Hogyan beszélgessünk gyerekekkel az érzésekről, érzelmekről? „Nem könnyű az érzésekkel kapcsolatban bármit is tanítani a gyermekeknek, mivel életkorukból fakadóan még nincsenek birtokában az absztrahálás képességének – tehát nem tudnak könnyedén elvonatkoztatni a dolgok fizikai valójától” – fogalmazta meg Alicia Eaton Lelki elsősegély gyermekeinknek című munkájában. Ennek igazságát bárki alátámaszthatja, aki találkozott már hasfájásra, fejfájásra panaszkodó gyerekkel, akinek (mint később kiderült) valójában szorongással összefüggő problémái voltak. Természetesen nem arról van szó, hogy az ilyen panaszok nem utalhatnak szomatikus problémákra – inkább arra világítanak rá, hogy célszerű segítséget adni annak érdekében, hogy mihamarabb kiderüljön a probléma valódi természete.
Érzelemtábla
Egy nagy lapra rajzoljuk fel azokat az érzelmeket, amiket ismerünk, és amelyeket gyakran érzünk: boldogság, büszkeség, szomorúság, kíváncsiság, düh, közönyösség, stb.
Beszéljük meg közösen ezeknek a jelentését a gyerekekkel! Például a következőképpen:
- Mondjanak példát arra, mikor éreztek így!
- Van-e olyan, amit rendszeresen éreznek? Próbáljunk erre fókuszálni, például a következő bontásokkal: „így érzem magam reggelente”, „így érzem magam, amikor hazaérek az iskolából/óvodából”, „így érzem magam nyáron”, „így érzem magam a bábszínházban” (a kapott válaszok akár információt is adhatnak a résztvevők érzelmi állapotáról, de most nem ez a fő cél: sokkal fontosabb, hogy megszokjuk, begyakoroljuk, hogy az érzelmekről lehet beszélni, beszélgetni)
- El is helyezhetik magukat a gyerekek az érzelmi táblán (használhatunk sok zsebes fali akasztót is, amelynek a zsebében helyezhetik el nevüket, óvodai jelüket – fontos, hogy lehetőség legyen ezek rendszeres cseréjére, változtathatóságára)
- Egy nagy óra számlapjára is feltüntethetjük a különböző érzelmeket és a mutatót irányítja az aktuális érzelmére.
Fészek
Ha lehetőség van rá, alakítsunk ki egy (pl. szőnyeggel körülhatárolt) sarkot puha párnákkal, esetleg karosszékkel, netán plüssállatokkal az osztályteremben/csoportszobában, ahová elvonulhatnak azok gyerekek, akik éppen félnek és bátorságot meríthetnek az ott töltött időből. Természetesen ennek „használati szabályait” közösen és fokozatosan érdemes kialakítani. (Hányan tartózkodhatnak ott? Hogyan viselkedjenek ott? Hogyan viselkedjenek vele szemben a többiek? Érdemes ezeket is megbeszélni annak érdekében, hogy nyugodt körülményeket biztosíthassunk.)
