Közismert tény, hogy a tehetséges gyerekek azonosításában az IQ-nak, az intelligenciának ma is komoly szerepe van, annak ellenére, hogy a kutatók hosszú évek óta hangoztatják, hogy az intelligenciatesztek alapján történő válogatás több szempontból sem megfelelő. Már csak azért sem, mert a tehetségnek több típusa van, melyeknek kimutatására önmagukban nem alkalmasak az intelligenciatesztek. Másik súlyos problémája a kiemelkedő képességű gyerekek kiválasztásának az a közismert tény, hogy a meghatározott IQ-érték „kultúrafüggő” – azaz nagyban függ például a környezettől, a szociális helyzettől. (Az alacsony szociális gazdasági státuszunk családban egy gyerekeknek ezeken a tesztek el a többiekénél kevesebb esélyük van arra, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtsanak.) A magyar tehetségkutatásnak e kérdéskörben Ranschburg Jenő meglátásai szerint (főként a külföldi tapasztalatok alapján) a következő szempontokat kellene figyelembe venniük:
- „A kritériumszint megállapítását nem szabad kizárólag az IQ-ra építeni. Olyan vizsgálati eszközök adaptálására, illetve kidolgozására van szükség, melyeknek segítségével a tehetség a maga sokszínűségében – többféle megjelenési formájában – ragadható meg.
- A kiválasztás folyamatában szükség van olyan kevésbé formalizált pszichológiai módszerekre is (pl. a megfigyelés szakszerű formáira), melyek alkalmasak a környezeti tapasztalat és kultúra és különbségek megállapítására, és lehetővé teszik ezek figyelembevételével a kiválasztás során.”
A tehetségnevelés során a kapcsolódó stratégiák kialakításakor vissza kell nyúlni ahhoz a koncepcióhoz, amely szerint a tehetséges gyerek alkotó, produktív felnőtté válása nemcsak a mentális képességek tréningének, hanem a kibontakozó „rendszerek” – a tudás, az érzelem és a célok sajátos szerveződésének a következménye. A pedagógus által alkalmazott stratégiáknak e rendszerek kibontakozását kell elősegíteniük: fel kell ébreszteniük a tanulók kíváncsiságát és lehetőséget kell biztosítaniuk arra, hogy ezt a saját erőfeszítésük segítségével elégítsék ki. Olyan stratégiákra van szükség melyek a problémák elemzési is megoldása mellett a tanulóktól folyamatosan igénylik az általánosítást, a szintetizálást, az értékek vizsgálatát és az érvényességük próbáját. Arra motiválják tehát a gyerekeket, hogy érzékenyen kritikusan, és egyben tárgyilagosan gondolkodjanak. Mindenhez szükséges, hogy a pedagógus ismerje a tehetséges tanulók természetét és igényeit: képesnek kell lennie megszokottól eltérő attitűdök és magatartásmódok elfogadására. Támogatnia kell a nézetek elképzelések vélemények lehetőleg szabadabb kifejtését és a probléma megoldások legváltozatosabb módozatait is.
Forrás: Ranschburg Jenő: tehetség és alkalmazkodás
