Kezdőlap Jeles Napok

Játsszunk Jókaival!

… egészen pontosan a Jövő század regényének néhány gondolatával. Annál is inkább, mivel a Magyar Írószövetség kezdeményezésére 2018 óta a magyar széppróza napját február 18-án, "a nagy mesélő" születésnapján ünnepeljük. Sajátos játékra invitálunk: a hazai science fiction egyik megeteremtőjeként mutatjuk be

Forrás: Pixabay

„Jókai Mór születésnapja azért alkalmas a próza ünnepének a megrendezésére, mert írói életműve mai napig a magyar irodalom egyik legnagyobb, megkerülhetetlen teljesítménye, regényíróként is máig megőrizte jelentőségét a nemzeti irodalomban, komolyan hozzájárul történelmi önismeretünkhöz és identitásunk megőrzéséhez. Emellett Jókai Mór volt az első, modern értelemben vett hivatásos prózaírónk, aki írói és szerkesztői munkásságából élt, közéleti szerepeit is íróként viselte. A maga korában műveit számos nyelvre lefordították, és világszerte elismeréssel fogadták, nagyra értékelték. Művei itthon és külföldön egyaránt népszerűek voltak az olvasók és az irodalmárok körében, könyvei szinte máig példátlanul nagy számban kerülnek kiadásra és fogynak el” – olvasható az emléknap honlapján.

Írásunkban ezúttal a más szemszögből tekintünk munkásságára. De nemcsak mi: a Magyar Írószövetség Science Fiction Szakosztálya 1972. december 13-án és 14-én konferenciát szervezett Jókai Mór és A jövő század regénye tiszteletére. Az író ugyanis 1872 és 1874 között folytatásokban publikálta ezt a regényét. „A konferencia implicit módon nem kevesebbet állított, mint hogy Jókai a magyar sci-fi irodalom atyja, aki megteremtette a modern magyar nyelvű tudományos-fantasztikus irodalmat” – írta az esemény kapcsán Veres Miklós. Írásunkban nem dönthetjük el. így volt-e valójában, de felidézzük a mű néhány gondolatát. Érdemes ezeket bemutatni, megbeszélni egy-egy osztályteremben is.

„Hét év egy olyan találmány után, minő a repülőgépek rendszere, az egész világot képes volt átalakítani.”

  • Mi történt a világban hét évvel ezelőtt?
  • Ugyanolyanok vagyunk-e, mint akkor?
  • Mi változott?
  • Mi alakíthatta át azóta a világot?

„A huszadik század közepén túl nem unhatják többé magukat az emberek. A napnak minden óráját elfoglalja valami esemény, mely a szellemnek új izgalmat ad. Az emberek nem kártyáznak többé. Mulatságból lehetetlen, ha minden negyedórában azzal zavarják fel, hogy *hallottad-e már, mi történt a múlt óra óta?*”

Érdemes megbeszélni:

  • Igaz-e ez mai korunkra? Valóban minden órában történik valami új, amiről értesülünk?
  • Hogyan, milyen fórumokon jut el mindez hozzánk?
  • Leköt-e ez bennünket? Valóban nem unatkozunk?
  • Kivel osztjuk meg az „elmúlt órák” történéseit?

„Jókai bizakodással és optimista hittel töltötte meg a magyar nyelvű sci-fi irodalmat. A jövő század regénye után a sci-fit alkotó írók jelentős része bízott a technika társadalmat átalakító erejében.” (Veres Miklós)

  • Milyennek képzeljük a jövőt hét és/vagy száz év múlva?
  • Vidámnak vagy szomorúnak látjuk?
  • Mi fog változni? Mi alakítja?

Forrás:

Előző cikk„A projektmódszernél semmi sem hasonlít jobban a munkaerő-piaci elvárásokhoz” – interjú
Következő cikkKódolási alapfogalmak unplugged játékokkal