Közel egy hónapja, hogy egy, a Modern Iskolában megjelent cikk (lásd: ) az „Online tanári szoba” Facebook csoportban hozzászólások tucatjait generálta
A tanulmány szerzője kifejti, hogy a kézírással történő jegyzetelés jóval hatékonyabb, mint a gépírással való – de a valódi kérdés számomra az, hogy
Ki tanítja meg a gyerekeket jegyzetelni, önállóan tanulni?
Felső tagozatban a gyerekek azzal szembesülnek, hogy a tanári magyarázatból, a tankönyv leckéiből önállóan kellene kiemelniük a lényeget, áttekinthető, a tanulást megkönnyítő módon. Kollégáim többsége segíti a gyerekeket: ilyenkor marad a vázlat gyors iramban történő lemásolása a tábláról, kivetítőről – de egy épp csak felső tagozatba kerülő gyerek írástempója gyakran csak azt teszi lehetővé, hogy gondolkodás nélkül „körmöljön” a füzetébe. A jegyzetelés megtanítására felső tagozatban már legtöbbször nincs idő!
(Learningapps: „interaktív oktatási segédanyagok létrehozására készített webes felület. Az oldalon való regisztráció után sablonokat használva viszonylag egyszerűen lehet applikációkat (…) létrehozni, azokat megosztani.” Forrás és ismertető: http://www.
Mit tehetünk mi, alsós tanítók?
Mivel legtöbbünk legalább heti 20-25 órát is a gyerekek mellett tölt, mi tanítjuk őket írni, olvasni, így nem lehet kérdés, hogy már az első tanítási napoktól elkezdve a tanulást, a lényegkiemelést, a hallottak elmélyítését, rögzítését is segítenünk kell. Lehet, hogy ez az első hónapokban csak nap végi beszélgetéseket jelent („Mi volt a legérdekesebb, amit ma hallottál?”) vagy épp rajzos „összegzést”, később párokban, kisebb csoportokban hallgatják meg egymást. Mindez erősíti azt a képességüket, hogy egymásra figyeljenek, s egyúttal megtapasztalják, hogy rájuk is figyelnek. A közös játék, dramatizálás, a legkülönbözőbb érzékszervek bevonásával számtalan módon serkentheti az aktivitást – tanulni pedig csak motiváltan lehet! A legritkább esetben kapunk 28-30 olyan tanulót, akik hallás után sajátítják majd el az ismereteket! A gyerekek kézzel-lábbal, szemmel-szájjal, mozgásban, énekelve, szagolva-ízlelve tanulnak! S ha mindehhez oldott, felszabadult légkört biztosítunk, és nem hagyjuk otthon a humorérzékünket sem, akkor hatékony lehet az ismeretátadás. Versbe szedni a megyeszékhelyeket? Elénekelni az életfeltételeket? Oszthatósági szabályokat gyakorolni testnevelésórán? Pantomim előadást tartani az elválasztási szabályokról? Mi sem könnyebb ennél! Egy tanító egy személyben színész, akrobata, komikus és táncművész. Ha felvállaljuk ezt a „bohócszerepet”, ha teret adunk a tanítványaink sokféle tehetségének és intelligenciájának, akkor mindannyian meg fogják találni azokat az eszközöket, melyekkel a legeredményesebben tudnak tanulni!
Mit mond erről Carl Rogers?*
Szerinte „a tanár feladata az, hogy saját tapasztalatai, ismeretei, könyvek és egyéb segédanyagok segítségével információforrásként szolgáljon, és mindenekelőtt, hogy a tanulást serkentő légkört teremtsen.
A tanulás ily módon önként vállalt, kedvvel és teljes figyelem ráfordítással végzett tevékenységgé – akcióvá – válhat. S az a tanár, akinek számára a tanulás akció, nagyobb valószínűséggel fog a diákjai számára olyan tanulási körülményeket teremteni, amelyek között ők is élvezetüket lelik az iskolai tanulásban.”[1]
Carl Rogers szerint az oktatás célja hozzájárulni az emberiség fennmaradásához a változás és a tanulás serkentésével (idegen szóval facilitálásával). Ma már csak azt az embert mondhatjuk műveltnek, aki tudja, hogyan kell tanulni, aki megtanulta, hogyan alkalmazkodjon és változzon, hogy semmilyen tudás nem biztos, és ezért a tanulás az egész életre szóló feladat. A változás képessége, a folyamatra való támaszkodás a statikus tudás helyett – ez az egyetlen dolog, ami a modern világban az oktatás egyetlen értelmes célja lehet. [2]
Segítik-e az újgenerációs könyvek a tanulás tanítását?
