Kezdőlap heti kitekintő

    10 MI eszköz, amit érdemes a nyáron kipróbálni

    A Ditch That Textbook hiánypótló blogposztja alapján kiválasztottuk azt a 10 mesterséges intelligencia-appot, melyekkel érdemes a nyáron vagy az új tanév kezdetén kísérletezni.

    Egy korábbi cikkünkben már olvashattunk arról, hogyan vizualizálta a mesterséges intelligencia például Petőfi verseit. A mesterséges intelligencia megjelenését övező aggályokkal kapcsolatban Marco Neves portugál szakértő a nemzetközi sorozatunkban kifejtette: ” a mesterséges intelligencia nem hibáztatható kizárólag a tanulás hiányáért. Az oktatóknak arra kell még jobban összpontosítaniuk, hogy megtalálják a módját, hogyan integrálják a mesterséges intelligenciát a tanulási folyamatba, hogy interaktívabbá tegyék az oktatást a diákok számára”.

    Forrás: kingarium.blogspot.com

    Mai írásunkban a Ditch That Textbook cikke alapján kiválasztottunk 10 (főként ingyenes vagy ingyenes előfizetést ajánló) alkalmazást, melyeket érdemes tanórai környezetben is kipróbálni.

    1. Perplexity

    A Perplexity egy olyan AI chatbot, amely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy kérdéseket tegyenek fel, és beszélgetés közben kapjanak válaszokat. A Perplexityt az különbözteti meg vetélytársaitól, hogy forrásokra hivatkozik, amelyekre könnyen rákattintva több információhoz juthatunk.

    1. Quillbot

    A Quillbot segít átfogalmazni vagy újraírni a szövegeket. Sok szinonimalehetőséget elemezhetünk vele, hogy megtaláljuk a megfelelő szót. Használhatjuk a szókincs és a stílus fejlesztésére.

    1. PowerPoint Speaker Coach

    A Microsoft webhelyéről idézünk:

    „A Speaker coach segít a hatékonyabb előadások megtartásában. A Speaker coach kiértékeli az ütemezést, a hangmagasságot, a töltelékszavak használatát, a kötetlen beszédet, az eufemizmusokat és a kulturálisan érzékeny kifejezéseket, és észleli, ha túlságosan bőbeszédűek vagyunk, ha egyszerűen csak egy dián lévő szöveget olvasunk. Minden próba után jelentést kapunk, amely statisztikákat és fejlesztési javaslatokat tartalmaz.”

        4. Grammarly

    A Grammarly egy online íróasszisztens. Mesterséges intelligencia segítségével világos, hibamentes írásokat készíthetünk vele – ellenőrzi a nyelvtant, a helyesírást, a stílust, a hangszínt is.

    1. Canva’s video background remover

    Ön tudta hogy a Canva pro ingyenes elérhető a pedagógusok számára? A Canva videóháttér-eltávolítója lehetővé teszi, hogy egyetlen gombnyomással eltávolítsa bármely videó hátterét.

    Nincs zöld képernyője? Probléma megoldva!

    1. YouTube Summary with Chat GPT

    A Glasp.co szerint a  YouTube Summary with ChatGPT egy ingyenes Chrome-bővítmény, amellyel gyorsan elérhetjük az OpenAI ChatGPT AI technológiájával megtekintett YouTube-videók összefoglalóját. Használjuk ezt a bővítményt, hogy időt takarítsunk meg és gyorsabban tanulhassunk.

    1. DALL-E

    A weboldaluk alapján a DALL·E 2 egy új mesterséges intelligencia rendszer, amely valósághű képeket és művészeti alkotásokat tudunk létrehozni természetes nyelvű leírásból. A DALL·E 2 megtanulta a képek és a leírásukhoz használt szöveg közötti kapcsolatot. A „diffúziónak” nevezett folyamatot alkalmazza, amely véletlenszerű pontok mintázatával kezdődik, és fokozatosan módosítja ezt a mintát egy kép felé, amikor felismeri a kép bizonyos aspektusait.

    „3D hatású kép arról, hogyan jelenik meg a mesterséges intelligencia az oktatásban” – a DALL-E szerint
    1. Conker

    A Conker lehetővé teszi, hogy feleletválasztós vagy kitölthető kvízeket készítsünk diákok számára különböző szinteken meghatározott témákban. Lehetővé teszi továbbá az olvasmányok másolását/beillesztését vetélkedők készítéséhez.

    1. Bing Image Creator

    Az Image Creator mesterséges intelligencia képeket generál a szövegünk alapján. A DALL-E technológiát használja a megosztható, menthető vagy letölthető képek létrehozásához.

    „Egy színes kép arról, hogyan jelenik meg a mesterséges intelligencia az oktatásban” – a Bing szerint
    1. ChartGPT

    Egy eszköz, amely a szöveget diagramokká alakítja, beleértve a terület-, oszlop-, vonal-, szórt- és kördiagramokat – és még sok mást.

    ChartGPT – a magyarok közösségi média-használata 2023 januárjában

     

    Forrás: https://ditchthattextbook.com/ai-tools/

    A cikket összeállította Tóth Éva főszerkesztő.

    Előző cikk„Lételemem a mentorálás, a segítés, az emberek összekötése” – interjú
    Következő cikkElsősegély pedagógusoknak és védőnőknek is