- Kedves Zoltán, mesélnél kicsit magadról az Olvasóknak a 3-2-1 módszer segítségével: 3 mérföldkő a szakmai életutadban, 2 dolog amit sokan nem tudnak rólad és 1 valami amit nagyon vársz a 2024-es évben.
Hármas karrierutat tudhatok magaménak, ezért mindhárom területről kiemelnék egy-egy eseményt.
Tanárként – és emberként is – nagyon sokat formált rajtam a 2002-es és 2004-es finnországi utazásom. Pécs testvérvárosában, Lahtiban töltöttem 10-10 napot egy sportiskolai cserekapcsolat révén, különböző sportágakban jeleskedő gyerekeket vittem a helyi sport középiskolába. Hazaérkezésem után azonnal összehívattam a tantestületet az igazgatóval és előadást tartottam az ott látottakról. Ma már közismert, hogy a finn iskolarendszer mennyire fejlett, szinte közhelyes, de akkor újdonság volt, hogy képességfejlesztés, kooperatív tanulás, stb. Az oktatási rendszeren túl az egész társadalmi berendezkedés megfogott, valamint a sporthoz való teljesen más hozzáállás, aminek nagy híve és szószólója lettem. Ennek lényege, hogy a széles társadalmi rétegek által végzett, egészségcélú és közösségépítő mozgásos cselekvéseken van a hangsúly. Aztán ha ebből kinő valaki, mert tehetséges és szorgalmas, akkor támogatják az élsportban is, de nem ez a fő cél, mert a skandinávoknál nem „felülről húzott” a sport, nem az aranyérmek, hanem az egészség van a gondolkodásuk középpontjában.
Edzőként két olyan eseményt látok így visszatekintve, ami kiemelkedő fontosságú volt számomra. 2012-ben játékos edzőként sikerült feljutnom a PEAC felnőtt férfi csapatával a legmagasabb osztályba. Ezzel bekerültünk egy szakmailag sokkal magasabb szinten működő körbe, játszhattunk a sokszoros bajnok Kaposvár ellen abban a csarnokban, ahová addig csak nézőként jártunk csodálni a nagyszerű meccseket, és munkakapcsolatba kerültem az ország legnevesebb, leginkább felkészült szakembereivel. A másik meghatározó élményem, hogy 2022-ben az U19-es lány csapatunkkal veretlenül nyertük meg az Országos II. osztály közép csoportját – 22 mérkőzés, 22 győzelem. Mégsem az eredmény miatt fontos számomra ez az időszak, hanem azért, mert rendkívül jó közösséget sikerült építenünk, aminek csúcspontja a bajnoki cím megünneplése volt. A következő évben más feladatot kaptam, így egyben búcsúztam is a csapattól, katartikus élmény volt ez így együtt, óriási érzelmek mozdultak meg azon az estén.
Sportvezetőként legnagyobb sikernek, ami további tettekre ösztönöz, azt érzem, hogy az ún. TAO támogatási rendszert mi tényleg arra tudtuk felhasználni, amire való, az utánpótlás fejlesztésére. Megvalósítottuk a jelmondatunkat, színvonalas amatőr versenysport szakosztályt építettünk, a korábbi 50-60 főhöz képest ma már 400-nál is többen röplabdáznak Pécsett.
Csak a hozzám közelállók tudják, hogy óriási Agatha Christie rajongó vagyok. 41 db könyvem van tőle, köztük jó néhány eredeti nyelven. Még a csengőhangom is a Poirot filmzenéje.
Időnként kitalálok magamnak valamilyen kihívást, ami kizökkent a hétköznapok rutinjából. Volt, hogy egy hónapig minden nap felfutottam a Mecsek tetejére a TV-toronyhoz, lehetett zuhogó eső vagy kánikulai meleg. Máskor azt találtam ki, hogy száz napig csak vizet iszom, semmi mást, a 48-dik életévemben meg csináltam 48 ezer fekvőtámaszt. Barátaim sokszor kérdezik, minek ez neked, miért csinálod? Erre van egy bevált válaszom: miért ne?
Mit várok a leginkább ebben az évben? A 2024-es év egyik leginkább várt eseménye számomra a testnevelés érettségi. Amikor én érettségiztem, akkor még nem lehetett ezt a tárgyat választani, így én földrajzból vizsgáztam. Tíz éve érettségiztetek közép- és emelt szinten is, ezért úgy gondoltam, hogy ebben az évben magam teszek emelt szintű testnevelés érettségi vizsgát.