A tankönyvek tartóssá tétele (mely legkevésbé a szerzők akarata volt!) sajnos a kiemelést, aláhúzást lehetetlenné teszi – de talán nem ez az egyetlen és legfontosabb eszköze a tanulásnak.
Az újgenerációs tankönyveket sok bírálat éri, azt viszont kevesen veszik észre, hogy sokrétűen segítik a tanulás tanítását. Az olvasókönyvi szövegek vizsgálatánál a kérdéskártyák, a kérdések rendezése, a kulcsszavak keresése a lényegkiemelés eszköze. A mesekártyák, a szövegtagolást segítő számozások, a grafikus szervezők, az illusztrációk jelentős része segítségünkre van, ahogy újdonságként jelenik meg a rajzokkal vagy szövegekkel kiegészíthető vázlatkör is. A margón megjelenő „olvasókártyákkal” könnyen felidézhető az események sorrendje. Ezek a kártyák sok esetben valóban kézbe vehetők, így kirakható az események vázlata, kiegészíthető a vázlatkör. Az előzetes tudás előhívására valamint összegzésre, rendszerezésre is alkalmasak a gondolattérképek, melyek szintén újdonságként jelennek meg a könyvben.
Hogy valósul meg mindez a gyakorlatban?
Tapasztalatom szerint az írni még csak éppen tudó gyerekek egy-egy olvasmány, mese vázlatának leírásakor minden energiájukat az írásra fordítják ahelyett, hogy a vázlat megalkotásában vennének részt! Emiatt sokkal szerencsésebb, ha kezdetben csak szavakat, képeket, általuk készített rajzokat pakolgatnak, színeznek. Mindezt segíthetjük akár általunk készített interaktív feladatokkal is, de a manuális tevékenységet – ami nem kell, hogy kimerüljön az egér mozgatásában – folytathatják a füzetükben.
Példámban egy népmese fontosabb mozzanatait a learningappson egy egyszerű sorba rendezéses tankockában helyeztem el, majd a képeket a gyerekek a füzetükbe is beragaszthatták, s így már sokkal szívesebben írtak hozzá mondatokat – azaz képesek lettek egy egészen hosszú mese vázlatát kellő előkészítés után önállóan megírni!
Természetesen ennek egyszerűbb változata, ha csak az események sorba rendezése a feladat – s egészen másfajta kihívást jelent, ha mondatokat nem, csak szavakat gyűjtünk egy-egy képhez!
A „kulcsszavak” gyűjtése sokszor jóval nehezebb feladat, de nagyon élvezik a gyerekek, főként, ha rajzzal is kiegészíthetik azt!
Nem lehetetlen, hogy egyszerre vázlatot, helyszíneket, kulcsszavakat is keressenek és ábrázoljanak, csak meg kell találni hozzá a megfelelő formát! Sokat segít, ha olyan a füzetük, melynek csak egyik oldalára írnak, a másik oldal sima, rajzolhatnak rá. Ezeket a füzeteket néhány éve már kapni is lehet – előtte a tanítók maguk készítették: összetűzve vonalas és sima lapokat. A tanítók leleményessége és energiája határtalan!
A vázlatkörök lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekek rajzzal, a lényegre törekedve, kulcsszavakat keresve rögzítsék gondolataikat. Dr. Gyarmathy Éva[3] a kreativitás fejlesztését alapvetően két területen, a kreatív viselkedéshez szükséges képességek (asszociációs, absztrakt-elvont, deduktív, analógiás-induktív és metaforikus gondolkodás) valamint a kreatív folyamatok hatékonyabbá tétele területén tartja fontosnak. Ez utóbbihoz nélkülözhetetlen az újrastrukturálás, kombináció és szintetizáció, az alternatívák keresése, a határok kitágítása, a lehetőségek nyitottsága, a képzelet és fantázia használata, a dolgok kívülről, belülről és fordítva szemlélése, a nézőpontváltás, valamint a vizualizáció. Ha a tanulás tanítása során, a mindennapokban ezt is szem előtt tartjuk, akkor valóban gondolkodni, kreatívan gondolkodni tanítjuk a gyerekeket.
