„Luca napján a gazdaasszony tányérkába búzát tesz, azt naponként harmatszerűen locsolgatja, s ha a búza karácsonyra magasra megnő, jó jelnek veszik a jövő évi búzatermést illetően” – olvashatjuk a Néprajzi lexikonban a lucabúzáról. Természetesen óvodai, iskolai környezetben is megvalósulhat mindez: „A jeles nap előtt tejfölös poharakat gyűjtöttünk, s behoztunk némi földet melegedni. December 12-én beáztattuk a búzát, hogy a szemek kissé megduzzadjanak. Közben megbeszéltük, hogy milyen feltételek szükségesek, hogy a magból kifejlődhessen a növény. Jeleket készítettünk, amit majd a poharakra ragaszthatunk. Lucanap reggelén ültettük el a búzát. Az ablakba raktuk, a gyerekek ügyeltek rá, hogy mindig meglocsolják. A kizöldült búzát hazavihették a család karácsonyi asztalára”- írta Kulbertné Virág Zsuzsa
Természetesen mindez nemcsak szokás, hanem hagyományos, karácsonyi díszítőelem is, hiszen a lucabúza hagyományosan – mind városon, mind falun – dísze is a karácsonyi asztalnak.
Annál is inkább, mivel számos lehetőség kínálkozik a további díszítésre:
- gyertyával
- mécsessel
- gömbdíszekkel
Az első két díszítési forma olyan változatban is ismeretes, hogy „a csíráztató tányér közepén egy üres pohár áll. Karácsony estéjén színes szalaggal átkötött gyertyát tesznek a pohár közepébe, vagy mécsest állítanak a pohár helyére, és úgy teszik a karácsonyfa alá”. Sok helyen egyenesen a karácsonyfáról levett égő gyertyát teszik a pohárba. A szokásnak ez a mozzanata valószínűleg a keresztény „karácsonyi fény” hatása.
Egyes helyeken gyertyát vagy pohárban égő olajmécsest állítanak a növekvő búza közepébe, s minél kevesebb fény szűrődik át a növekvő búzaszárak között, annál gazdagabb termést jelent. Volt, ahol a gyertyát is díszíteni illett – elsősorban szalaggal. Sőt, bizonyos helyeken nem is akármilyennel: A piros szalaggal átkötött lucabúza helye karácsonykor a karácsonyfa alatt volt; a piros szín szerepe a gonoszok elleni küzdelemben jól ismert motívum.
Szokás volt az is (például Hódmezővásárhelyen és Egerben), hogy az állatokkal megetetik, rontás ellen. Szokás volt ajándékba is küldözgetni belőle a jó ismerősöknek abban a hitben, hogy szerencsét küldenek házukhoz.
A téli ünnepkör legérdekesebb napja. A magyar néphitben termékenységet adó, de ugyanakkor büntető nap is volt. Több helyen asszonyi ünnepnek is tartják, ugyanis ezen a napon tilos volt bizonyos munkát (fonás, varrás) végezniük a nőknek.
Babona is fűződik hozzá: ezen a napon nemigen léphettek ki a házból, mert kiviszik a szerencsét.
Forrás:
- Dömötör Sándor: Adalékok népszokásaink ismeretéhez (Karácsonyi asztal és Adonis-kert)
- Kulbertné Virág Zsuzsa: Népi hagyományok felelevenítése az óvodai környezeti nevelésben
