Kedves Anikó, ovisokkal egy fiktív világot teremtettek, ahol a kicsik saját maguk működtették a könyvtárukat. Mesélne arról, honnan jött az ötlet?
Óvodánk Jászberény Város Óvodai Intézményének Központi Óvodája. Nevelési gyakorlatunkban hangsúlyos helye van a drámajátéknak. A kérdéses projekt nem más, mint a drámajáték egyik válfaja, a szakértői játék. Óvodákban ritkán használt forma, de alkalmazhatóságára kollégáimmal már több projektet is felsorakoztattunk. Ez az ötlet Budapestről indult, a Játékkal-mesével Óvodából: egy könyvtár informatikus és egy drámapedagógus gyerekének (az én lányom), Kun Dórának a fejéből pattant ki. Családon belül pedig szimultán szerveztük, adtuk-vettük az ötleteket, terveztük az online konferenciát. A játékot a pandémia idején szerveztük, amikor elzártuk óvodásainkat is a külső benyomások szerzésétől, a tapasztalatok felhalmozásától, a sétától, az óvodán kívüli élményektől.
Hogy alakult ki ez a fiktív világ?
Létrehoztunk egy „játszási” világot (könyvtárat), melyben szakértőként (könyvtárosként) alapítottunk egy „céget” melyet működtetünk. A működtetés folyamán kliensek (olvasók, könyvtárvezetők) megbízásait teljesítettük és rengeteget tanultunk, tanulunk a mai napig. Ez a folyamat nem egy játékidőre szólt, hanem egy hosszabb időszakra, mely során a játékosok maguk építették ki saját rendszerüket, amit működtettek, fejlesztettek, szabályoztak.
Tehát 8 lelkes (iskolába készülő) gyermeket bevittünk egy tárgyaló helyiségbe – amit jelen helyzetben nem használ senki – és felvetettük a kérdést, hogy el tudnák-e képzelni, hogy itt egy óvodai könyvtár működjön? A gyermeki képzelet máris a teret szervezte. „Polcok kellenek, meg íróasztal a könyvtárosnak, meg olvasó kuckó az olvasóknak! Meg pecsét, mert az is kell az íróasztalra!”
Nekiláttunk, padlást pakoltunk, és megtettük az első lépéseket.
A következő napon a budapesti példát követve, a nagy irodában szerződést kötöttünk, összeállítottuk feladataink sorát és máris kollégákká váltunk, az egész olyan „igazivá” rendeződött.
Összegyűjtöttük óvodán belül a felhasználható könyveket és felcímkéztük, melyik honnan való. Itt kapcsoltuk be a családokat is, hogy küldjenek be könyveket, amit a játék végén, a gondos címkézésnek köszönhetően majd visszakapnak. Berendezték a polcokat. 6 kategóriába rendezték könyveiket. 3-4 éveseknek, 5-7 éveseknek és felnőtteknek szólók, természettudományos könyvek, emberek világához kötődő ismeretterjesztő könyvek és az érzékenyítő könyvek. „Ha valakinek valami baja van, bánatos, mérges, összeveszik valakivel, furcsa szokásai vannak, testvére születik, akkor az érzékenyítő polcról keresünk neki valamit, hogy segíthessünk.”
A kérdésre, hogy honnan fogjuk tudni, ki melyik könyvet vitte el, nem óvodás szinten jött a megoldás. „Mindenkit lefotózunk az elvitt könyvvel, ha visszahozza, kitöröljük a képet. Mindig csak azoknak a képe lesz a táblagépen, akiknél otthon könyv van.” Tátottam a számat! … és ők már működtették is. Egymást tanítgatták, hogy egyszerűbb a fotókat törölni. Ikonnal, vagy kicsinyítve, kihúzva? (Ezt is most tanultam meg tőlük.)
Szerveztünk még pár értekezletet. Egyiket a névválasztás miatt. A fiúk a Titok Könyvtárra szavaztak, a lányok a Csodálatos Könyvtárra adták a voksukat. Majd ismét előálltak egy szerethető ötlettel: ”Legyen mindenki kedvére: Hét Titok Csodálatos Könyvtára!” Az lett.
Egy másik értekezleten előadták, hogy nem minden olvasó viselkedik úgy, ahogy egy könyvtárban illik. Ennek hatására megalkották a könyvtár házirendjét, amiről előszeretettel tájékoztatják az olvasókat is. Beosztották az ügyeleti rendet, ki mikor dolgozik. Ki mikor takarít, rendezi a könyveket, fertőtlenít, fotózza a kölcsönzést, tehát hatékonyan működtek.
Mivel a könyvtárat a folyosó végén üvegfallal elhatárolt területen vezetik, csak olykori rátekintéssel felügyeljük. A hátsó csoportban a könyvtári élmény hatására fiókkönyvtár is működött, ahol a munkatársakat a nagy „öregek” láttak el tanáccsal.
