- Mesélnél kérlek a Tanár leszek hallgatói műhelyről?
A felsőoktatásban sok dolog áll a hallgatók rendelkezésére. Ám a közösség és a valódi, mély, személyes érdeklődésen alapuló szakmai tanulás kevés hallgatónak adatik meg, főleg a nagy egyetemeken, ahol tömeg és képzés és tömegképzés van. A jelenlegi tanárképzésben a hallgatók nagyon sok mindent tanulnak, nagyon sokféle dologról. De egy részükben kialakult egyfajta hiányérzet: a pedagógiai és pszichológiai tartalmak és a rájuk fordítható idő nagyon kevés. És sok esetben a szaktárgyaik kapcsán elmarad a tárgyak iskolai valósághoz, a NAT-hoz és pedagógiai hasznosíthatósághoz fűződő reflexiója. Ezen célok mentén néhány hallgató belekezdett egy szakmai műhely építésébe, Tanár Leszek! címmel. Egy szűkebb hallgatói csoport saját igényei, érdeklődése alapján keres magának témákat és olyan szakembereket, akiktől a téma kapcsán tanulhatnak. Ezek mellett nyilvános alkalmakon pedig a szélesebb közönség hallgathat meg beszélgetéseket egy-egy adott téma kapcsán. Az őszi indulás óta Misley Helga kollégámmal, aki az ELTE Neveléstudományi Intézetének adjunktusa, támogatjuk a hallgatói közösség munkáját, ami december óta immár hivatalosan is megalakult. Nagyon büszke vagyok a hallgatókra: időt, energiát, kreativitást igénylő feladatokat vállalnak teljesen önként, hogy saját szakmai fejlődésüknek új forrásokat keressenek. Azt szoktam mondani, hogy csak annyit tudsz kivenni a tanulásból, amennyit beletettél. Ők már most nagyon sokat beletesznek ebbe!
2. Tapasztalatiad alapján a hallgatóid miért választják a pedagógusi pályát?
Az ELTE tanárképzésében sok és sokféle hallgató van jelen, nagyon eltérő motivációkkal. Viszonylag nagy, 400-500 fős hallgatói létszámmal indul a program. A hallgatók egy része valamilyen családi, vagy pedagógusi mintát követ. Egy részük kimondottan elkötelezetten érkezik az (azóta már átalakuló) alkalmassági vizsgára: tudja, hogy mit és hogyan szeretne csinálni a munkájában. És vannak olyan hallgatók is, akik nem tudják, hogy mit szeretnének csinálni az egyetem után, és jó általános képzésnek, általános lehetőségnek gondolják a tanárképzést.
A felsőoktatás és benne az egyes intézmények, oktatók egyik legnagyobb kihívása, hogy ezen körülmények között tudjanak a hallgatóknak személyes utakat mutatni, és őket ezen az úton támogatni.
3. Évente elhívsz óráidra gyakorló tanárokat előadást tartani. Miért tartod ez fontosnak, milyen témák szoktak előkerülni?
A képzés struktúrája erős cezúrát húz az elméleti órák és a gyakorlati képzés közé. És sok esetben érkezik az a visszajelzés a hallgatóktól a kurzusaink alapját jelentő aktív, konstruktív tanulás elméletén alapuló módszerekkel kapcsolatban, hogy ez nem működhet egy „átlagos” iskolásban. Ezen egy kurzus nem tud változtatni, de szükségesnek éreztem egy olyan szabadon választható kurzus indítását, ahol a hallgatók találkozhatnak olyan kollégákkal, akik átlagos iskolákban csinálják azt, amit mi tanítunk. Így szó esik gamifikációról, demokratikus nevelésről, projektről, kooperatív munkáról, a kezdő pedagógusok kihívásairól. Nagyon nagy élmény volt, amikor egy egész szakközepes angol csoport látogatott el az egyetemre, hogy elmondják, hogyan és miért készítettek társasjátékot, amivel aztán díjat is nyertek.
4. Mit gondolsz, sikerült valamit személyes vagy intézményi szinten mégis profitálni ebből a nehéz élethelyzetből, amiben most vagyunk?
Intézményi szinten sokat tanulunk belőle. Az ELTE PPK létrehozott egy komoly anyagot a távolléti oktatás és aztán az értékelés támogatására. A hosszútávú lehetőség pedig abban a támogató mentori csoportban van, amely azért jött létre, hogy a különböző kompetencia-szinten lévő kollégáknak különböző segítséget tudjon nyújtani. Itt nyilván már nem csak IKT és eszközhasználati kérdések merülnek fel, hanem a tanulás-tanítás szervezésének, egyáltalán, a céloknak a kérdése.
Amit én tanultam, az néhány olyan eszköz, amit eddig nem, vagy nem így használtam. Hosszú távon pedig rájöttem, hogy az egyedüllét nem luxus: én csak így tudok tanulni és új tudásokat létrehozni.
Remélem, hogy a társadalmunk is tanul majd ebből: elhisszük végre, hogy a valódi érték a közösség és a közös idő, és ehhez nincs szükségünk újabb tárgyakra és termékekre és újabb helyekre. Jó itt, ahol vagyunk.
5. Melyik az az applikáció, ami nem hiányozhat a digitális tolltartódból?
A linoit.com egy nagyon sokoldalúan használható eszköz. Én használtam már fogalomtérkép, TKT-táblázat készítésére, képes asszociációk összegyűjtésére. A legutóbbi alkalommal, amikor az elsőéves hallgatóim önálló projektmunkában dolgoztak a csoportban, már ők is ezt használták.
6. Milyen új digitális eszközt próbáltál ki az elmúlt héten?
A google drive-hoz integrálható fogalomtérkép-készítő Mind Mup nevű alkalmazást. Egyszerű, átlátható és a drive keretei között használható.
7. Melyik volt az idei évben a kedvenc Modern Iskola cikked és miért?
Ez: https://moderniskola.hu/2020/09/tanulasi-blokkok-az-online-osztalyteremben/
Konkrét, használható és az aktív tanulást támogató ötletek. Sokszor elfelejtjük, hogy az órák, a csoportok légköre nem „csak” azért fontos, mert jól szeretnénk érezni magunkat azon a helyen, ahol az időnk nagy részét töltjük. Hanem azért is, mert a tanulásnak komoly és nélkülözhetetlen érzelmi összetevői vannak: biztonságban kell éreznünk magunkat abban a közegben, ahol a tanulás zajlik. És ez nem csak fizikai biztonságot jelent: tudnunk kell, hogy vállalhatjuk a gondolatainkat, érzelmeinket, magunkat. Ha erre még az online térben is figyelünk, sokat tehetünk hozzá az eredményes tanulási környezet kialakításához.
Az interjút készítette: Tóth Éva, főszerkesztő
