Korábbi írásainkban megemlékeztünk már Nemes Nagy Ágnesről és verseivel kapcsolatos játékot is készítettünk. A magyar költészet közelgő napja alkalmából a költőnő néhány „műhelytitkát” osztjuk meg. Mivel számos esszéjében írt szeretett mesterségéről, érdemes néhány elgondolkodtató (és nem ritkán humoros) (fél)mondatát idéznünk
… arról, hogy elvárják-e a költők, hogy éjjel-nappal verseket olvassunk
*Ha a költészet olyan az irodalmi műfajok között, mint zenében a kamarazene, akkor tudomásul kell vennünk, hogy még zenekedvelőben is ritka, aki reggeltől estig kamarazenét akar hallgatni. Ezt szépen belátva, nagyzási hóbort volna tőlünk, költőktől, ha azt kívánnánk, hogy az olvasók reggeltől estig verset olvassanak. De azért érnek minket néha kellemes meglepetések. Vannak pillanatok, amikor kiderül, hogy a vers mégis hat, váratlan, szinte érthetetlen módon, rejtélyesen kivájva a maga medrét a befogadóhoz.*
… arról, hogy miért nem próza a vers
*Tudomásul vettem, hogy a vers nem azért nem-próza, mert „formája” van, ríme, ritmusa, hanem azért, mert közlendői – saját szavain kívül – közölhetetlenek.*
… arról, hogy mikor volt a költészet aranykora
*Sokat beszélünk mai napság például a költészet szerepének szűküléséről. Úgy érzem, panaszainkkal némileg elkéstünk. Hiszen körülbelül a felső paleolitba kellene visszamennünk, ha a vers, a dal, a varázslás igazi fénykorát keressük. Akkor volt csak jó dolga a költőnek, a varázslónak, a mindennapi hús előbűvölőjének vagy a szellem sáfárának. Azóta ez a szerep szembetűnően megcsökkent. Amióta nem kívánjuk, hogy az ének-vers, a szertartás, a tánc bölénycsordákat legyen képes elénk terelni, attól fogva a művészet glóriája mindjárt kopni kezdett. A költészet néhány ezer év óta bölénytelen.*
… arról, hogy ki a költő
*Hadd próbálkozzam meg mindjárt egy válasszal; ha nem is egyenes válasszal. Azt gondolom – már elég régóta –, hogy voltaképpen mindenki költő. Mindenki költő, az is, aki sosem írt verset, az is, aki sosem olvasott vagy hallott verset, és az is, aki rögtön elkattintja a rádiót, ha versről van szó. Mindannyian kivétel nélkül tele vagyunk kifejezetlen tudattartalmakkal, érzelmek és alig-gondolatok feszültségeivel, verstorzókkal és verscsírákkal, amelyekből mi lesz? Rendszerint nem több, mint egy felkiáltás, egy félmondat vagy egy kézmozdulat. A kertész, aki rámutat egy fára, és azt mondja: „hegyi-juhar”, a futballszurkoló a gól után, az öregasszony, aki fényesre törli a jonatánalmát – mind verset mondott; anélkül hogy tudna róla.*
… arról, hogy szeret-e a költő „érthetetlen” verset írni
*Bonyolult kérdésre bonyolult felelet járna, de a magam személyét illetőleg nyílegyenesen válaszolhatok: eszem ágában sincs érthetetlennek lenni. Egy betűt le nem írtam életemben abból a célból, hogy érthetetlen legyen. Gyökeres tévedés a magamfajta költőt összetéveszteni a programszerű vagy alkati (és világszerte általános) „érthetetlen” irányzatokkal – amiknek a maguk helyén persze megvan az értelmük. Ellenkezőleg: hiszek az észben. […] A modern vers – általában – bonyolult, mert bonyolult dolgokat akar tisztázni. A mai költészet homálya: voltaképpen világosságigény.*
Forrás: https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/nemes-nagy-agnes
