A beszélgetés szerepe a mentori feladatokban- 2. rész
„ – Ez nem lehet igaz! Ez a gyerek ugyanazt a munkát adta be, mint én tavaly, ő nyert, én pedig nem! Írok a versenyszervezőknek! Követelem, hogy vonják tőle vissza a díjat! Ez plágium! Ez nem ér!
- Nyugalom! Csak higgadtan! Nem lehet fejjel menni a falnak!…..” Idézet egy tehetséges diákok és mentora közti beszélgetésből. Izgalmas kihívás egy tehetséges diákot mentorálni, készülni a sikerekre, de számos buktatót, konfliktust is rejt ez a helyzet. Ilyen például a tudományos élet etikája, erkölcsi kérdések, amik egy fiatal számára sokszor meghökkentőek és újszerűek, egyben megkerülhetetlenek. A mentorálás egyes gyakorlati vonatkozásairól vendégszerzőnk, Molnárné Dr. László Andrea Zsuzsanna írta le gondolatait, folytatva korábban, 2014. július 7-én megkezdett cikk-sorozatát. A szakember tudósként, gyakorló pedagógusként, pedagógusok és tehetséges diákok felkészítőjeként fogalmazta meg gondolatait az alábbi cikkben. Tapasztalatai minden pedagógusnak hasznosak lehetnek.
Előző cikkemben azt fejtegettem, hogy a mentor szerepe nem merülhet ki a tudás átadásában, a versenyfelkészítésben, a lehetőségekről való tájékoztatásban, esetlegesen egyéni fejlesztési terv kidolgozásában, és kivitelezésében, tervezett személyiségfejlesztésben, a folyamatos önképzésben és megújulásban, hanem a mentornak lelki társnak is kell lennie.
Mindezt Rhodes és Nagy Tamás koncepciójára alapoztam, akik szerint a mentor egyfajta bizalmi viszonyt alakít ki a diákokkal, a mentor segíti a fejlődést, növekedést.
Az előző cikkben arra fókuszáltam, hogy mennyire fontos hangsúlyozni a törekvés jelentőségét a diáknak, ezzel egyidejűleg növelhetjük a kudarctűrést, a keserűségek, igazságtalanságok elviselésének képességét.
Jelen cikkben a fenti megtörtént párbeszédből kiindulva szintén egy marginális területre szorult témával foglalkoznék, a tudományos etika átadásának jelentőségére hívnám fel a figyelmet. „A tudományos etikák azokat a magatartás-normákat foglalják össze, amelyeknek irányítaniuk kell a kutatók tevékenységét. A szociológiai kutatások normagyüjteményei, ezért foglalkoznak a kutatói tevékenység céljával, irányításával, pénzügyi feltételeivel, az adatvédelem és a publikálás kérdéseivel, stb.” (ISA ETIKAI KÓDEX
az ISA Végrehajtó Bizottsága 2001.)
Joggal mondhatjuk, hogy ez csak egy nagyon szűk kört érint, hiszen az olvasó diákjai sosem lesznek tudósok, feltalálók, nemzetközileg elismertek, örülnek egy-egy OKTV 10. helynek, vagy egy regionális versenyeredménynek. Ettől függetlenül nem kerülhetjük meg azt, hogy annak a tudománynak az etikai elvárásaira felhívjuk a figyelmet, amit művelünk, mert sosem lehetünk biztosak abban, hogy a diákunk végül is mennyire viszi. Bármilyen alacsonyan is fog állni a mentoráltunk a tudományos hierarchiában, a tudomány szellemisége, etikája, atmoszférája ki fog rá hatni.
„Az erkölcsös tudás a tiszta gondolat és a műveltség alapja. Az etikus tudomány pedig ennek a tudásnak a rendszere; rend, amelyet közösen vallott és megküzdött emberi értékek vállalása és képviselete tart fenn.” –kezdi mondanivalóját az MTA által kiadott tudományetikai kódex.
A fenti idézett diák egy verseny után úgy vélte, hogy valaki ellopta az ötletét, és azzal nagyobb előnyökre tett szert, mint ő a megelőző évben. Hirtelen haragra gerjedt és cselekedni vágyott. Mindegy volt számára a módszer, a végcélt látta maga előtt: a másik versenyző sem járhat jobban, mint ő, azaz ő sem kaphat helyezést. Elvenni amije van, legvégső esetben tönkre tenni!
Ennek kapcsán beszélgettünk el olyan témákról, mint ártatlanság vélelme, azaz dühből senkit nem lehet vádolni semmivel. Definiáltuk a plágium fogalmát, megállapítottuk, hogy mindenkinek joga van egy már elvégzett kutatást, kísérletet, munkát megismételni és arról beszámolni. Természetesen hivatkozni kell a tudományos elődökre, a már megjelent tudományos munkákra, de ugyanazt megvizsgálni, esetleg más szempontokat bevonni, vagy bizonyosokat kihagyni nem büntetendő cselekmény.
Megbeszéltük azt is, hogy ő is a tudományos életben szeretne érvényesülni, és a megítélése nemcsak a tudásától, hanem a viselkedésétől is függ. Elmagyaráztam neki, hogy nagy valószínűséggel a verseny szervezői, zsűrije egykor kollégái, főnökei, vagy ajánlói lesznek, és nem mindegy, hogy milyen kép alakul ki bennünk róla. A vehemesség, a forrófejű véleményalkotás, a másik semmibevétele, letiprási vágya nem mindig erényként jelennek meg a személyiségtesztek eredményeiben.
A fentiek egy konkrét tudományos versenyen szerzett rossz tapasztalat utáni beszélgetés részletei voltak. Ugyanakkor nem kerülhetjük meg, akár negatív élmények híján is, hogy elmondjuk diákjainknak az etikus munka fontosságát, megtanítsuk őket a plágium veszélyeire, illetve az ezzel való gyanúsítás kockázatára. Lényeges, hogy tudjanak harcolni, de tudjanak különbséget tenni értelmes és értelmetlen harc között. Lássák, hogy mikor érdemes szólni és mikor hiábavaló, vagy akár rájuk nézve romboló. Végül pedig a legjelentéktelenebb diáknak is tisztában kell lennie azzal, hogy bármi, amit tesz és tenni fog az életben az hatással van az emberiségre. A mikro és makro környezetére egyaránt. Egyáltalán nem mindegy, hogy ez a hatás előrébb viszi, vagy akadályozza a fejlődést, építi vagy rongálja az emberi kapcsolatokat, hozzátesz vagy elvesz a világ értékeiből.