És akkor leveleket kaptunk. Egyet az igazi városi könyvtárból, ami egy együttműködésről szólt, és elláttak bennünket Természetbúvár, Dörmögő Dömötör, Buci-maci, Állatvilág magazinokkal. Természetesen nagy volt az öröm.
A másik levél Budapestről érkezett, mely szerint meghívtak bennünket egy online, könyvtárközi konferenciára.
Az ötletgazda budapesti óvoda – Akvárium Extrákkal Könyvtár, A Hét Titok Csodálatos Könyvtára, a Katica Fiókkönyvtár és az igazi Jászberény Városi Könyvtár osztotta meg élményét az interneten keresztül. Megtudtuk, hogy a városi könyvtár gyermekrészlege akkor nyerte el a Vándorbagoly díjat és ennek örömére kihirdettük, hogy a vándor-bagolyfióka díjra is lehet pályázni. A Pályázat kritériuma, hogy 10 erősséget fel kell tudni sorakoztatni az adott könyvtárnak, hogy elnyerhesse a kitüntető díjat.
(Elnyerték.)
Mennyi ideig tartott a projekt, hány csoport/ovis volt bevonva és milyen lépései voltak?
Mivel a jászberényi helyszínen nem a gyermekek játékterében hoztuk létre a könyvtárat, hanem egy ritkán használt tárgyalót alakítottunk át teljesen erre a célra, hosszabb távon tudtuk működtetni a „játékot” és ennek okán működik még ma is. A budapesti projekt pontosan megfelelt a szakértői játék kritériumainak, ők 3 hétig dolgoztak, építették ki a rendszert, majd egy díj elnyerésével, egy új könyvespolc beüzemelésével elégedetten lezárták a játékot, nem hagyva maguk mögött annak nyomait a könyvek értéke, használata, kapcsán. Óvodánkban 8 csoport működik 200-222 gyermekkel. Úgy alakítottuk a könyvtár hozzáférhetőségét, hogy felelősöket bíztunk meg – ez volt a munkaidő beosztás – hogy az adott napon, melyik két csoportot invitálja könyvtárba.
Ma már a 2. generáció vezeti a könyvtárat, ugyanis az iskola közeledtével a következő korosztályból gyakornokokat vettek a „nagy öregek” maguk mellé, és mindenre megtanították az utánuk következőket.
A játék lépései megegyeztek a szakértői játék menetével. Adott volt egy helyzet, nálunk egy kihasználatlan tér és egy felvetés, hogy tehetnénk hasznossá? Megalakult komoly szerződéskötéssel a „cég”, a működtetéshez szükséges szerepek, eszközök, szabályok, problémák és azok megoldásai.
Sikerült esetleg valamilyen módon a szülőket és külsős szakértőket is bevonni a folyamatba?
Lehetőség nyílt felnőtt könyvek kölcsönzésére is, amelyek a családi élet, a gyermeknevelés, sajátos problémák kezelésére irányultak. A szülők facebook-on keresztül adhatták le kérésüket, amivel szívesen éltek is és türelemmel vártak az előjegyzések miatt. Lehet ezt a folyamatot megkoronázni? Igen lehet. Szülői kezdeményezésre az óvoda alapítványán keresztül támogatták meg a „játékot”. Így új polcokkal – amit szintén a gyermekekkel szereltünk össze – tették tágassá, esztétikussá, a gyermekek által elnevezett Hét titok csodálatos könyvtárát. Könyveink száma ma 225 példány. Közösen csomagoltuk ki a könyves pakkokat.
A városi könyvtárral napi kapcsolatban voltunk, egy ott dolgozó szülő segítségével. Gyermekeink otthonosan mozognak a nagy könyvtári polcok között is.
A már iskolába elkerülő szülők a következőket nyilatkozzák:
„A könyvtár örök szerelem marad Zsombinak, mindig emlegeti. ”
Megjegyzem, Zsombi, a könyvtár vezetője volt. A szülők munkája miatt mindig elsőként érkezett a csoportból. Minden áldott reggel ő nyitotta a könyvtárat, rengeteg ötlettel állt elő, (pl a táblagépről reggel halk zenéket indított a nap kezdéséhez, a beérkezők kellemes érzésének megalapozásához).
„Nem tudjuk eléggé megköszönni a szeretetet, törődést, figyelmet, tudást, nyitottságot a világra és még sokáig sorolhatnám. A kis könyvtárotok mély nyomot hagyott, olvasó gyermeket nevelt. ”
„Nehéz az élet A hét titok csodálatos könyvtára nélkül. Abban reménykedek itt az elején, hogy a közös munkálkodás, felelősségvállalás, sikerélmény, öröm felvértezte kicsi lányomat a nehézségek kezelésére.”
