A kötet borítóján Kádár Annamária gondolatai olvashatók: „A legtöbb szülő megrémül, ha a gyermek a halálról kérdezősködik, és igyekszik megkímélni ettől a témától. […] Ha szülőként nem beszélünk hitelesen a veszteségekről, a gyermek megérzi a lappangó titkot (bár nem képes szavakba önteni, mi is ez), és még sokkal jobban fog félni. Őszintének kell hát lennünk vele, de önmagunkkal is, hogy amit mondunk, összhangban legyen mindazzal, amit gondolunk, érzünk és teszünk. A Felhőpárna gyerekversantológia kiváló alkalmat teremt ezekhez a beszélgetésekhez.”
Mindezekhez fontos hozzátennünk, hogy az antológiai versei elmélyülésre serkentenek, de nem „szomorúversek”. A kötet címe is ezt sugallja – hiszen nem gyászról beszél, szomorúságról, sírásról, hanem a létről/nemlétről és játékosan. Hasonló szelleműek a kötet fejezetcímei is:
- Egy eget szereznék magamnak
- Isten hol lakik?
- Ez bizony a mi házunk
- Most suhantál át
Gondolatébresztők, beszélgetésre serkentők (és mindegyikük a kötet egy-egy verséből származik: érdekes visszakeresni, melyikből, milyen szövegkörnyezetből – jó elgondolkodni azon is, hogyan kapcsolódik a kiemelt szövegrészhez a fejezet többi verse). S ha már a kötet interaktivitásáról ejtünk szót, kiemelendők (finom, tapintatos) feladatai: „Neked melyik vers tetszett legjobban? Rajzolj hozzá saját képet!” „Ha még soha nem írtál verset, most itt az alkalom! Ha nem megy, az sem baj! Akkor írj ide bármit, amit érzel. Emlékezhetsz azokra is, akik már nem lehetnek veled.”
A kötetben szót kapnak a gyerekek:
- „Apa azt mondta, hogy / ha félek a sötétben, / csak el kell mondani sokszor, hogy / nem félek a sötétben…” (Haász János: A szavaknál nincs)
- Van egy emlékem, olyan, mint amikor anyu / bekapcsolja meseidőben a tévét, csak ezt akkor / látom, ha becsukom a szemem… (Ijjas Tamás: Emlék)
De a felnőttek számára is számos szellemes, ám elgondolkodtató sor akad:
- „Ez a néni biztos azért öreg, mert sokat volt fiatal.” (Both Gabi: Kor)
- „Mi tartja meg az emlék lényegét?” (Vörös István: Szüleim elvisznek a veszprémi állatkertbe)
A téma nagy – és nemcsak egy-egy szomorú esemény, veszteség kapcsán lehet beszél(get)ni róla. A kötet versei arra döbbentenek rá, hogy lényegében bármikor, amikor az életre gondolunk (például egy állatkertben, mint Vörös István versében, vagy egy autó nyomait nézve, mint Fekete Vince költeményében).
Az antológia témája szó szerint élet és halál kérdése – de nem elvont és érthetetlen szinten: olykor úgy tűnik, mintha a vers macskákról szólna, csillaghullásról, Zsófi hajáról, nagymama pirítósáról. De ezek kapcsán fontos gondolatokról, emlékekről, érzésekről. Főleg ez utóbbiakról, természetesen. Hiszen a versek elsősorban így hatnak: nem feltétlenül „nevelnek”, „tippeket adnak” – sokkal inkább ráirányítják a figyelmünket (gyerekekét, felnőttekét egyaránt) olyan összefüggésekre, amelyekre talán nem is gondolnánk
A kötetet Orosz Annabella érzékeny, finom rajzai díszítik.
