“Vad rohanásunk ostora verje a régi, a lomha időt! / Lehet öncél bár – no de mit számít, ha nem engedhet pihenőt… / mert a világ, ha rohanni akar, / az a fő hogy elérje hamar” – ez a szövegrész egy 1921-es cseh drámában (Karel és Josef Capek egyik színművében) látott napvilágot. Sokan gondolják úgy, hogy a “rohanó világ” az elsődleges oka az úgynevezett hétperces család és a hétperces generáció létrejöttének. Néhány évvel ezelőtt a hazai sajtóban is elterjedt az a kutatási eredmény, hogy manapság egy átlagos család egy átlagos napon ennyi minőségi időt fordít gyermekére.
De mi is valójában a minőségi idő? Nem könnyíti meg a téma iránt érdeklődők helyzetét, hogy a vonatkozó szakirodalom igen szerteágazó, nehéz meghatározni, mit is nevezünk „minőséginek”. Nem mindegy például, hogy az együtt töltött idő során a szülő elérhető a gyerek számára, vagy be is vonódik valamilyen közös tevékenységbe – fontos különbség tehát, hogy egy légtérben, de különböző tevékenységek végzésével töltenek a családtagok, vagy közös fókuszú tevékenységet végeznek-e. (A különbséget jól érzékelteti például egy közös kirándulás példája – ez tagadhatatlanul közösen eltöltött minőségi idő, de könnyen előfordulhat, hogy a résztvevők figyelme eközben más-más dolgokra irányul. Ezzel szemben egy közös játék esetén nehezebben választható szét a résztvevők fókuszának tárgya.)
Az újabb (köztük Kutrovátz Kitti és Geszler Nikolett révén magyar) vizsgálatok szerint a fókuszált idő mind a gyerekek jólétére, mind teljesítményükre jótékony hatást gyakorol – ez a hatás nagysága azonban a vizsgálat tanúsága alapján a gyerekek válaszai szerint nagyobb, mint a szülők szemszögéből nézve. Összességében is fontos és kevéssé vizsgált tanulsága a kutatásoknak, hogy a minőségi idő nem azonos a fókuszált idővel, de a folyamatban résztvevők meglátásai sem egyeznek. (A kutatók annak problematikáját is felvetik, hogy még akár két szülő véleménye is eltérő lehet.) Fontos lenne tehát további árnyalatokat is megkülönböztetni az együtt töltött minőségi idővel kapcsolatos kutatások során.
Annyit azért joggal állapíthatunk meg, hogy a hét perc mindenképpen kevés – minőségi időből és fókuszált időből is. Annál is inkább, mivel sok esetben az előbbi részhalmazaként nyilvánul meg az utóbbi. A hétperces adat tehát jól mutatja, hogy mindenképpen szükséges lenne tudatosan több időt – lehetőleg fókuszált időt – tölteni a gyerekekkel. Ennek támogatásában fontos szerepe lehet az iskolának is, például a következő, sok helyen már bevett gyakorlatok révén is: így például a szülői közösség tudatos bevonásával, közös programokkal, a szülők tájékoztatásával, a gyerekek igényeinek felmérésével, azok közvetítésével.
Forrás: Kutrovátz Kitti (2016) Kvalitatív interjúzás kamaszokkal: Módszertani és etikai kihívások a gyerekek kutatásában. Prosperitas, 3 (2). pp. 88-110.
