Kezdőlap Sorozataink Milyen pedagógia?!

„A múzeum mindenkié” – interjú

Sorozatunk mai vendége dr. Vincze Beatrix (ELTE PPK, Neveléstudományi Intézet, Múzeumpedagógia szaktanácsadó továbbképzés felelőse), akivel a digitális múzeumpedagógiáról, annak helyéről az osztályteremben, valamint a képzési lehetőségről beszélgetett Tóth Éva főszerkesztő.

Kedves Bea, nagy öröm, hogy újra interjút készíthetek veled. Mikor a sorozat témáját meghallottad, te magad javasoltad, hogy a digitális múzeumpedagógiáról. Beszélgessünk. Kezdjük akkor azzal, mi is ez pontosan?

A digitális múzeumpedagógiáról talán sokan azt gondolják, hogy legutóbbi évek vívmánya. Ez korént sincs így. A digitális múzeum kifejezést tágabb értelemben „digitális bölcsészetet” (digital humanities) először Ben Davis használta 1994-ben. Ezen Davis a múzeumok digitális képalkotási technológiáit, a gyűjteményeik archiválását és a közönség felé történő kommunikációit egyaránt értette. Nincs egységes fogalom, ahogyan sok más esetben sincs.

 A digitális múzeum ma gyűjtőfogalom, amely magában foglal minden olyan múzeumi tevekénységet, szolgáltatást, amely során a múzeumi dolgozók és a látogatók digitális eszközök segítségével kapnak információt a múzeumi gyűjteményeiről és a kutatásokról. A múzeumokban vagy a virtuális terekben –   tudásközvetítés digitális eszközökön keresztül történik. Ebbe a körbe – a gyűjtemény digitalizálásától az online kínált programok és a szociális média felületeken egyre aktívabb múzeumi kommunikáció –  egyaránt idetartozik.

Mennyire befolyásolta a covid ennek a módszertannak a megszületését vagy éppen átalakulását? 

A pandémia óriási lökést adott a már korábban elindult folyamatnak. Legtöbben a karantén idején figyeltek fel arra, hogy online módon is igénybe lehet venni a múzeumok szolgáltatásait, akár tárlatvezetés, különböző tematikus programok vagy múzeumpedagógiai foglalkozás formájában is. Számos nemzetközi szervezet és intézmény, köztük az UNESCO, az ICOM (Múzeumok Nemzetközi Tanácsa), de a hazai múzeumok is gyorsan reagáltak a kihívásra, és kezdtek gyors és sokoldalú programfejlesztésbe. 

Ma már számos formája létezik a digitális (virtuális) múzeumnak, amely lehet egy, csak virtuálisan, az interneten létező múzeum, vagy egy valódi múzeum/kiállítás online lenyomata. Manapság egyre népszerűbb az olyan kiállítások rendezése, amelyben nincsenek jelen a műtárgyak fizikai valójukban, csak digitális másolat formájában (miközben a tárgyak a világon szétszórva találhatók meg akár több intézményben). Létezik a műtárgyak mozgatása nélkül utaztatható, fizikai helyhez ugyan kötött kiállítás, amelyet VR-szemüveggel lehet felidézni. Vannak és népszerűek az olyan időszaki kiállítások vagy egy témának szentelt múzeum a virtuális térben, melynek tárgyai a világon szétszórva találhatók meg több intézményben. 

A digitális múzeumpedagógiának csak a múzeumban van a helye vagy becsempészhető a tantermi környezetbe is? 

Az iskola szempontjából természetesen fontos, hogy hogyan lehet beiktatni a múzeumpedagógiát, esetleg úgy is, hogy ne feltétlenül kelljen utazni, külön időt és pénzt fordítani az odajutásra. Ebben óriási segítség a digitális múzeum és múzeumpedagógia. Hiszen lehetőségünk van arra, hogy a tanteremből közvetlenül kapcsolódjunk egy online igénybevehető tárlatvezetéshez, de még izgalmasabb, ha virtuális térben személyesen is találkozunk a múzeumpedagógussal. Ma már minderre van lehetőség, sőt idegen nyelvtudás birtokában bátran válogathatunk a külföldi múzeumok kínálatából is. A tájékozódást segítik a honlapok, a múzeumok jó időben felismerték, hogy a látogatókat az szociális média felületeken tudják a leghatékonyabban megszólítani. Szinte valamennyi muzeális intézmény törekszik arra, hogy minden korosztályt elérjen, és lehetőleg a különböző igényeket hatékonyan kielégítse. A világhírű British Museum hosszú évek óta egyike a legjobb tartalomfejlesztőknek, akik honlapján gazdag a programajánlat. 

Hogyan segíthetnek az interaktív digitális tartalmak és alkalmazások a diákoknak a múzeumi kiállítások jobb megértésében vagy éppen azon mítosz lebontásában, hogy a múzeum az valami elavult hely, ahol régi dolgokat látunk, és talán unalmas is? 

