„Áldott nyár volt Arany János életében 1877 nyara. Tizenkét éve irányította már az Akadémia főtitkáraként az intézmény adminisztrációját és pénzügyeit. A megerőltető munka mellett sokat betegeskedett, korántsem túlzás, amit játékos rögtönzésében elősorolt:
’ Szenvedek én egyben-másban / Vén hurutban, fulladásban, / Rokkant ideggyengeségben, / Félvakságban, siketségben, / S impertinens dicsőségben.’
Állásáról már korábban le akart mondani, és most, hogy betöltötte a hatvanat, végre engedtek kívánságának. Fizetését, amely az alapszabályok értelmében haláláig járt volna, többé nem vette föl, de lakását az Akadémia palotájában megtartotta.”
Írja Torda István: Tamburás Öreg Úr a Szigeten című művében, ami a Népszabadság 2002. július 12-i számában jelent meg.
Gyulai Páltól kapta. Ez volt az a kis notesz, amelybe Arany leírhatta legbensőbb félelmet, vágyait, anélkül, hogy bárki más tudhatott volna róluk. A könyvet kis lakat zárta, amelynek kulcsa az ő tulajdonában volt. Önmaga legbensőbb, személyes gondolatait így a külvilág elől elzárva kiírhatta magából– összegzi Kerényi Ferenc : Arany János és az 1849 utáni lírai korszakról szóló soraiban.
Tudjuk, milyen jótékony ereje lehet annak, ha valaki naplót ír.
A kiírt gondolatsorokkal a benső feszültség oldódik.
„’Akkor nyáron – emlékezett László fia – a Margit-szigeten két hó alatt több költeménye készült el, mint huszonöt év óta összesen. Kedvvel, kitartással, mondhatni „egy lélegzet alatt” megírt egy egész sorozat lyrai verset, balladát, genret.’ A kulccsal zárható, barna bőrkötésű könyvet, amelybe a verseket másolta, Gyulai Pál ajándékozta neki, még 1856-ban. Most újra elővette. „Uj folyam”, írta a versek fölé, mellé később ceruzával odaírta: „Őszikék”. Az első bejegyzés (A lepke című vers) dátuma 1877. július 3-a, az utolsóé (En philosophe) 1880. december 10-e. Ötvenegynéhány költemény, köztük az Epilogus, a Vásárban, meg a legszebb balladák: Tengeri hántás, Híd-avatás, Vörös Rébék, Tetemre-hívás. „Az Őszikék nemcsak egy megtört… aggastyán hattyúdala, hanem egy gúzsait lerázó, magát és költészetét megújító lángelme remeklése” – írja Keresztury Dezső Arany-monográfiájában.
Így születik meg a ciklushoz tartozó 54 új és egy régebbi vers. A versek között öregkori balladákat is találunk, és két nagyvárosit (Párviadal, Hídavatás).
„Rejtegetett betegsége, gyorsan rosszabbodó látása következtében másokra kényszerült hagyatkozni. A hirtelen nagyvárossá növő Pest életének mind több jelensége lett elérhetetlen és megérthetetlen számára. A Margitsziget és a lezárható kapcsos könyv azonban megteremtette a függetlenség, a kívülálló szemlélődés, az önmaga gyönyörűségére alkotás illúzióját, legalább átmenetileg ellensúlyozta a fölöslegessé vált, önmagát túlélt ember és művész félelmeit.”- ezt szintén Kerényitől tudjuk.
Az őszikék –ciklus műveit nemcsak egy újfajta lírai hangnem, hanem egy különös, elhagyatottság is körüllengi. A XX. század emberének magánya. A romantikus költészet kedvelt fő témája ebben a korban az elvágyódás, a jelenkorból való elfordulás. Arany visszahúzódó életet élt a Margit-szigeten. Egyszerű, falusi emberként nem vonzotta a zajos nagyváros, amelynek egyre inkább csak lezüllött mivoltát érzékelte.
A könyv eredetileg 200 lapos volt, de 159 maradt benne, feltehetőleg maga Arany tépett ki lapokat belőle.
A cikk a 2017. november 14-i tematikus összeállításunk része. A nap témája: a szarvasi Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karának a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából Arany János és Kodály Zoltán nyomában „Az emberi lélek virágai” címmel megrendezett találkozója, melyen határon túli magyar és anyaországi főiskolai hallgatók és oktatók vesznek részt.
Kövesse a híreinket egész nap a moderniskola.hu oldalon!
A Főiskola honlapján a témához kapcsolódó tartalom ld. ITT.
A szerző bemutatkozása:
Major Zsuzsanna újságíró vagyok. Az értékes hírközlésben hiszek.
