Kevesen tudják, hogy a kedves, zöld kismalac bábja eredetileg a Vitéz László fogadója című bábjátékban szerepelt. Ezt követően évekig a Magyar Televízió raktárában várta „újjászületését”. Újrafelfedezésének történetét azonban gyakran elmesélte az írónő: „A Bródy Vera tervezte, dundi, zöld posztómalac évek óta (egészen pontosan 1959 óta) porosodott a raktárban. Megláttam, és tudtam: ő az, akit mindenki szeretni fog, ha egy kukkot sem szól, akkor is. (…) Különféle országok mesefilmjeiben sokféle malacfigura tűnt fel a képernyőkön, ilyen kedves malaccal azonban, mint Bródy Vera kevés vonással, egyszerűen megrajzolt és rendkívül könnyen utánrajzolható bábmalacával, azóta sem találkoztam. Nevét egy szótárból vettem. Addig böngésztem a »malac«-hoz illő »m« betűs szavakat, míg a »mazsola« szóhoz nem értem. Mazsola, a malac 1963. november 6-án mutatkozott be a tévénézőknek. Ettől kezdve kisebb megszakításokkal 135 héten át uralta a terepet.”
Nem véletlenül: a kedves, ám szertelen, piszkos, olykor nyűgös, ám szeretetteljes, jóindulatú malacka viselkedése igencsak hasonlított a megcélzott korosztályéra. A Mazsola-mesék (melyek később nyomtatásban is megjelentek) szándékoltan pedagógiai céllal születtek – annak ellenére, hogy nem váltak didaktikussá. Bálint Ágnes a következőképpen nyilatkozott a „második széria”, a Mazsola és Tádé képernyőre kerülése idején: — Milyen könnyű dolgom volt az elsőknél! (…) Hiszen rengeteg nevelési és gyerekproblémára kellett választ adni! Ez a sorozat most arra vállalkozik, hogy megpróbálja mesébe ültetni a testvéri kapcsolatot. Szeretnénk, ha az esti mese nemcsak gyerekműsor lenne, hanem megnéznék mindazok, akik kisgyerekekkel foglalkoznak, szülők, gondozók, nevelők, nagymamák, nagypapák is. Így élhetne tovább és szolgálhatna példával a hétköznapokon.
Amint az írónő fent idézett szavaiból is kiderül, a Mazsola-mesék a mesék nemcsak gyerekeknek szólnak: a szépen fogalmazott, lírai történetek a felnőttek számára is kínáltak „megoldásmintákat” egy-egy helyzetre. Jó példa erre Az igazi zöld disznó című történet is: „Mazsola bemászott az ágyba, Manócska pedig odament hozzá, és gondosan betakargatta. Így volt ez minden áldott este, mióta Mazsola a tökházba költözött. És Mazsola játékból a takaró alá szokott ilyenkor bújni, vagy lehunyta a szemét, mintha már aludna. De ezen az estén nem csinált semmi mókát. Csöndesen feküdt, és egyszer csak megkérdezte: – Manócska… nem tudod véletlenül… szerette öregapó az igazi zöld disznót? – Szerette – mondta Manócska. – Ezt biztosan tudom… Öregapó ugyanis emlékezett rá, hogy kicsi korában ő is sok bögrét eltört, sok vizet kipancsolt, no meg nyafogott is, többet, mint kellett volna. Mazsola határtalanul megkönnyebbült…”