- A Milyen pedagógia?! c. sorozatunk sportpedagógia részének vendégeként, hogyan fogalmaznád meg, mit jelent a sportpedagógia fogalma?
Mi a sportban gyakorlati emberek vagyunk, ezért ne várjanak tőlem szabatos tudományos megfogalmazást. Ha igaz, amit annak idején úgy tanultam, hogy a pedagógia a nevelés elmélete és gyakorlata, akkor a sportpedagógia inkább a gyakorlata. Ha meg abból indulunk ki, hogy a pedagógus a gyermeket kísérő rabszolga volt, akkor mi kicsit gyorsabban kísérjük őket, hogy el is fáradjanak ☺
Az edző az én szememben első sorban nevelő, a sportoló fogalma pedig mindenekelőtt egy speciális attitűdöt jelent. Mi a pécsi röplabda utánpótlásban olyan személyiségeket keresünk edzőnek, akik hozzáállásukkal, felkészültségükkel az emberré válás folyamatát helyezik a középpontba, mert a sportteljesítmény, az eredmények csak a jó folyamatok következményei. A sportolói minőségnél sokkal fontosabb az emberi minőség, ezt kellene a pedagógia eszközeivel támogatni. A kettő persze összeérhet – ők lesznek a példaképek -, de a hazánkban működő gyakorlat, különösen a félreértelmezett akadémiai rendszer, sajnos nem ebbe az irányba mutatnak.
- A sportpedagógia a közoktatásban tanulók általános testnevelés óráin is megjelenik vagy kifejezetten a versenyszerűen sportolókra értjük?
Természetesen, mivel testnevelés órán is sportolunk, ezek rokon területek, jó esetben sok szállal össze is kapcsolódnak. Tudom, hogy inkább véletlen, mintsem szótani ok van a hátterében, de számomra mégis szimbolikus jelentéssel bír, hogy a testnevelés az a tantárgy, melynek nevében benne van a nevelés szó.
Jellegénél és lehetőségeinél fogva ez a tantárgy fokozottan alkalmas a nevelési célok szolgálatára. Amikor részvételi oktatásról, képesítőteljes tudásról vagy kooperatív tanulásról beszélünk, mint új utakról, akkor én csak mosolygok, mert a testnevelésben ez mindig is benne volt. A tanórán mi nem beszélünk dolgokról, hanem csináljuk őket, ráadásul a legtöbb esetben közösen, együttműködve, ez pedig felszínre hozza a személyiséget, egyben lehetőséget kínál a pozitív viselkedésminták megerősítésére. Ez egy őszinte terület, nincs mellébeszélés, átugrottad, vagy sem, bedobtad, vagy nem, azonnali szembesülés a valósággal. Nevelési szempontból a lényeg persze nem az, hogy végül gólt szereztél-e, hanem az, hogy miként kezeled a sikert és a kudarcot, és nem csak saját magad, hanem a társaid, a csapatod vonatkozásában is.
A lehetőségek tekintetében kétszeresen is kivételezett helyzetben vagyunk. Egyrészt a mindennapos testnevelés bevezetésével nagyon magas lett ennek a tárgynak az óraszáma, így van időnk megismerni a tanulókat, közelebb kerülni hozzájuk, és az így felépített bizalmi kapcsolat optimális nevelési helyzetet teremthet. Másrészt a testnevelés nem kötelező érettségi tantárgy, így minket nem nyom egy esetlegesen rossz kimeneti követelményrendszer a mindennapokban, sokkal szabadabban, kreatívabban dolgozhatunk, nincs folyamatos teljesítménykényszer, lazábbak az adminisztratív korlátok.
- Milyen kihívásokkal találkozol a tanórákon, és hogyan lehet ezeket megoldani a sportpedagógia eszközeivel?
Ugyanazokkal a problémákkal szembesülünk, mint bárki az iskolában, és a háttérben húzódó okok is ugyanazok, csak más megjelenési formákban. Fókuszált figyelem hiánya, inaktivitás, önbizalomhiány, fáradtság, szövegértelmezési gondok és még sorolhatnám. Nálunk a figyelemhiány például úgy jelentkezik, hogy a gyerekek többsége képtelen precízen végigcsinálni egy váltóversenyt, a szövegértési problémák pedig abban nyilvánulnak meg, hogy sokan nem értik meg egy játék szabályait. A mi helyzetünk mégis más, mert más a testnevelés óra alapvető célja, mint a közismereti tárgyaké. Nálunk sokszor a „rossz gyerek” a jó gyerek, akiben van tűz, energia, amit aztán tudunk terelgetni, a lusta, inaktív tanulókkal azonban, akik a többi tanórán szépen csendben ülve elhallgatják a tanárt naphosszat, nagyon nehéz dolgunk van.
