Nem irányított gyerekközpontú játékok
Az ilyen típusú játékok legfőbb szabálya, hogy a játéknál, hogy a résztvevő gyerek irányítja. A felnőttek legfőbb feladata ilyenkor, hogy olyan egyszerű játékeszközöket készítsenek elő (például építőkockákat, babákat, állatfigurákat) vagy kellékeket (kendőket, gyurmát, fakanalakat), amelyek a gyereket fantáziadús alkotótevékenységre ösztönzik. Ilyenkor érdemes megfigyelni, hogy mihez nyúl, milyen témájú játékba kezd bele, és milyen történetet alakít ki eközben a kis játékos. A felnőtt szerepe itt tehát passzív, illetve másodlagos részvétel. A leírásból is jól érzékelhetően ez „kétszemélyes” játék (egy felnőtt, illetve egy „gyerekszereplővel”). Mégis fontos szerepe lehet közösségben is: például az óvodai beszoktatás idején (az óvodai környezet, az óvodai játékok megszokásának elősegítésére).
A konkrét kellékek vagy témák köré épülő jelképes játékok
Az ilyen típusú játékok során az előzőekhez képest sokkal inkább irányító szerepet tölt be: ő kínálhatja fel a kellékeket vagy témákat a játékhoz. A tapasztalatok szerint igen alkalmas ez a típusú játékmód traumák feldolgozásához vagy egyes nevelési problémák megoldására (pl. szobatisztaság, testvérféltékenység, hazudozás, együttműködési nehézségek). Aletha J. Soter konkrét példája szerint egy kutyáktól félő gyereket érdemes játékkutyával „megkínálni”, s az is célravezető, ha a felnőtt maga játssza el a kutya szerepét egy rövid párbeszéd során. (A hangsúly itt természetesen a traumafeldolgozáson van – nem cél, hogy a gyerek „megszeresse” a kutyákat.) A hangsúly itt is egy-egy gyerek, de bizonyos esetekben „többszemélyessé” bővíthető – különösen akkor, ha többeket érintő traumákról van szó. (Ilyen lehet például a tűzoltóautó-játék.)
Kiszámítható játékok
„Kiszámítható játéknak hívunk minden olyan tevékenységet, amelynél a felnőtt viselkedése kiszámíthatóan ismétlődik, valahányszor a gyerek a megfelelő kiváltó cselekvést végrehajtja. Ezek a játékok különösen alkalmasak a felnőtt és a gyerek közötti meghitt kapcsolat ápolására vagy újraépítésére” – fogalmazta meg a szerző. Példát is hozott rá: „amikor a gyerek a jobb orcámat érinti meg, vidám grimaszt vágok, ha a balt, akkor pedig szomorút. Ha a tenyeremet böki meg, elkezdek vadul csapkodni a kezemmel, amíg csak újra meg nem böki, mire abbahagyom. […] Ezek a játékok a kiszámíthatóság által megnyugtató hatásúak, cselekvő félként tüntetik fel a gyereket, és bizalmat, elfogadást sugároznak. Az őket kísérő nevetés segít a gyereknek megszabadulnia a szorongásból, kiszolgáltatottságból és kontrollvesztésből adódó feszültségtől egy-egy traumatikus élményt követően. Az ilyen játékok segítenek ellensúlyozni azt a tehetetlenségérzést, amely időnként minden gyereket a hatalmába keríti, pusztán azért, mert kisebb, gyengébb és ügyetlenebb, mint a felnőttek.”
Forrás:
- Aletha J. Solter: Gyógyító és kapcsolódó játékok – Nevelési problémák megoldása a játék, a nevetés és a kapcsolat erejével
