Kezdőlap jó példák

Petőfi-előkészületek

Már javában folynak az előkészületek a Petőfi-bicentenáriumra, ami nem is meglepő, hiszen a jövő év legelejére, január 1-re datálják a költő születésnapját. Joggal számíthatunk arra, hogy megnő a kapcsolódó műsorok, versmondó alkalmak, szavalóversenyek iránti érdeklődés is. Írásunkban ez utóbbiak kapcsán osztunk meg néhány tippet olvasóinkkal.

Forrás: Pixabay

A Petőfi évforduló (valószínűleg) egyben azt is jelenti, hogy (szerencsére!) megnő az érdeklődés az életmű iránt. Szerencsére sok Petőfi-verset érdemes megismertetni a kisebbekkel is, hiszen… „nemcsak az a gyermekvers, amit költők a gyermekek kedvéért írtak, éppen mert költői énjük sejtjeiben ott hordják a gyermekit, sokszor azok a versek a legsikerültebbek a gyermekek szempontjából, melyet egyáltalán nem ezzel a szándékkal írtak. Ezek között néhány klasszikusunk ma már természetesen gyerekversként ható versét tartják számon azok, akik gyerekirodalommal foglalkoznak, de jó költőink „felnőtt köteteiben” is érdemes volt tallózgatni az utolsó évek folyamán, nem egy kiváló gyermekversre bukkantunk, akár olyanformán, hogy az egész verset átvettük gyermekkiadványainkba, akár úgy, hogy egy-egy szakasz elhagyásával, átköltésével lett gyönyörű gyermekverssé egy-egy olykor „fogvacogtató” felnőtt élmény. (Aszódi Éva)

Sokféle műfaj, sokféle hangulat

A Petőfi-verseket áttekintve számos hangulatot, formát megfigyelhetünk meg. Ez adódik a dal, helyzetdal műfajából is – ez utóbbiak különösen a „szerepversek” révén kedveltek. (Legismertebb Petőfi-példa erre a Szeget szeggel.) De természetesen választhatunk az elégiák vagy a szabadágharc ihlette versek közül is, a versmondó alkatának megfelelően.

+ 1 tipp: Ha nem papíralapú verseskönyvekből tájékozódunk, fontos, hogy pontos szövegmondással tegyük. (Természetesen az egyes versmondó alkalmakon gyakran adódik lehetőség arra, hogy részletet mondjon a versmondó. A tapasztalatok szerint leginkább az előadókat zavarja meg, ha egy-egy versenyen valaki váratlanul más – pontatlanul másolt, vagy bizonytalan netes forrásból származó – versszöveget hallanak másoktól.)

Hiteles elektronikus forrás lehet a Magyar Elektronikus Könyvtár: https://mek.oszk.hu/01000/01006/html/

Könnyen tanulhatók

Petőfi versei között egyaránt találhatók rövidek és hosszúak (sokszor döntő szempont verstanulásnál, sőt versenykiírásnál is!) – közös jellemzőjük azonban a kötött formák (ezek „dallamai”) sokszor megkönnyítik a verstanulást. Ráadásul a rövidebb költemények sem nélkülözik a gondolatgazdag témaköröket és a hangulatváltásokat. (Gondoljunk a Füstbement tervre!)

+ 1 tipp: Petőfi verseinek szerkezetét ebben az adatbázisban is áttekinthetjük (verstani gyakorlásra is kiválóan alkalmas):

https://verskorpusz.elte-dh.hu/

Sokféleképpen értelmezhetők

Talán nem gondolnánk, de a Petőfi versek számos értelmezési lehetőségeket kínálnak. Közismert, humoros (ám korántsem parodisztikus!) Latinovits Zoltán A négyökrös szekér értelmezése, de hasonló lehetőségeket kínál A tintásüveg, vagy a Füstbement terv is.

+ 1 tipp: Hallgassunk meg egy-egy Petőfi-verset több előadótól a Youtube-on, hasonlítsuk össze az értelmezést: azt, hogy ki milyen részt hangsúlyoz, mit emel ki, stb.

Előző cikkEmlékfoltozók
Következő cikk„Szükséges valami olyannal közelíteni a gyerekekhez, amivel horogra akadhatnak” – interjú