Kezdőlap hírmozaik

    Még lehet jelentkezni a Kairos Society versenyére

    Január 16-ig lehet jelentkezni a Kairos Society Hungary diákoknak szóló vállalkozói versenyére, a Student Venture Competitionre. A 2013-as versenyen hat hallgatói vállalkozás mutatkozhatott be, köztük olyan projektek, mint a Boadree, a BioMIPAT és az első helyezést szerző Minibrake.

    A győztes ezzel lehetőséget kapott arra, hogy a Kairos Global Summit alkalmából a New York-i tőzsdén mutassa be projektjét az amerikai és nemzetközi gazdasági és befektetői elitnek.

    „A verseny óriási lehetőséget kínál a fiatal és tehetséges egyetemista vállalkozóknak, mivel nemcsak a hazai startup-közösség szereplői, az iparág szakértői és befektetők előtt prezentálhatják ötletüket, de a legjobb projekteknek lehetőségük nyílik nemzetközi közönség előtt is bemutatkozni”- mondta Marcsinák Zoltán, a hazai szervezet alelnöke.

    „Jelenleg kiemelten kezeljük az oktatási, fenntarthatósági és egészségügyi témákban áttörést ígérő startupokat, de a versenyen minden olyan innovatív ötletet örömmel látunk, amely tömegek problémáira kínálhat megoldást” – fogalmazott Ács Dávid, a Kairos Society regionális elnöke. A szervezetnek olyan ismert embereket sikerült maga mellé állítani, mint Bill Gates, Mark Rockefeller, Al Gore vagy Bill Clinton.

    Az idei versenyre jelentkezők közül a nyolc legjobb projekt nemcsak bemutatkozási lehetőséget kap – a versenyt megelőzően hazai és nemzetközi szakemberek segítik a felkészülésüket. Az első helyezettet automatikusan meghívják a Kairos Society New York-i rendezvényére, ahol a világ ötven legjobb hallgatói vállalkozása mutatkozik be minden évben.

    Forrás: Eduline

    Előző cikkTájékoztató a tanfelügyeleti és a pedagógusminősítési szakértői képzésekről
    Következő cikkA hierarchikus szociometriára épülő csoportfejlesztés – A Mérei Projekt