Nyilván ezerféle eszköz van, az adott tanulótól és a tanár személyiségétől is függ, hogy melyik lesz hatékony. Én a humoron keresztül próbálom oldani a feszültséget, kapcsolódni a tanulókhoz, sokszor öniróniával is. Nálam ez bevált, mert ilyen vagyok, és a legfontosabb, hogy a tanár autentikus legyen, mert a gyerekek azonnal érzik és nehezen tűrik a hamisságot. A másik módszer a példamutatás a nagy prédikációk helyett, de nem a gyerekek orra alá dörgölve, hanem spontán vagy vicces módon. Egyik kedvenc mondásom például, hogy a Kodály Zoltán Gimnáziumban a csúnya beszéd nincs tiltva, mindenkinek szabad, pontosan annyit káromkodhatnak, amennyit tőlem hallanak.
Szeretek sztorizgatni is, ezek amolyan modern tanmesék, úgy látom a diákok erre sokkal fogékonyabbak, mintha direktben előadnám, hogy mi lenne a helyes út. Bíztatom őket, hogy ne a messzi távolban keressék a példaképeket, mert az leveszi az ember válláról a felelősséget, hanem nézzenek körül a környezetükben. Egyik középiskolai osztálytársam nemzetközi szinten is sikeres operaénekes lett, a fiam együtt vízilabdázik korosztályos Európa- és világbajnokokkal, édesapám egy osztályba járt a későbbi köztársasági elnök Sólyom Lászlóval és így tovább. Utóbbival kapcsolatban jókat nevetünk, mert állítólag csak a harmadik legokosabb volt az osztályban ☺. A lényeg tehát, hogy innen, a szomszéd utcából vagy a mellettünk lévő iskolapadból is kerültek ki sikeres emberek, a lehetőség tehát mindenki számára adott.
Amikor tanórai kihívásokról beszélünk, akkor hajlamosak vagyunk csak a tanárra gondolni, pedig mekkora kihívás egy tizenévesnek, hogy napi 6-7-8 tanórát végig üljön, délután meg próbálja memorizálni az elhangzott sok adatot, melyek jó része számára érdektelen. Véleményem szerint az iskola ebben a formában mára teljesen életidegenné vált, mert a gyerekek idegrendszere, életvitele, motivációi nagyon távol kerültek az oktatott tananyagtól és az alkalmazott módszerektől. Ha azt és úgy kellene tanulnom, ahogy ez a legtöbb mai iskolában szokás, bizony én lennék az egyik leglógósabb gyerek.
Környezetvédelem, fenntarthatóság, dietetika, alkalmazott számítástechnika, élő idegen nyelvek, a testnevelésben pedig egészségtan, gyógytorna, stresszoldó technikák, mindez gyakorlatias, kompetenciafejlesztő megközelítésben, ez lenne az idők szava. A pedagógia nem annyira egzakt, mint a matek, ezért állandó egyensúlyozásban és útkeresésben vagyok, újra fogalmazom a célokat, finomítom a módszereimet. Van azonban egy nagy segítségem ebben a kavargó folyamatban, mégpedig a saját gyermekeim. Három felnőtt lányom és egy tíz éves kisfiam van, és ha elbizonytalanodok, mint tanár, a velük kapcsolatos saját élmények és tapasztalatok adják meg nekem a választ a bennem felmerülő kérdésekre.
- Hogyan hatnak a sport és testmozgás az általános iskolás vagy középiskolás diákok tanulmányi eredményeire és általános fejlődésére?
