” normák szerint működő hadsereg katonáihoz.