Az önképzőkörök létrehozásának jogi hátteret a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium miniszterének 1868. évi rendelete biztosította, amely szerint a középiskolákban „a két legfelsőbb osztály tanulói magánszorgalmuk és munkásságuk gyarapítására önképzőkört is alakíthatnak”.
Az egyik résztvevő, Császár Károly így emlékezett meg az akkor történtekről: „Mint az ország legtöbb intézményben, itt Pesten, a piarista gymnasiumban egyidejűleg több irodalmi társulattá szövetkeztek a tanulók: az egyiknek magam is tagja voltam, […]. 1858/59-ben szombatonként délután Székács József pesti evang[élikus] pap lakásán a legbelső szobában gyülekeztünk össze, természetesen zárt ajtók mögött, mert maga a szíves házigazda meglehetős aggodalommal őrködött működésünk felett. […] Gyakran szavalásban telt el az egész idő: ma sem tudnék róla számot adni, honnan teremtették elé társaink Petőfinek nagyon is tiltott költeményeit, melyek közkézen forgó két kötetes kiadásban természetesen hiányoztak, de annyi bizonyos, hogy mi a leghazafiasabbakat Székács József lakásán másolgattuk, megtanúltuk, és el is szavaltuk. Szóval mi valóságos önképző kört alkottunk volt, melynek csak az az egy hiánya volt, hogy működését nem vezette tanár a kellő irány felé, és ennek következtében talán magunk egy kissé túlbecsültük tevékenységünk valódi érdemét. Később, midőn magam is a piarista rendnek tagja voltam, és az ötvenes évek viselt dolgai szóba kerűltek, volt tanáraimtól értesültem, hogy közülök többen, nevezetesen Horváth Cirill, Koczányi Ferenc, Kalmár Endre s í[gy] t[ovább], tudtak az ifjúságnak rejtőző eme tevékenységéről, mert egyes félénkebb lelkületű apák egyenesen hozzájuk fordultak tanácsért fiaik érdekében, de hazafias érzelmű tanáraink mindenképpen megnyugtató választ adtak.”
Mindez korántsem volt kockázatmentes döntés a pedagógusok részéről – annál is inkább, mivel a piarista diákok önképzőköri tevékenysége a Helytartótanács előtt sem maradt titokban. Ennek következtében Augusz Antal alelnök 1858. december 15-én jelentés kért a gimnáziumok igazgatóitól arról, hogy „több főgimnáziumban a tanuló ifjúság saját szorgalmából, a nyelv és az irodalom művelésére folyóiratokat ad ki, amelyek írásai körükből kikerülnek”. Lutter Nándor, a pesti piarista gimnázium igazgatója azt válaszolta, hogy hogy tudtával a gimnáziumban nem működik „irodalmi egyesület”, de a VIII. osztály diákjai, „Búcsúhangok” címmel valóban folyóiratot adtak ki, amelyből két szám készült el, mert úgy vélték, hogy ehhez elég a magyar nyelv tanárának, Ribiánszky Adolfnak jóváhagyása.