Az köztudott tény, hogy az egészséges életmód része a rendszeres testmozgás, bizonyították, hogy a mozgásszegény életmód számos betegség kockázatát növeli, míg a sport jótékonyan hat a fiatalok testi és szellemi fejlődésére is. Én úgy látom, hogy ebben a kütyükkel teli világban a szülők többsége szeretné, hogy sportoljon a gyermeke, nálunk legalábbis Pécsett teltház van a sportlétesítményekben, legyen az tornaterem, uszoda vagy jégpálya. Általános iskolában inkább az a gond, hogy túlzásba viszik a szülők, a sok különóra meg edzés mellett nem jut idő szabad játékra, pedig ez elengedhetetlen. Annak idején nem kellett koordinációs létra meg bosu, mert a gyerekek fogócskáztak, fára másztak, a grundon mindenfélét sportoltak és persze gyalog közlekedtek vagy biciklivel, hegyre föl és le. Ma a sportoló gyerek is csak annyit mozog, amit edzésen csinál, kocsival hozzák és viszik, és a korai sportágválasztás miatt kimarad a sokoldalú képzés. Középiskolában aztán szépen sorban hagyják abba a sportolást a diákok, ami nem lenne baj, ha helyette mozognának kötetlen formában, de nem ez történik. Akik lelkiismeretesek, azok éjjel-nappal tanulnak, se mozogni, se pihenni, se társadalmi életet élni nem marad elég idejük, a lusták meg a telefonjukon lógnak – a fiúk játszanak, a lányokat beszippantja a szociális média.
Nem találkoztam olyan gyerekkel, akinek azért lett jobb a tanulmányi eredménye, mert abbahagyta a sportot, sokkal inkább az ellenkezője az igaz. A mozgás a vérkeringés serkentése, a jobb agyi oxigén ellátottság, a lelki egyensúly megteremtése révén, a sportolás a rendszeres életvitel kialakítása, a szabálykövetés megtanítása, az erőfeszítésekre való hajlandóság növelése miatt segítik a tanulást. Amikor egy gyerek és a szülő a sportolás abbahagyása mellett dönt, akkor azt szoktam mondani, hogy két dolgot gondoljanak végig. Egy, hogy milyen napi mozgást fog végezni a gyerek a sport helyett az egészsége érdekében, kettő, hogy a felszabaduló idejét mire fogja fordítani – nyelvtanulásra vagy telefonos játékokra?
- Hogyan változtatta meg a pandémia a sportpedagógiai gyakorlatodat, és milyen tanulságokat vonhatunk le a digitális oktatás és a távoktatás területén ebből?
Nagyon remélem, hogy sehogy. Ez a borzalom, a pandémia és a digitális oktatás a mi tantárgyunk tekintetében nagyon nehéz volt. Egyes testnevelők túlkompenzáltak – nehogy azt gondolják, hogy én nem dolgozom! -, ezért vagy online órákat tartottak, melyek hatékonysága erősen megkérdőjelezhető, vagy elméleti házi feladatokat adtak. Mi úgy voltunk vele, hogy a gyerekeknek iszonyatosan sok időt kell gép előtt ülniük, amit mi nem szeretnénk fokozni. Azt javasoltuk, hogy a testnevelés óra idejére kapcsoljanak ki minden eszközt és menjenek a levegőre, ezzel tesznek a legtöbbet az egészségükért. Küldtünk persze anyagokat, kértünk visszajelzést, hogy ki mennyit mozog, és akinél ez nagyon alacsony érték volt, avval felvettük a kapcsolatot, így próbáltuk menteni a menthetőt. Folyamatosan rendelkezésre álltunk, válaszoltunk a felmerülő kérdésekre, és volt ugyan néhány tanuló, aki rászokott a sportra, eljárt futni vagy erősített, de a többség sajnos elkényelmesedett, sokat híztak a gyerekek és a hangulatuk is mélypontra került.
A távoktatás a sport tekintetében nagyon idegen módszer, a digitális eszközök használatát pedig csak célirányosan érdemes alkalmazni – mondjuk egy érettségi torna gyakorlat felvétele és visszanézése ilyen. Alapvetően a testnevelés óra az elektromos szmogtól mentes időszak kell legyen, egy kis idő, amit a való világban töltenek a gyerekek. Nálam a felmentetteknek kötelező beszélgetni, és a helyett, hogy a neten nézegetnének vicces videókat, bíztatom őket, hogy nézzék a társaikat és nevessenek velük együtt „élőben”, mert vicceseket mi is csinálunk minden órán.
Nem véletlen, hogy Németországban már azt fontolgatják, hogy 12 éves korig mindennemű elektronikus eszközt ki kellene vonni az iskolákból. A testnevelés, a mozgás és a sport az én megítélésem szerint ennek a természetidegen közegnek az ellenpólusa kell legyen.
Mindent összegezve elfogultan ugyan, de azért megalapozottan mondom, hogy a mozgás és a sport a fizikai és lelki egészség, a személyiségfejlesztés valamint az emberi kapcsolatépítés és közösségformálás tekintetében is a jó oldalt erősíti.
A sorozatot készíti Tóth Éva főszerkesztő, az összes rész ezen a linken érhető el.
