„Tulajdonképpen már középiskolás koromban elhatároztam, hogy bármit is dolgozom majd, közben népszerűsítem a verseket is. Arra teszem fel az életemet, hogy az emberekkel megszerettessem a verseket, a hallgatóság számára katartikus élményt jelentsenek. Azután persze világossá vált, hogy ehhez tudás kell, olvasottság, állandó tanulás, mások meghallgatása” – fejtette ki egy interjúban a Tanárnő, aki évtizedeken át vezette az Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Körét, rendezte ennek műsorait. Rendkívüli műveltséggel, hozzáértéssel, szeretettel.
Jól példázza ezt egyik korai, saját maga által előadott műsora a korabeli híradások így emlékeztek meg róla „»Nem mondhatom el senkinek« című négynyelvű önálló előadóestje: az örök poézis kivételes átélési lehetőségét nyújtotta azzal, hogy magyar, szerb, francia, angol költők verseit szavalta eredetiben és műfordításban. Ez a kettősség valami olyan új utat tapogatott, amelyen egyszer mindenki követni fogja őt”.
Talán nem meglepő, hogy egy-egy versmondó versenyen számos helyezést (többnyire győzelmet) könyvelhettek el tanítványai – akik között éppúgy találhatunk kisiskolásokat, mint felnőtt, „visszatérő”, „újrakezdő” versmondókat. Közös bennük a versek iránti alázat, a gondos elemzéssel kimunkált, előadói szempontból is kifogástalan versmondás.
Horváth Emma nem „csak” jó versmondó, nagyszerű pedagógus és kiváló rendező volt: a versekről eredeti szemszögből gondolkodó művésztanár. A „kívülállók” számára elképesztő mennyiségű versműsort rendezett (tanítványai számára érzékelhetően ez volt természetese) – nemcsak karácsonyra, anyák napjára, vagy évadzáróra – „Sőt azon kívül is, csak jó kedvébül is”, „földi halandó” számára elképzelhetetlen mennyiségben – ezek révén konkrét, megtapasztalható eszközökkel igazolta, hogy a versek világa kifogyhatatlan örömforrás és mindennapjainkat is megszínesítő ajándék.
Ezt a gazdagságot igazolja a repertoár néhány izgalmas darabja. Az Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Kör műsoraiban között ugyanis éppúgy fellelhetők kortárs költők művei – például Bata János friss verseskötetének darabjai (Virrasztok), klasszikus témák sajátos szempontból (Fiúk, fiak, ifjak, férfiak – Irodalmi összeállítás Petőfi Sándor és a márciusi ifjak tiszteletére). Volt összeállítás, amelyben a verselmélet tematika volt izgalmas (Hosszúversek estje) és olyan is, ami az előadók személye miatt maradt különösen emlékezetes (Ritka vendég – A csak néha-néha fellépő versmondók estje).
A Tanárnőtől saját egykori szavaival búcsúzunk: „Apálykor tengerszép a fövény. Nem habzik és hömpölyög fölötte a szavak hullámverése. Lassan megnyugszik, szinte mozdulatlanná válik a víz. Jobban látszanak a sziklák, jobban a mély, jobban az ég feszülése. Kísérlet volt? Expedíció? Amolyan harc az elemekkel? Embert próbáló ütközet? Nehezen meghatározható kihívás? A hivatás és elhivatottság birkózása? Mert jó volt tanárnak is lenni, de jó erőteljes karcsapásokkal szelni a költészet vizét, barlangokba tekintve búvárkodni.”
