Kezdőlap Digitális eszközök

Újszerű tanulmányi verseny indul matematikai és természettudományos feladatokkal

Új típusú tanulmányi versenyt indít a GEOMATECH országos közoktatási projekt. A BKF Kommunikációs Alapítvány, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, valamint a GeoGebra Nonprofit Kft. kezdeményezésében elindított projekt célja, hogy a közoktatásban résztvevő diákok megszeressék a matematikát és a természettudományos tárgyakat, így nagyobb arányban tanuljanak tovább ezeken a területeken.Ezt a szándékot támogatja az április 1-jén induló, általános és középiskolás diákokat megcélzó játék is. 

 

A GEOMATECH verseny egy játékos matematikaiés természettudományos vetélkedő, nem szokásos tanulmányi verseny, így a szervezők nemcsak kiváló matematikus és fizikus palántákat várnak, hanem kreatív közösségeket is. A verseny során a gyerekek lehetőséget kapnak arra, hogy a feladatokat csapatban oldják meg, ezáltal nem csak a tantárgyi, de a kommunikációs készségeiket, együttműködési kompetenciáikat is fejleszthetik, és ez alapvetően javíthatja szociális készségeiket is. Mindezta GEOMATECH versenyek egyedi, játékos és kreatív módján tehetik meg, ahol a feladatok nem korlátozódnak a puszta megoldásra: a diákok számítógép- és eszközhasználatban, a csapatmunkában, vagy akár a kísérletek útján is láttathatják, magyarázhatják, prezentálhatják a saját maguk elkészítette feladatokat, illetve az így elért eredményeiket.

Az 1-5 fős csapatok minden hónapban új feladatot kapnak korcsoportonkénti bontásban (1-12 évfolyam 6 korcsoportban), a feladatok elkészítéséhez pedig a világ egyik legnépszerűbb, ingyenes oktatási szoftverét, a GeoGebrát használják, amely könnyen kezelhető és látványos vizuális elemekkel segíti az elvont fogalmak, problémák megértését, játékosan fejleszti a diákok számítógépes ismereteit.

Versenyre az alábbi linkre kattintva vagy a verseny@geomatech.hu címen lehet jelentkezni. A verseny szabályzatát, az első feladatokat és a fontos határidőket a szervezők e-mailben juttatják el az érdeklődő pedagógusok és csapatok számára.

A verseny a TÁMOP 3.1.12-12/1-2013-0001 kiemelt projekt támogatásával, az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg.

Előző cikkMárcius 31. a határidő! Tájékoztató a pedagógusok előmeneteli rendszerének 2015. évi általános eljárásáról
Következő cikkHogyan segíthetik a tehetségfejlesztést a pedagógusok? Díjazzák a legjobbakat!