…például, azon, hogy…
… „lustaságból” jöttek létre
Az egypercesekről az író azt mondta, minimális információt tartalmaznak, és maximális képzelőerőt várnak az olvasótól. „Abból születtek, hogy egyszerűen lusta voltam hosszabbakat írni. De ez spekulatív lustaság volt, állt mögötte valami: annak a letagadása, amivel már nem értettem egyet.” Mivel nem értett egyet Örkény? Először is a leírásokkal: „Meguntam, hogy leírjak egy emberi arcot, egy ruházatot, egy szobát, egy tájat. Ha azt mondom: szoba, mindenki elképzel egy szobát. S rájöttem arra is, hogy hiába írom le pontosan azt a szobát, ami előttem van, úgyis mindenki csak azt a szobát látja, ami őbenne a szobaélmény (…).” Ezt követően az „epikus cselekménymesélés” hagyományával szakított Örkény: saját bevallása szerint azért, mert „lerontja” az írásműben rejlő „drámát”.
…volt-e irodalmi előzményük
1968-ban jelentek meg önálló kötetben Örkény új műfajt jelentő művei. „Valóban kialakítottam magamnak valamit, ami csak a sajátom, amit szinte úgy találtam föl, mint Irinyi János a gyufát. Egészen kis novellákat kezdtem írni, amelyek ennek ellenére, teljes értékű novellák: van elejük, közepük és végük, valami történik bennük, drámai tartalmat fejeznek ki” – fogalmazta meg az író egy 1967-es interjúban. Ugyanakkor az is megjegyzendő – nem vonva kétségbe Örkény „feltalálói” érdemeit – hogy ezek az írások sem előzmény nélkül készültek. Az író (ugyancsak az idézett interjúban) arról beszélt, hogy írásai előképének tekinthetők Kosztolányi írásai (például A bölcsőtől a koporsóig című riportsorozata) és Jules Renard naplója, amelyben olykor „öt-hat szóból álló, csodálatos novellák” vannak.
…volt, aki lemérte, tényleg egypercesek-e
„Örkény Istvánnak tulajdonképpen nincsenek »egyperces novellái«. Mértem az időt. Az egyik novella elolvasása pontosan 43 másodpercig, a másiké 12 perc 28 másodpercig tart. Legalábbis az én gyakorlatom szerint.” Az idézet Galsai Pongráctól származik. Noha tréfának szánta, érdemes elgondolkodni megállapításának mélyebb értelmén. Kétségtelen, hogy az író maga nevezte műveit egyperceseknek, ami egyértelműen rövid időtartamukra is utalt: „Amíg a lágy tojás megfő, amíg a hívott szám (ha foglaltat jelez) jelentkezik, olvassunk el egy Egyperces Novellát”. De az egy perc nem kizárólag a novellák rövidségére utal: legalább ennyire fontos tömörségük: olyan témát dolgoznak fel, amelyekről akár regényeket lehetne írni. Ezt az eljárást Kosztolányi úgy fogalmazta meg egyik versében: „egy percre megfogom, ami örök”.
… érdemes-e utánozni
Temesi Ferenc egyik legkorábbi, az 1971-ben, a Mozgó Világ hasábjain megjelent novellájában a következőképpen állított emléket Örkény Istvánnak:
– „Mester – szólítottam le az írót az utcasarkon, azt mondják, hogy az ön egyperceseit utánzom!
– Maga értelmes fiatalembernek látszik – válaszolt. – Tisztában kell lennie azzal is, hogy a prózai munkákért terjedelem szerint fizetnek. Biztosíthatom: én nem tételezek fel magáról ekkora meggondolatlanságot.
– És ha mégis, ha valóban utánoznám?
– Hát akkor ezt csinálja utánam! – szólt, és pirosat jelző forgalmi lámpává változott.
– Megilletődötten ballagtam át a túloldalra.”
