Az elmúlt évtizedekben a legtöbb munkahelyen közismertté vált a csapatépítés fogalma. A szakértők szerint eredetileg azt a célt szolgálta, hogy segítse, illetve hatékonyabbá tegye a csoport tagjainak együttműködését. És bár nem minden esetben egyértelmű, mit is takar pontosan ez a kifejezés (szórakozást? a jutalmazás sajátos formáját? közös problémamegoldást?), de abban rendszerint mindenki egyetért, hogy (egyik) legfontosabb célja a közösség tagjai közti bizalom és kötődés erősítése, amely jó hatással van az együttműködésre is. Vivette Payne The Team-Building Workshop című könyvében azt is kiemeli, hogy a közös célok kitűzése mellett az is fontos, mindenki megtalálja a saját helyét És feladatát a csapatban.
Ezeket a szempontokat érdemes megfontolni egy-egy osztályközösség vagy tanulócsoport esetében is – annál is inkább, mivel a karanténhelyzet igencsak megnehezítette a hagyományos értelemben vett osztályprogramokat, a közösségépítés megszokott formáit. Könnyen lehet, hogy éppen a „riadólánc” típusú játékok is jelenthetnek megoldást, hiszen ezekben mind az egyéni felelősségvállalásnak, mind a közösségi munkának komoly szerepe van.
A következőkben két – látszólag ellentétes célkitűzéssel bíró – technikát mutatunk be. Hasonló struktúrájuk mellett közös bennük az is, hogy érdemes mindkettőt gondosan előkészíteni (elsősorban a szabályok egyértelmű tisztázásával) és szem előtt tartani, hogy ezek a játékok akkor sem sikertelenek, ha nem valósul meg az eredeti célkitűzésük. Ha meg is szakad a lánc, a közösség számos (megbeszélendő) tapasztalattal lehet gazdagabb. Ezeket a játékokat tehát még „elrontani” is érdemes.
Postalánc
A riadólánc (híradólánc) „intézményét” hagyományosan a cserkészethez kötődik és a hajdani katonai futárszolgálat emlékét őrzi – különösen azokét az időkét, amikor még nem álltak rendelkezésre elektronikus eszközök az információszolgáltatásra. Hagyományosan összejövetelre „riadóztatásra” használták, de gyakran volt hírközlő funkciója is. Manapság inkább ez utóbbinak lehet szerepe: egy-egy adott üzenetet eljuttatni mindenkihez – méghozzá oly módon, hogy egy személy csupán egyvalakivel közli az üzenet tartalmát.
- a játék során ajánlott minél részletesebben megbeszélni, mi a játék célja (üzenetküldés? gyülekezés? közös, játékos feladatmegoldás?) ki kinek és milyen fórumon továbbítja az üzenetet (személyesen? telefonon? közösségi oldalon?)
- célszerű mindenki számára ismertté tenni (akár közöségi térképkészítéssel) az üzenet útvonalát
- tisztázni, milyen időintervallum áll az rendelkezésre az üzenet átadásához
- milyen módon lehet korrigálni a játékot (pl. betegség esetén közös Facebook-csoportban üzenetet küldeni)
A gyakorlottabbak a következő rendszert is kipróbálhatják: a résztvevőket az üzenetküldés sorrendje szerint számot kapnak. Az üzenetküldő (1) „riasztja” a 2-es résztvevőt, majd a 3-ast. Mialatt az üzenetküldő a 3-as játékost riasztja, a 2-es a 4-est értesíti. A 3-as az 5-öst, a 4-es a 6-ost értesíti, ezután egyidőben, majd az 5-ös és a 6-os a 7-est és a 8-ast A 3-as és a 4-es pedig a 9-es és a 10-es résztvevőt.
A tapasztalatok szerint az ilyen szervezésnek főleg a „riadókon” van szerepe, vagyis azokban az esetekben, amikor a gyülekeszés a fő cél. „A riadólánc Ilyen megszervezése (olvasható egy régi leírásban) bár első olvasásra bonyolultnak tűnik – igen egyszerű, és sokkal gyorsabb riasztást tesz lehetővé”.
Forró krumpli
A klasszikus „Hot potato” („forró krumpli”) játékban az egymásnak adott tárgy azért „forró”, mert birtoklása veszélyes (az veszít, akinél utoljára marad), és így minél előbb tovább kell adni a lánc következő tagjának. A „riadóláncos” változatban (az előre megbeszélt sorrend) betartásával minél gyorsabban „túl kell adni” az üzeneten vagy továbbadandó tárgyon – mielőtt a játékvezető „lefújja”, azaz bejelenti a játék végét.
