Kezdőlap hírmozaik

    Kódolás hetéről határtalanul- erről is szólt a Magyarból jeles konferencia

    A vajdasági kis faluban közösséget épít, 21. századi készségeket, képességeket oktat, másokat inspirál és nemzetközi kapcsolatokat gondoz Vörös Csaba, topolyai pedagógus. Jó gyakorlatát videofilmmel kísérve mutatta be a Magyarból jeles című konferencián, amit a Modern Iskola és a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szervezett 2018. szeptember 27-én a Kelló Kódex Kulturális Központban. Az előadásában olyan meghökkentő megoldásokat is megmutatott, hogy hogyan lehet számítógép nélkül programozást oktatni, hogyan sétáltak a dinoszaurusszal vagy hogyan készítettek ébresztőórát? Ez utóbbi rövid anekdotáját a cikk végén keretesben elolvashatják! A konferencia inspiráló előadásainak sorába remekül illett ez a gyakorlatias és tettrekész hangulatú előadás.

    „ Az október 6-21-ig tartó idei európai programozási hét egy alulról szerveződő kezdeményezés, amelynek célja a programozás és a digitális jártasság szórakoztató és érdekes módon történő bemutatása. A programozás megtanulásával jobban tájékozódunk a gyorsan változó világban, segít megérteni a különböző technológiák működését, készség- és képességfejlesztő hatásának köszönhetően pedig új ötleteket és innovációkat dolgozhatunk ki.”

    A https://codeweek.eu/ honlapon olvasható meghatározás után Vörös Csabával, a szerbiai magyar pedagógussal beszélgetünk a határokon átnyúló kezdeményezés vajdasági megvalósulásáról, a határon túli magyar pedagógusokat érintő kihívásokról és megoldásokról.

    Vörös Csaba e témában a Modern Iskola és a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. által 2018. szeptember 27-én a Kelló Kódex Kulturális Központban szervezett Magyarból jeles c. konferencián is előadó volt. Fotók: KELLO

     

    Hogyan készültek a Kódolás hetére? Milyen a fogadtatása ennek a programnak?

     

    • A korábbi évek tapasztalatai alapján a leghatásosabb a figyelemfelkeltés és a nagyobb részvétel szempontjából, hogy nem egyéneket, hanem szervezeteket, csoportokat és egyesületeket szólítok fel a csatlakozásra. A korábbi években, azaz 2015 óta, mióta nagykövet lettem, azóta Szerbia évről-évre nagyobb szerepet vállal és nő az érdeklődés a Code Week iránt. Tavaly több, mint 300 esemény jött létre és az Oktatási-, és a Telekomunikációs Minisztérium is felhívást tett közzé.

    A Kódolás hetének „nagyköveteként” hogyan tudja segíteni, mint nagykövet , a többi pedagógust?

     

    • Az érdeklődőket tudom segíteni Facebook oldalunkon és weboldalt is készítettem (codeweek.rs) ahol minden szükséges információ elérhető. Az info@codeweek.rs címen mindenki érdeklődhet és kérdezhet is tőlem. 

    Mióta végzi ezt a feladatot, mik a feladatai, miért vállalta?

     

    • Informatikus mérnök tanárként 2015-ben kislányaim inspiráltak, hogy a településen, ahol élek, Topolyán egy kis civil szervezetet alapítsak Coder Club néven. Most 12 és 7 évesek a lányok, számos kérdésük volt az otthoni okos eszközökkel kapcsolatban, mi a WiFi miért van tele a tárhely? Stb. Ezzel kezdődött minden. Miután azóta is töretlen és hatalmas az érdeklődés a 8-14 éves gyerekek körében ez iránt, ezért  felbátorodtam és kapcsolatokat kerestem más hasonló kezdeményezések felé. Hamarosan megtaláltam a Code Week-et és jelentkeztem a felkérésükre, ahol szerbiai nagykövetet kerestek. 2 hét múlva már Brüsszelben képviseltem országomat a nagykövetek őszi nagygyűlésén.

    Mit jelent ez az Ön számára?

     

    • Önkéntesekből álló csoportosulás, amely számomra sokat jelent. Egy új világ tárult ki előttem, az itt szerzett tapasztalatokat, élményeket és ötleteket felhasználom a klubtagok hasznára és a szerbiai események hatékonyabb támogatására is.

     

    Mi a legnagyobb kihívás ebben?

