- Az Új Pedagógiai Szemle c. folyóiratban jelent meg „A tanulók iskolai sikerességéhez az út – a szíven át vezet” c. írásuk. Mesélnének arról, mi hívta életre ezt a cikket?
A cikk Bogdán Péter szerzeménye, akivel sajnos nem volt lehetőségünk találkozni és beszélni sem, így ezúton is köszönjük szépen a szándékát és befektetett energiáját az írásba. A cikk annak apropójából született, hogy 2023 októberében az alapítványunk kiadásában megjelent „A SZERETET iránytűje” című könyvünk.
A könyv az Arany Iránytű Program-ban való munkánk tapasztalatai alapján íródott, ami nehéz élethelyzetű, érzelmi, tanulási, magatartási problémákkal küszködő kamaszokkal zajlott 2015-től a dunaújvárosi Pentelei szakközépiskolában.
A program elnyerte a civil szektor legrangosabb elismerését, a Civil díj 2020 A legnagyobb hatású projekt díjat. Számos cikk jelent meg róla a DUOL-tól kezdve a Nők Lapjáig és a szakirodalomban a Menedzser Praxistól, a Taní-Tani Online-on keresztül az Új Pedagógiai Szemléig, ahol a „Visszaadni az önrendelkezés lehetőségét” cikkünk 2021-ben az évfolyam legjobb írásának kijáró Majzik Lászlóné-díjat nyerte. A cikk többek között a szorongásról és a depresszióról szól – ami az egyik legjelentősebb okozója a tanulási elakadásoknak -, annak kiváltó okairól és a tapasztalatokról, melyek a programban megoldásokhoz vezettek. Ezek után kézenfekvő volt könyvünk megírása, azzal a szándékkal, hogy inspiráljon, lelkesítsen és támogasson másokat is hasonló utak bejárásában, akár közösen is, vagy legalább párbeszédet indítson a témában, a SZERETET témájában.
- Mit jelent pontosan az Arany Iránytű Program? Miért jelent meg benne a törekvés, hogy „iskolátlanítsák az iskolát”?
Az Arany Iránytű Program eredetileg egy kutatásként indult, amely a korai iskolaelhagyás és a tanulási motiválatlanság kérdéseire keresett válaszokat, és utakat a diákok visszaintegrálására a tanulási folyamatba.
Két év kutatás után végül arra jutottunk, hogy a diákok elakadásai annyira mélyek (akár a korábbi rossz szocializáció miatt az előző iskolákban, akár a szorongást kiváltó hét ok valamelyike, vagy éppen mindegyike miatt), hogy bármilyen „erőszakos” megoldás a visszaintegrálásra vagy nagyon ideiglenes, vagy semmilyen hatással nem volt a diákokra.
Így kézenfekvőnek látszott a fordított megközelítés, hogy először szabadítsuk fel a gyerekeket a terheik alól. A tapasztalataink alapján az érzelmi állapotuk és az önképük volt leginkább megsérülve. Ezért a terhek, kötelezettségek, az értékelés, a versengés, a megmérettetés alóli felszabadítás és a célzott önismereti foglalkozások (kiemelt fókusszal a belső motivációjuk megtalálására) lettek a kézenfekvő megoldás számukra. Párosítva mindezt projektfoglalkozásokkal, munkaterápiás foglalkozásokkal és az szakközépiskolai működésben általunk legfontosabbnak vélt hét fő kompetencia fejlesztésével zajlott.
Az „iskolátlanítás” nem egy szándék volt részünkről, inkább – legalábbis átmenetileg – az egyetlen megoldás amiben a diákokkal közös megegyezéssel tudtunk részt venni, amin keresztül szinte azonnal megszűnt a lemorzsolódás. A kitartó folyamatban végül enyhültek, vagy teljesen megszűntek a diákok azon tünetei és elakadásai is, amik miatt a tanulási motiválatlanságuk született.
- Az eredeti program célja felkészíteni a szociokulturális deficittel küzdő, halmozottan hátrányos helyzetű és magatartászavaros tanulókat. Alkalmazható ez a gyakorlat más intézményekben is, „átlagos” diákok esetében is?
