Nemes Nagy Ágnes gyakran és szívesen írt a versszerzésről. Például a következőket: „Nem is kívánok én többet a versnek. Csak itt-ott egy-egy pillanatot, amikor megállunk, kicsit pislogunk, vagy csodálkozva elmeredünk valahová, mert – érthetetlen módon – megtetszett nekünk egy verssor. Mert ha ezt nem kapja meg a vers, kaphat felolvasóesteket, országos ünneplést, utólagos aranykoszorút, nem kapott eleget. A vers tudniillik a szívünk csücskét akarja.”
A következőkben olyan tőle származó idézeteket közlünk, amelyekben költőtársairól vall. Vajon kikről lehet szó? Segítségképpen a nevek ABC-sorrendben:
- Áprily Lajos
- Babits Mihály
- József Attila
- Kosztolányi Dezső
- Petőfi Sándor
- Pilinszky János
Érdemes lehet elgondolkodni a kiemelt szövegrészek tartalmán: vajon miért éppen így fogalmazott egyik-másik költőnkről? Érdemes kikeresni a szövegek forrását is a Digitális Irodalmi Akadémia anyagában!
1.Lámpással kell keresni olyan magyar versolvasót, aki ne szeretné XY-t. Ha váratlanul elhangzik a neve valahol, minden arcon átfut egy kis derű, mintha ki-ki egy kedves, családi emlékére gondolna, vagy egy friss, tengerparti utazásra.
2.XY más. Mindenki más, de vannak másabbak. XY ilyen másabb a magyar költészetben és a költészetben, vagyis csakugyan más, igazi más, mélyen eltérő, ritka, valószínűtlen. Egy fehér antilop, egy transzurán elem. Ha végigment az utcán, az ötvenes évek sötét, pesti utcáján, rövid, szűk vállú kabátkájában, úgy ment, mint egy üldözött legenda. Az is volt. Üldözött, az irodalomból kitaszított és teljesen ismeretlen legenda; legfeljebb katakombatársai suttogták szájról szájra, fülből fülbe.
3.XY az a költő, akinek szektája van. Csöndes, hű, mondhatnám titkos szektája, amely – hasonlatosan a költőhöz, aki maga sem állt ki semmiféle fórumokra, aki befelé építette az életét, hogy kifelé is szilárd legyen – nem kíván neve körül propagandát űzni, amely nem más kárára szereti poétáját, csak szereti.
4.Miért szeretem XY-t? Természetesen: nem tudom. Nincs mód kipuhatolni, hogy voltaképpen miért szeretünk egy bizonyos költőt (vagy több bizonyosat), irodalmi vonzódásaink talapzata, akár annyi más alapkérdésünké, párás átmenetekkel vész el a sötétben, mint némely festőiskola képein a figurák lába.
5. Nemcsak méltatni nehéz életünk, eszmélkedésünk olyan magától értetődő elemét, mint XY – újra megszerezni, felfedezni is nehéz. Mert valamikor valamennyien birtokoltuk, birtokba vettük az iskola által, meg híre-neve, történelmi helye, legendája által, aztán elvesztettük a megszokás által.
6. A 20. századi versírásnak egyik legerősebb költői fegyvere a meglepetés. Persze a meglepetés egy fogalompárnak az egyik fele, éppúgy nincs értelme a megszokott nélkül, mint a váratlannak a várt vagy az újnak a régi nélkül. XY páratlan tudója éppen annak, hogy egy versen belül keverje együvé a leghagyományosabb formát a legszabadabb képzettársítással, a magasköltészetet az úgynevezett prózával, a tündökletes rációt az ösztön megrendítő áldadogásaival.