     

    • A legnagyobb kihívás a döntéshozók és a minisztérium bevonása és tájékoztatása volt. Az idei évtől már minden nagykövetnek van összekötő kapcsolata a saját minisztériumából (EDU Coordinator). Remélem az idei évben gyümölcsöző lesz a minisztérium és 1-2 szervezet támogatása. A mai napon fogjuk bemutatni az érdeklődőknek egy webinárium keretében azt a kézikönyvet, ami segíthet konkrét feladatokkal, játékokkal, programozási alapismeretekkel minden kezdő és már korábban résztvevő tanárnak is, hogy megszervezzen egy-egy eseményt saját iskolájában, környezetében.

     

    Mit érez  speciálisnak, mint határon túli magyar pedagógus?

     

    • Mint határon túli magyar pedagógus, büszke vagyok hogy képviselhetem és elősegíthetem az országosan zajló eseményeket. Sikerült megtörnöm a jeget és a Code Week ma már általánosan ismert esemény, amelyet évről-évre többen támogatnak és szerveznek meg Szerbiában. Mindezeket az eredményeket egy főleg magyarok lakta kisvárosból értem el, mint kisebbségi pedagógus.

     

    Ehhez az eredményhez innen is gratulálunk, tényleg komoly munka van mögötte. Mit gondol, mivel tudja még fejleszteni ezt a kezdeményezést?

     

    • Ami segítheti a munkámat az mindenképpen a továbbképzés, konferenciákon való részvétel. Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy megoszthattam ötleteimet és munkásságomat a Moderniskola.hu szervezésében. Nagy élmény volt és olyan embereket ismerhettem meg akiknek hasonló az érdeklődésük, számos dologban új ötleteket is kaptam tőlük.
    • Szeretném szorosabbra fűzni a kapcsolataimat az anyaországi szervezetekkel, oktatási tartalmakkal és pályázati lehetőségekkel. A következő évben szeretném a klubtagokat -gyerekeket egy anyaországi kirándulásra elvinni pl. digitális élményközpontokba. A lehetőségeink kisebbségi sorsban korlátozottak, és csak nagy odaadással és elszántsággal tudom biztosítani a gyerekeknek a feltételeket ismereteik bővítésére. Elavult számítógépeken, olcsó eszközöket használunk, de mindent megteszünk, hogy az ország egyéb részein élő kortársaikhoz képest minden rendelkezésre álló tartalmat megkapjanak. Sok esetben ez fordítást is jelent szerbről magyar nyelvre.
    • Ébresztőóra-programozás és a „csodálatos fogkrém” esete
    • Csaba lelkes pedagógusként nemcsak a tanórai-szakköri foglalkozásokról mesélt a konferencián a népes érdeklődő-csapatnak, , de a gyerekek mindennapi élményeiről is. Történt egyszer, hogy készítettek egy ébresztőóra alkalmazást, aminek kikapcsolását egy mozgáshoz kapcsolták. Tehát arra vették rá a felhasználót, hogy ha csörög az órája, akkor  olvassa be pl. a fogkrém QR kódját, és akkor elhallgat a készülék. A gyerekek – jól ismerve a könnyebb megoldás felé törekvésüket, eljátszottak a gondolattal, hogy valaki a telefon-ébresztő mellé teszi a fogkrém kódját, és nem is kel fel…Ezt viccesnek tartották, és egyhamar kitalálták, hogy inkább legyen az a feladat, hogy menjen ki a fürdőszobába, az illető, és minden nap más dolog vonalkódját kelljen beolvasnia. A dolog működött is, addig, míg az egyik tanuló szombat hajnalban ki nem tántorgott a hangosan zengő telefonnal a fürdőszobájukba, de hiába kereste a zajforrást kikapcsoló fogkrémet…Az időközben összeszaladó borzas fejű, álmos szemű családtagjai közül valaki bevallotta.: ő bizony kidobta az üresedő tubust… Ebből is látszik, hogy a programozás az algoritmikus gondolkodás mellett a problémamegoldást és kreativitást, együttműködést is fejleszti. (Elmesélte: Vörös Csaba, informatikatanár, Topolya)

    Az interjút készítette: Fülöp Hajnalka

    Előző cikkOrszágos bibliai rajzverseny 6-15 éveseknek (x)
    Következő cikkKözösségi videózás, társas programozás – ilyen is lehet az együttlét a digitális oktatási térben