Köszönjük szépen ezt a kérdést! Gyakran hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeknek ilyen és olyan problémáik vannak és hogy ez az én gyerekemet, vagy a mi diákjainkat nem érinti. A legnagyobb felismerésünk a munkánkból az volt, hogy a különböző tüneteket produkáló gyerekek már túlestek a tűréshatárukon, a tünetmentesek még „tartják” magukat. Írtunk erről az Új Pedagógiai Szemle 2021/3-4. számában a „Visszaadni az önrendelkezés lehetőségét” cikkünkben. Kutatásaink alapján az iskolai elakadások hátterében meghúzódó szorongás és a depresszió kiváltó okai az elszakadás az értelmes munkától, a közösségtől, a valódi értékektől, az átélt traumáktól, a státusztól és megbecsüléstől, a természettől és a reményteli, biztonságos jövőtől. Ebből nyilvánvaló, hogy a probléma szinte minden gyermeket érint. És ha tévednénk, a program akkor is egy jó megelőző módszernek tűnik ezen problémák kialakulásában.
Szóval, igen. Alkalmazható a módszer „átlagos” diákok esetében is, örömmel vettek részt a programban „tünetmentes”, jó tanulási képességekkel rendelkező diákok is, saját, vagy szülői választás alapján.
Az, hogy a program alkalmazható-e más intézményekben nagyon időszerű kérdés. Nagy örömünkre pont mostanában készül bevezetésre a program két másik iskolában is a szakmai vezetésünkkel, a budapesti Tanext Akadémián és a simontornyai Pillich Ferenc Akadémián. Szóval szerintünk alkalmazható, ha megértjük, valójában mitől működik ez a program. Erről is szólnak mostanában az előadásaink a könyvünk bemutatója kapcsán. Örömmel találkozunk, beszélgetünk minden érdeklődővel ebben a témában, legközelebb április 27-én a III. Demokratikus Nevelés Konferencián.
- Az Arany Iránytű Program szeretetfilozófiája a gyakorlatban visszaigazolódott. A kötet szerzői több példát is hoznak arra, hogy ki miért és hogyan lett sikeres a munkaerőpiacon és a társadalomban. Tudnának erre pár konkrét példát mondani?
A könyvünkben tényleg említünk néhány példát, amelyeknél nagyon nyilvánvaló volt a program körülményeinek „gyógyító” hatása és a programban dolgozó mentorok nagy hatása az adott diákokra, ezeket nem szívesen ismételnénk. Annál inkább szeretettel ajánljuk szíves figyelmükbe a könyvünket, amihez a www.carpediemalapitvany.hu weboldalon keresztül lehet hozzájutni.
Ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem csináltunk hosszútávú, átfogó kutatást a program hatásairól, és nem is akarjuk kisajátítani a gyerekek eredményeit. Hisz egy-egy diák élettörténetére sok más pedagógus, szülő, barát és sok körülmény van hatással. Mi és a programunk egy életfázisnak egy részében léphettünk kapcsolatba a diákjainkkal és annak közvetlen hatásait láthattuk. Azok általában azok voltak, hogy megjött az életkedvük, születtek életcéljaik és így motivációjuk a tanuláshoz is.
- Elmondhatjuk, hogy ennek a módszernek a középpontjában erősen a pedagógia áll. A mesteréges intelligencia előre törésével szoktuk emlegetni, hogy sokkal inkább a pedagógiára helyeződik majd a hangsúly. Ezzel párhuzamosan erősödhet majd az ilyen jellegű módszerek szerepe az oktatásban?
Egyértelműen igen, de nem csak a mesterséges intelligencia térnyerésével és a jövő fényében. A gyerekek problémáinak sokasodásával már „kikényszerült” az a helyzet, hogy máshogyan kell foglalkozni velük. A szorongást és a depressziót kiváltó okok a mai aktuális életképünkről szólnak, ez a mindennapok valósága. Szerintünk meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy az iskolákban nagyobb fókusz kerülhessen az emberi énünkre.
