„A firka mint minden manuálisan létrehozott tárgy vagy dolog magán viseli készítőjének kézjegyét. Az alkotó minden megnyilatkozásában közvetlenül vagy szimbolikusan kisebb-nagyobb mértékben megjeleníti önmagát” – fogalmazta meg A firka lélektana című kötet pszichológus szerzője, Feuer Mária. Fontos hangsúlyozni, hogy a kötet szerzője kizárólag a felnőttek firkáival foglalkozik (gyerekek és serdülők esetében az önkéntelen rajzolgatásból keletkező vonalaknak és ábráknak – a szerző jegyzése szerint – leírtaktól eltérő jelentésük, értelmezési lehetőségük és módjuk van) de ezt a megállapítást alapul vehetjük a diákfirkák esetében is.
A „firkaelemzések” során érdemes figyelembe venni, hogy egy alkalom produktumaiból nem szabad általános és messzemenő következtetéseket levonni: a tendenciákat érdemes figyelembe venni.
Firkahelyek, firkaokok
Érdemes megfigyelni, hová (milyen körülmények során) készültek a firkák. Dolgozatra (akár a feszültség levezetésére)? A füzetbe, munkafüzetbe, az órai munka során? Koncentrált állapotban ritkán kezdünk rajzolgatni. Nem véletlen, hogy a firka legtöbbször azt jelzi, hogy a rajzol(gat)ó figyelmét nem kötik le teljesen az adott feladat – ez bizonyos feszültséggel jár, melyet az illető motorosan vezet le. Ilyenkor az eleve meglévő fölös energiákra olyan plusz izgalmi állapot épül, amelyet környezeti aktualitás vált ki.
A firka unaloműző eszköz is, olyan helyzetekben, amikor nincs lehetőség nagyobb mozgások kivitelezésére. Ilyenkor egyértelműen érdektelenséget tükröz. A rajzolgatás nemegyszer a helyzetből való menekülés eszköze (ez egyaránt igaz lehet az érdektelen és a „túlfeszített” helyzetekre). Az alkotó ilyenkor legszívesebben elhagyná a helyszínt, ha tehetné.
Tanulságos Feuer Mária azon megállapítása is, mely szerint „gyakori a firka megjelenése akkor is, ha mondandónk lenne, de a többiek annyira el vannak foglalva saját magukkal, hogy esélyt sem látunk a figyelem kellő mértékű megszerzésére”.
Mire jó (még) a firka?
Az eddigiekből az derült ki, hogy a firkálás főként negatív (érdektelen, vagy éppenséggel túlfeszített) órai helyzetekről tudósítja a pedagógust. Ugyanakkor jó hír, hogy firkálás közben az agy tervező és figyelemközpontja éber marad annyira, hogy észleli a környezetét – sőt, bizonyos felmérések eredményei arra utalnak, hogy ilyenkor hatékonyabban dolgozza fel az információkat, mint amikor aktívan figyel. Az egyik, Applied Cognitive Psychology folyóiratban ismertetett kísérlet során telefonüzenetben neveket soroltak fel, és azok, akik hallgatás közben firkáltak, 29%-kal több névre emlékeztek. Egy 2012-es felmérésben pedig arra kértek egyetemistákat, hogy rajzolják le (vázlatosan, firkálva), amit az előadások során tanulnak: nemcsak több információt jegyeztek meg társaiknál, hanem élvezetesebbnek és számukra fontosabbnak is ítélték a tanultakat. Érdemes tehát bizonyos helyzetekben a tantermi firkálást is a tanulás szolgálatába állítani.