Sokszor az egész egyszerű jegyzetek a leghatékonyabbak:
Gyakran a gyerekek tudják a legjobb módszert arra, hogyan rögzítsék a tanultakat. Ezért jó, ha kéznél van mobiltelefon, fényképezőgép, tablet, laptop, bármi, amivel dokumentáljuk, s ha lehetséges, azonnal megvalósítjuk az ötleteiket. Gondolattérképet alkotni, szerkeszteni gyerekekkel nagyon élvezetes papíron, ceruzával vagy laptopon is, s egyáltalán nem elavult, ha aztán kézbe vehető, megfogható szó- és képkártyákat készítünk ebből, hisz minden gyerek szereti pakolgatni, főként, ha azt a táblánál teheti! Előző osztályom egyik kedvelt feladata volt a szófajok rendszerének felépítése óra elején – s nem egyszer kerestek másfajta elrendezést, forgatták el 90 fokkal az egész hálózatot. Mindez jóval több, mint a nyelvtani tudás visszaadása!
Idei nagy kedvencünk az elválasztási szabályokat bemutató diasorunk lett, mely gondolattérképként kezdte. A „Tanárblog” oldalon Nádori Gergely írt a Mindmupról , az első változatunk így született, majd kipróbáltam a cikkben leírt ppt-be való átalakítást, s végül ez lett a nyerő. Ahogy szaporodtak az elválasztási szabályok, úgy szaporodtak a diáink is – mindegyiken egy-egy hívókép szolgált memóriafogasul, s elég volt egy kis mozdulatot felidézni (számtalan esetben „játszották el” pantomimszerűen), máris tudták alkalmazni is a szabályokat!
(A képeket a szerző a Magyar Népmesék sorozatból vette, tanórai felhasználás céljára.)
A gyerekekkel együtt kell tanulnunk!
Minden diákunkhoz más úton juthatunk el. Velük együtt, rájuk figyelve tudjuk kitalálni, melyek azok az eszközök, amelyek segítségével a tanulás könnyebben fog menni. Fel kell kínálni sokféle módszert, technikát, eszközt, hogy választani tudjanak.
A minta, amit tőlünk láthatnak, tanulásra, kreativitásra sarkallja őket. Én is nagyon szeretek tanulni, látják, hogy képzésekre járok, vizsgázom, készülök, előadásokat tartok. Megélik, ahogy problémákon töröm a fejem, s ahogy sokszor az ő segítségükkel oldom meg azokat. Igyekszem lépést tartani a digitális technikával, a szemük előtt készült a házi digitális táblánk, együtt tanuljuk a mai napig a használatát. Velük együtt próbálgatom én is a határaimat, képességeimet, próbálom legyőzni félelmeimet. Ha képes vagyok mindezt az örömöt megélni és átadni nekik, akkor velem együtt élhetik át a felfedezés, tanulás izgalmát.
Azaz motiválni őket csak úgy tudom, ha ők és a velük való együttlét engem motivál, fejleszteni csak úgy tudom őket, ha én is nyitott maradok a velük együtt való fejlődésre, tanulni csak akkor tudom megtanítani őket, ha magam is folyamatosan tanulok.
A szerző, Nagy Ildikó Orsolya bemutatkozás: Négy, már felnőtt gyerek anyukájaként 16 éve tanítok Budapesten, a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskolában. Tantárgygondozóként a katolikus iskolák környezetismeret továbbképzéseit vezetem. Mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember végzettségemre minden nap szükségem van, ahogy a népmesékre is: hiszek személyiségformáló erejükben! Mesterpedagógusként vállalt programom része a tudásmegosztás – így egy közel 5000 fős csoportot vezetek a Facebookon.(Ötletbörze az OFI-s (kísérleti) tankönyvekhez)
[1] Klein Sándor: Előszó – Útban a gyerekközpontú iskola felé. In: Klein Sándor (szerk.) Gyerekközpontú iskola. Edge 2000 Kiadó, Budapest, 2007, 7-37. o.
[2] Carl R. Rogers (1983) A tanulás szabadsága a 80-as években. Magyar Pszichológiai Társaság – Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, 1986. In: Klein Sándor (szerk.) Gyerekközpontú iskola. Edge 2000 Kiadó, Budapest, 2007, 15-37. o.
[3] dr. Gyarmathy Éva (2007) A tehetség – Háttere és gondozásának gyakorlata, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 73- 191. o.
