A pedagógiai hitvallásom alapköve, hogy a diákokat a tanórákon élményekhez juttassam, és mindenki megtalálja azt a fonalat, amihez kapcsolódni tud. Célom, hogy ezt a fonalat mindenki a saját személyiségéhez formálva alakítsa, és később bármikor elővehesse, amikor szükségét érzi. Fontosnak tartom, hogy a diákok megízleljék az alkotás örömét és képesek legyenek a bennük szunnyadó kreativitást felszínre hozni.
Az élménypedagógia egy olyan fantasztikus módszertani kincsestár, amelyhez bármikor fordulhatunk, ha szeretnénk színesíteni az óráinkat. Ezek a játékok megnyitják a diákjaim szívét, kreativitását és jókedvre derítik őket. Fontos, hogy a feladatok érdekesek legyenek, és valóban kihívást jelentsenek a diákok számára. Megtanulnak közben tervezni, egymással együttműködni és tapasztalatokat szereznek, amelyből le tudják vonni a tanulságokat.
A pandémia idején készítettem két online szabadulószobát, amelyben élménypedagógia elemeket is felhasználtam. Az egyikben A Pál utcai fiúkat kellett kiszabadítani a fatelepről. A diákok bár otthon járták végig egyedül a szabadulószoba egyes állomásait, azért lehetőségük volt egymással virtuálisan is találkozni egy-egy közös platfomon, ahol láthatták és olvashatták egymás gondolatait és írásait.
A másik kedvenc szabadulószobás ötletem a KarantÉNünk nevet viselte. A diákoknak Daidalosz és Ikarosz történetét végig élve értékelni kellett a saját karanténes létüket is. Így kapcsolódott össze a mű világa a saját életükkel és nyert valódi értelmet a KARANTÉN fogalma.
Tavaly ünnepelte iskolánk az 50. évfordulóját. Ez ihlette a 8. osztályosok számára készített projektet, amelyben el kellett képzelniük, hogy 50 év múlva visszatérnek az iskolájukba és elmesélik, hogy mi minden történt velük eddig. A történetet a digitális történetmesélés eszközeit felhasználva kellett elkészíteni egy rövid videó formájában. A tervezés szakaszában élménypedagógia módszerekkel dolgoztak a diákok és megízlelték a közös tervezés és alkotás örömét is.
TIPP: Hógolyózápor.
Minden gyermek ír az adott témával kapcsolatban egy kérdést egy kis lapra, a másik oldalon szerepel a saját neve. Majd ezt a lapot összegyűri galacsinnál. Minden gyermek odaáll a fal elé, és záporozhatnak a „hógolyók” a falra! Utána mindenki keres magának egy „hógolyót” és megválaszolja a rajta szereplő kérdést, majd visszajuttatja a feladónak, aki értékeli a választ. Lehetőség van utána a kérdések megbeszélésére. A kérdéstípusok értékelésére is.
A stresszoldó technikák elsajátítása ma már ugyanolyan fontos a diákjaim számára, mint a hatékony tanulási módszerek megismerése és alkalmazása. Többször találkoztam magam is olyan gyerekkel, aki stresszelt a felelés vagy dolgozatírás előtt, és nem tudta ezért magából a maximumot kihozni. Az óráim elején gyakran alkalmazom a mini-meditáció módszerét. A diákok egy lágy zene hallgatása közben vagy elmélyülhetnek a saját gondolataikban, amit a zene inspirál, vagy egy irányított relaxálásban vesznek részt. Ezután már sokkal nyugodtabbak lesznek a diákok, és hatékonyabban vesznek részt az órai kihívásokban. A versmondás sokak számára még mindig mumus. Kitaláltam egy olyan módszert, amelyben a diákok lassan járkálnak a teremben és közben egyesével mondják el a verset. Azért szeretnek többen így verset mondani, mert nem érzik úgy, hogy mindenki őket bámulja. Ezenkívül a láncszerűen mondott verseknek lesz egy fennkölt hatása. Bejárja a vers a teret, és egy különleges hangulatot áraszt. Lehetőségük van a diákoknak lufit dobálva a páros versmondást is kipróbálni.