„Abba ne hagyjátok! Ez siker sztori! Itthon is érzékelem, mennyire benne vannak!”
És egy mai üzenet a 2. dinasztiától: „Tényleg takarítás volt a könyvtárban? Gergőnek is sietni kellett emiatt reggel a bilin ülve .. állt felette a felelős könyvtáros, konkrét idézet: “nyomjad már, mennem kell, a könyvtárban takarítunk!!”
Melyek voltak a gyerekek visszajelzései?
Szerintem az alábbi vélemény ragyogóan tükrözi a hangulatot, e lényeget.
És mi a kis könyvtárosok visszajelzése?
Az iskolából 3 hét múlva visszatérők nosztalgikus örömében minden benne volt. Amikor körbenézték, leellenőrizték a kialakított rendszerüket, beülve a közepébe, szeretettel lapozták kedvenc könyveiket, átnézték az új szerződéseket, igazolványokat, rátekintettek a kiadott könyvek kezelésére, mindent ellenőriztek. A hangulat keserédes csendesen visszaemlékező volt.
Milyen készségek fejlődéséről beszélhetünk a program kapcsán?
Az óvodások működtetnek egy kölcsönzési folyamatot.
Varázslat, öröm, elhivatottság. Eleinte csak otthonról és csoportszobákból begyűjtött könyveket címkézték. Padlásról hozott polcokkal rendezték be a nekik szánt teret. Kölcsönöztek, fotózták a kivitt könyveket, majd törölték a visszakerüléskor. Számon tartották a késedelmeket, ismerték a polcokat. Ma már tudják mi a különbség a folytatásos mesék, mesegyűjtemények, gyermeklírák, érzékenyítő könyvek, természettudományos könyvek, felnőtteknek, gyermekeknek szánt olvasmányok között. Ügyesen ajánlanak könyveket a 3 éveseknek és a kutató, iskolába készülőknek. Feladattudatuk, felelősségvállalásuk nem óvodás fokon működött. Rendszeretetük fejlődött, rendszerlátásuk megalapozódott. Együttműködésük, kompromisszumkészségük aktívvá vált. A mesehallgatási kedv, egy olvasni tudó gyermeknél az olvasási kedv megsokszorozódott. A folytatásos történetek az óvodai rutin részévé váltak. Ebben a korban egyáltalán nem jellemző jelenséget fedeztem fel, a fél év alatt kialakult mély elköteleződést. Nem utolsó sorban, mély alapra helyeződött a könyv maximális tisztelete.
Volt-e esetleg olyan mozzanat ebben a projektben, amivel nem számoltak és váratlanul érte Önöket?
Egyetlen dolog volt váratlan számomra. Ez pedig a szülők támogatása, rajongása a játék iránt, ami végtelenítette a folyamatot. Ezért vált szükségessé a „mentorálási” folyamat, hogy a kisebbeknek, a következő iskolába készülő csapatnak átadásra kerüljön a tudás, a szokásrend, a szellemiség.
Maga a téma mennyire fontos vagy éppenséggel aktuálisa: a könyvtárhasználatra buzdítás a digitális világban? Mennyire kapott szerepet a digitális kultúra a projektben?
Egyrészt, mint már említettem, a tabletekkel tudtuk az Olvasóinkat és a kölcsönzést beazonosítani. Másrészt felmerült az is, hogy ha már itt vannak a táblagépek azt is használható, de sajnos azt be kell gépelni, hogy mit keresünk, ahhoz pedig mindig itt kellene lenni egy felnőttnek. „Á dehogy, hangzott a következő válasz, ha a keresőben a mikrofonra koppintok, elindul a hangalapú keresés.” –Ezt is megoldották.
A „játék” nem csak annak a 8-10 gyermeknek jelent többletet, akik közvetlenül szerepet vállalnak, hanem annak a 200 gyermeknek, akik mára már tudják, hogy valami más térbe lépnek be, amikor kölcsönöznek, vagy csak „olvasgatnak”, vagy képeket nézegetnek a táblagépen.
A könyvtárosok igazolvánnyal a nyakukban, a házirend piktogramjaira hivatkozva tartják fenn a rendet. A szolgáltatók presztízse működteti a kliensek megfelelő szerepstátuszát.
Ez egy komplex nevelési folyamat, melynek egyik eredménye, hogy sikerült visszakanyarítani az ifjú nemzedéket a könyvek felé úgy, hogy közben a digitális eszközöket arra használják, amire valók, segítik velük saját munkájukat.
Kunné Darók Anikó
óvoda-és drámapedagógus
(könyvtár manager)
Az interjút készítette Tóth Éva főszerkesztő.