Már a reformpedagógusok többsége is nagyon jól látta, hogy a ’múzeum mindenkié’, azaz minél szélesebb részvételt kell biztosítani. De azt is ajánlották, hogy engedjük, hogy a diákok maguk értelmezzék a műalkotásokat. Tehát abban kell segítenünk, hogy aktív részvevők legyenek. Ehhez olyan módszerek és technikák szükségesek, amelyek megfelelnek a diákok előzetes ismereteinek, digitális technikai elvárásaiknak és képesek őket motiválni. Ma a szórakozva tanulás, az immerzív élmény lehet a megoldás. Ebben nagyon jó gyakorlat például a digitális történetmesélés, az online tárlatvezetés, a kiterjesztett valóság, a virtuális valóság beépítése, a gamifikáció számos formája. Egy jó példaként egy olyan virtuális kiállítás koncepcióját szeretném megosztani, amit a pandémia idején csináltunk a hallgatóimmal. Minden tanuló két olyan tárgyat választott ki, amelyet meg szeretett volna őrizni az utókor számára egy „Időkapszulában”. Indokolta a választását és azt, hogy miért fontos a többi ember számára, hogy az általa választott „tárgy” fennmaradjon, amit egy jól elkészített poszteren is ábrázolt. Majd az így létrejött produktumokból egy 22 elemet tartalmazó tudástár jött létre, amely bemutatását kritikai értékelés követte.  A poszterek az adott személy egyéni ízlését képviselték, a hallgatók fantáziája kimeríthetetlen volt: sok minden mással együtt – a világ nyelvei mellett fontosnak tartották a toll mellett a balettszoknya (tütü) megőrzését. 

Hogyan lehet hatékonyan értékelni a digitális múzeumpedagógiai programok hatékonyságát? Milyen visszajelzéseket lehet kapni és hogyan?

A múzeumok digitális stratégiával rendelkeznek. Fontos és elengedhetetlen számukra, hogy megőrizzék, akár növeljék látogatók számát.  Fontos az értékelés, amiben a közvetlen visszajelzések mellett figyelmet fordítanak a hatékony kommunikációra. A múzeumok Facebook és Twitter oldala a legbeszédesebb és legközvetlenebb visszajelzés. Ma már külön mérik az honlapok és szociális médiafelületek látogatottságának gyakoriságát (a kattintásokat), de fontos a visszajelzések tartalmi elemzése, mert ezek üzenetértékűek a jövő számára. Ez fontos kutatási terület is, a múzeumi fogyasztási szokások átalakulása nagy kihívás. Csak remélni tudjuk, hogy a múzeumok digitális kínálata folyamatosan bővülni fog, és az intézmények az offline elérhetőség mellett az online tartalmakat egyaránt fontosnak tartják. Annál is inkább, mert az idősebbek, fogyatékkal élők, fizikailag vagy földrajzilag korlátozott helyzetben lévők számára óriási lehetőség az, ha otthonról is elérheti azokat a helyeket, tartalmakat, amelyek a művelődési és szórakozási igényeiket kielégítik

Milyen képzési lehetőségek állnak rendelkezésre a pedagógusok számára a digitális múzeumpedagógia területén? 

A diákokat ma is a pedagógusokon keresztül a legkönnyebb elérni, ezért a múzeumok többsége nagy figyelmet fordít arra, hogy a tanároknak továbbképzéseket, workshopokat szervezzenek. Ilyen például a jelenleg is különböző helyeken folyó Lépcsőszeminárium. Természetesen a múzeumpedagógusokat képző intézmények tanulási kínálatában is megjelenik a digitális technikák tanítása, a jó gyakorlatoknak megismerése, és azok alkalmazásának. Az ELTE múzezumpedagógiai szaktanácsadó képzésében az Magyar Iparművészeti Múzeummal együttműködve olyan digitális workshopot szerveztünk, ahol a hallgatók az ICOM egyik kínai vezetőjétől online előadásban ismerhették meg a legújabb digitális trendeket, majd a helyszínen sajátíthatták el a Magic Wall működését. A digitális múzeumpedagógia kurzuson belül pedig a hallgatók már kisebb önálló fejlesztéseket készítettek.   

Vincze Beatrix és Kempf Katalin szerkesztésében jelent meg a Változó világ – változó múzeumok című kötet, amelynek kiadását az ELTE PPK támogatta. Az érdeklődők bepillantást kaphatnak arra, hogyan alakul át a múzeumok és a múzeumpedagógia felelőssége és szerepvállalása az 21. századi generációk élményalapú tanulási igényeinek kielégítésében.

Az online és offline tevékenységek jól illeszkedtek a múzeumpedagógiai szaktanácsadó hallgatókkal az Írországi Holokauszt Oktatási Központ kezdeményezésére működtetett nemzetközi Krókusz projektben megvalósított programunk. A projekt arra ösztönzi a tanulókat, hogy jelképesen a krókusz virág elültetésével emlékezzenek a múlt és jelen áldozataira. Jelenleg a Krókusz projekt 11 európai államban, Magyarországon pedig 56 iskolában folyik. 

Huszonkét hallgató a Projektpedagógia kurzus keretein belül arra vállalkozott, hogy a budapesti gettó 1945-ös felszabadításának évfordulóján, január 18-án különleges városi sétával emlékezzen meg a történelmi eseményről, amelyet online formában közread az érdeklődőknek. 


A sorozatot készíti Tóth Éva főszerkesztő, az összes rész ezen a linken érhető el.

Előző cikkDigitális eszközökkel a fenntarthatóságért egy befogadó iskolában
Következő cikk„Az AI számomra a kreativitás katalizátora” – interjú