A legnagyobb kihívásoknál, mint a felvételi vagy egy verseny, meg kell tanulniuk a diákjaimnak jól kezelni a stresszt. Ez bizony nem könnyű feladat. A különböző légzéstechnikák alkalmazása, a 3 ujj-technika és a saját maguk alkotta pozitív mantra mind segíti a diákokat a saját magukra való figyelésben és ezáltal hatékonyabban tudják kezelni a stresszt érzést.
TIPP: Ne sajnáljuk az időt a tanórából a relaxálásra, mert sokkal többet nyerhetünk vele, mint ami percekben mérhető lenne.
A tanári közösség építése nem csak az iskola falain belül fontos. Számomra nagyon meghatározóak azok a projektek, közös munkák, amelyekben tőlem távol élő, más iskolatípusban tanító pedagógusokkal tudtam együtt dolgozni, alkotni. Nagyon szívesen emlékszem vissza a Sárospatakon tanító Csikó Szilviával készített „A MI kis okosfalunk” címet viselő közös projektünkre, amelyben az elöregedő falvak problémáját dolgoztuk fel a diákjainkkal. Ez a pályamunka 2 pályázaton is díjat nyert, de sokkal fontosabbá vált számunkra a barátság, ami közben kialakult. Nagyon sokat adott számunkra a közös munka, egymás inspirálása. Sokat tanultunk egymástól. Mindenkinek megvannak az erősségei, és így lett a közös projektünk kerek egész.
A MI kis okosfalunk – videó
Egy másik kedves emlékem a lakóhelyem iskolájában dolgozó Pandur Emese könyvtároshoz kötődik, akivel az éter hullámain keresztül dolgoztunk ki egy anyanyelvápoló projektet, amely a „Vak tyúk is talál szemet” címet kapta. Két különböző település felső tagozatos diákjai versenyeztek egymással és a projektet egy közös író-olvasó találkozóval egybekötött rendezvénnyel zártuk, amelynek Bosnyák Viktória írónő volt a vendége. A harmadik kedves emlékem a Szegeden élő Kiss Mónika tanitónőhöz kapcsolódik, akivel eddig bár még nem dolgoztunk együtt, de olyan jól „egy húron pendülünk”, hogy a Digitális Pedagógus pályázaton nyert projektjeinket egy közös workshopon úgy tudtuk prezentálni, egymásra hangolni, mintha egy folytatásos regény lenne. Még sorolhatnám azokat a kapcsolódásokat, amelytől azt érzem, hogy egy nagyobb tanári közösség részese lehetek, amelyben fontos egymás munkájának az elismerése és a pozitív visszajelzések adása.
Tipp: Keressük a kapcsolódást és együttműködés lehetőségét más kollégákkal.
A fordított osztálytermi projekt volt az első rendhagyó kísérletem, amelyet 2016-ban a végzős 8. osztályosokkal valósítottam meg. A projekt a „KI vagyok a végén?” címet viselte, olyan témákat járt körbe a gyerekekkel, mint: Én&Énke, A Facebook (ÁL)arca, a Z-generáció és co. és a SOrS kérdések. A diákok csoportban dolgoztak külön kis termekbe vonulva. Egy online tanterembe belépve kapták meg az adott óra feladatait és oda is töltötték fel a munkáikat. Nagyon izgalmas és különös érzés volt számomra, hogy nem vagyok 4 tanórán sem jelen. Egy tanári gép előtt ülve figyeltem, hogy haladnak a csoportok a munkával. Természetesen kérhettek segítséget, szükség esetén. Azért is volt számomra és a diákok számára is meghatározó ez a projektkísérlet, mert akkor még nem volt divat az online tanteremben való munka. Nagyon élvezték ezt a munkamódszert és a kiscsoportos munkát a tanulók. A projekt végén bemutatta minden csoport az alkotását és megünnepeltünk a közös munkát.
TiPP: Merjünk kísérletezni olyan dolgokkal is, amely első hallásra merésznek vagy képtelenségnek tűnnek.
A sorozatot készíti Tóth Éva főszerkesztő, az összes rész ezen a linken érhető el.
